Mezőn kószáltam boldogan,
Nyár pompáját ízleltem én,
Míg Ámor herceg nem suhant
A nap sugárain felém.
Hajamba font liliomot,
Rózsát fejemre, vérszínűt;
Kertjébe vélem elfutott,
Ahol gyönyör száll mindenütt.
Szárnyamra harmatcsepp esett,
Dalom naptól izzóra vált;
Selyem hálóval meglesett
És fényes kalitjába zárt.
Most tréfál vélem, játszogat,
Leül mellém, míg dalolok;
Széjjelfeszíti szárnyamat,
És gúnyol, hogy már rab vagyok.
Vámosi Pál fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
