Ezüstkürtök zengtek a Dómon át,
Áhítatban térdeltek az emberek,
S én észrevettem tarkójuk felett,
Mint egy nagy Istent, Róma Szent Urát.
Papként habfehér palást fedte vállát,
Királyként vöröset öltött magára,
S fején volt hármas aranykoronája*:
Fény és dicsőség kísérte a Pápát.
Titkon visszaosont ahhoz a szívem
Ki magányos tengernél kóborolt**,
És pihenőt hiába keresett:
’Róka, madár talál nyugvóhelyet,
Egyedül én vándorlok kimerülten,
Lábam sebes, könnyel iszom a bort.’
Forrás: Magyar Bábel – Rácsai Róbert fordítása
