https://verskucko.com

Címke: Váci Mihály

  • Váci Mihály: A jövő irgalmáért

    Emberek! Mind! Kik ha hisztek, ölni tudtok,
    s kiket a kétség megöl;
    kik ezrekért meghalnátok, de százezerek meghalhatnak
    aggódásotok felől.

    Gyötrők és meggyötörtek, egymást kínzók,
    gyűlölködve szeretők!
    Irigyei, imádói egymásnak, ti egymást várók,
    üldözők!

    Kik egyedül meghaltok, de együtt egymást
    ölitek.
    Magatokat sem bírjátok, s milliók közt boldog mégis
    lelketek.

    Ti vagytok egymásnak sorsa, végzete
    és istene;
    ti vagytok legnagyobb csapás magatokra
    és a Lét ítélete.

    Szeretek köztetek élni, emberek! –
    és azt hiszem,
    nem fogok már ítélkezni, hogy kedvében,
    féltében
    mint segít magán az ember, s hogy éli át
    itt és ott és mindenütt
    ezt a sújtó, ezt a szálló, ezt a rámért életet,
    e szörnyűt és e gyönyörűt.

    Úgy él, ahogy vágya űzi, s ahogy a Lét
    tereli.
    Én jövője irgalmába ajánlom, és forrón, szívből
    megbocsátok már neki.

    Éljetek hát boldogan e világon:
    – talán lehet.
    Én próbáltam és tudom már: – nincsen ennél,
    nincsen semmi nehezebb!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Aztán

    Emlékszel? Aztán milyen jó volt
    Hozzád fordulni – és Te édes! –
    Hogy doromboltál hogyha csókot
    Súgtam égő füled tövéhez.
    S alvás előtt egymás ölében
    még fészkelődni, s megfordulva
    fel-felkérdezni, félig ébren:
    “Szeretsz? ” “Szeretsz még?! ” – újra, újra.

    Emlékszel? Engem elfeledhetsz.
    De a percekre emlékezzél,
    mikor odabújtál szívemhez
    és magadról megfeledkeztél.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Nehéz a szívünk

    Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
    Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
    Jobban kellene szeretni magunkat,
    hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.

    A szíveink egymásra zúzva hulltak,
    eggyé forrasztó sors zuhog felettünk.
    Sebeinkért szeretjük már a múltat;
    és a jövőt: – lesz mit felemlegetnünk.

    Most itt ülünk. Kedves, Te szomorú vagy.
    Az arcom nem mutatja, amit eltűrt.
    Nehéz a szívünk, mert nem könnyű búnak
    ütése alatt ragyog a szerelmünk.

    Egymást szeressük már – ne csak magunkat
    Hiszen mi már nagyon megérdemeljük.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Minden Teérted

    Minden Teérted, minden csak Tenéked.
    Veled vitázik minden gondolat.
    És mindenik csak tebelőled éled,
    te vagy, kit szoroz, kivon, összead

    az elme – pontos összeg csak tevéled
    lesz a világ: tökéletes, ha vagy!
    Míg észreveszel, látsz – csak addig élek:
    benned, veled hiszem szép harcomat.

    Épülő sorsod világot megértet
    velem – s milliók sorsára mutat;
    szerelem bennem már csak érted ébred,

    s csak tetőled kelhet bennem harag.
    Te bátorítsz csak, hogy másokért éljek;
    így adva – csak tenéked magamat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Semmi az egész

    Várom, hogy visszatérj,
    szótlan szemembe nézz,
    mosolyogj szomorún:
    – Semmi az egész!

    Semmi az egész.
    Minden volt – ennyi lett!
    Vezess már haza engem.
    Szorítsd a kezemet.

    Éjjelenként majd néha,
    ha erősek leszünk,
    amit remélni kellene
    – arra emlékezünk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály: Mint ökölben az ujjak

    Este lehullsz az ágyra, mint az éjbe
    porlik a csillag, mely ragyogni fáradt,
    és várj reám, hogy szeress és vigasztalj,
    ha megjövök az este szőnyegén.

    Szeretjük egymást, ahogyan csak
    ma tudnak szeretni és ragaszkodni,
    összefonódva, mint imára kulcsolt
    két kéz görcsösen az égre feszül;

    szeretjük egymást és összesímulunk,
    mint szoros ökölben a rémült ujjak,
    ahogy a kéz a könnyeket kitörli
    a szemből. Ó, mi úgy szeretjük

    és óvjuk egymást, mint a száj a nyelvet,
    s ahogy a bordák szorítják halálig
    a vergődő szívet!

    Forrás: kötetben megjelent vers (Váci Mihály művei)

  • Váci Mihály: Szeretném

    Szeretném egyszer elfeledni Véled,
    amit Te juttattál eszembe;
    s érezni forró közelséged,
    amely elér a Végtelenbe.

    Forrás: Lélektől lélekig antológia

  • Váci Mihály: Nélküled

    Elmúlnak így az estjeim
    nélküled, csillagom.
    Olyan sötét van nélküled,
    – szemem ki sem nyitom.

    Olyan nehéz így a szívem,
    hogy szinte földre ver,
    le-lehullok, de sóhajom
    utánad felemel.

    Olyan csend van így nélküled,
    hogy szinte hallani,
    amit még utoljára
    akartál mondani.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály – Két szárny

    Még alig emelkedő gondolatnak
    vagyunk mi egy-egy szárnya.
    Lehullna ez az égre szálló madár,
    ha a két szárny elválna.

    Két szárny vagyunk, de fenn a fellegekben
    nem szállhatunk, csak mind a ketten
    szívverésnyire pontos
    együtemben.

    Szállj hát velem
    egy rezdülésű szárnycsapással.
    Hullongó tollak voltunk egyedül,
    – szárnyak lettünk egymással.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Váci Mihály – Szelíden, mint a szél

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     feltámadtam a világ ellen,
     dúdolva szálltam, ténferegtem,
     nem álltam meg – nem is siettem,
     port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
    cirógatott minden levél.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     minden levéllel paroláztam;
     utamba álltak annyi százan
     fák, erdők, velük nem vitáztam:
     – fölényesen, legyintve szálltam
     ágaik közt, szép suhanásban,
    merre idő vonzott s a tér.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     nem erőszak s akarat által,
     ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
     áradtam a világon által,
     ahogy a sas körözve szárnyal:
     fény, magasság sodort magával,
    szinte elébem jött a cél.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     a dolgok nyáját terelgettem,
     erdőt, mezőt is siettettem,
     s a tüzet – égjen hevesebben,
     ostort ráztam a vetésekben:
     – így fordult minden vélem szemben,
     a fű, levél, kalász is engem
     tagad, belémköt, hogyha lebben,
    a létet magam ellen szítom én.

    Szőkén, szelíden, mint a szél;
     nem lehetett sebezni engem:
     ki bántott – azt vállon öleltem,
     értve-szánva úgy megszerettem,
     hogy állt ott megszégyenítetten
     és szálltam én sebezhetetlen:
    – fényt tükrözök csak, sár nem ér.

    Szőkén, szelíden, mint a szél,
     jöttömben csendes diadal van,
     sebet hűsít fényes nyugalmam,
     – golyó, szurony, kín sűrű rajban
     süvített át, s nem fogott rajtam,
     s mibe naponkint belehaltam,
     attól leszek pusztíthatatlan,
    s szelíden győzök, mint a szél.

    Forrás: Lélektől lélekig