Már rámtalált megint, amit kerestem
és kielégült messzeségbe
sodródott a tegnapi énem,
a gazdagságom, szegénységem
furcsa káosza:
játékos kéz ossza
számomra a lapot,
most, lám, boldog vagyok:
ez oly hirtelen s édes ájulás,
e szédülésben eltompul a tegnap
friss lüktetése,
a vágyó tegnapé,
a dolgos tegnapé,
a ma után törtető tegnapé, –
s a ma nem több, mint lomha kanapé,
melyen lustán s kéjesen elterülök
s nem dolgozok,
nem is örülök
és szunyókálva s nagyon üresen,
álmos szemmel
a holnapot lesem.
Forrás: Lélektől lélekig
