Barabás rajzához
Szent Kleofás!
Milyen karaván…
Nem lehet más,
Mint oláhcigány;
Avvagy e szép utazási rend
S pőre purdék serge mit jelent?
Ott húzódik a díszes csapat
Hosszú sorban zöld erdő alatt;
A családfő vén, kehes lovon,
Kit kötőfékszárnál fogva von
Üggyel-bajjal egy izmos legény…
No hisz izzad még az is szegény!
Mert bizony már régen lehete,
Hogy gabancuk a csikófogat
Elhullatta… s most mi élete?
Koplalásban tölt gyásznapokat.
Ily esetben aztán ép erő
Nem tudom, hogy volna nyerhető.
S ami több, ki rája nehezül,
Nemcsak a jó dáde egyedül:
Oldalain egy-egy tarisznya lóg,
S mindenikben rajkók láthatók;
Ki-kidugván borzas fejöket,
Pityeregnek szörnyű éneket,
Mert helyök nem legkényelmesebb;
A gyaloglás? még keservesebb!
Úgy sipognak, mint az orgona,
S tudja isten, meddig tartana?
De nagyapjok hátra-hátrarúg,
S meglapulnak szépen a fiúk.
Megy megettök férj, menyecske, lány
Egymás mellett és egymás után.
Ki bagóz, ki füstöt ereget,
Képezőleg terhes felleget,
Mely szemet rág, s fojtja a tüdőt.
Tán dohányuk paprikában főtt.
Leghátul kócmadzagon pedig
Egy lopott malac hetvenkedik.
Boldogulni nem lehet vele!
Sejt tán, hogy napja alkonyul,
Azért viseli magát rosszul.
De segít a meszelő nyele,
Mellyel a derék családanya
Nagy vitézül nekirohana.
Így intéznek bátor lépteket
Faluvégtől falu végeig.
Ily hős népet mi sem rettegtet…
Csak a szél! ezt megsüvegelik.
S okosan! mert a kaján elem
Mértéken túl emberségtelen.
Néha rájok amidőn akad:
Súg fülökbe olyan dolgokat,
Hogy lábszárok is remeg bele,
Mintha volna nyárfa levele.
De ha szél úr könnyű szekeren
Gyors lovakkal más vidékre hajt:
Régi kedvök ismét ott terem,
S farba rúgnak minden földi bajt.
Pest, 1844. április
Forrás: Lélektől lélekig
