https://verskucko.com

Címke: varázslat

  • Alekszandr Blok: A démon

    Jöjj, jöjj velem mindent feledve,
    alázatosan és vakon,
    hósziporkás roppant hegyekbe
    ragadlak biztos szárnyakon.

    Szilaj kacajjal szállva szállok
    szédítő mélységek felett.
    A reszketésed, borzadályod
    csak lelkesít majd engemet.

    Ha por-esőt zúdít az éter,
    fejed kóvályog – védelek
    szárnyammal, karom erejével
    megóvlak, úgy szállok veled.

    Fényzuhatagban, vad hegyekben,
    embernemjárta réteken
    tested gyönyörű isten-testem
    égi tüzével égetem.

    Milyen szánalmas, ó, ha tudnád,
    milyen törpe, milyen csekély,
    mily hitvány, hívságos hazugság,
    amit úgy hívsz: vad szenvedély!

    Ha majd elcsöndesül az este,
    s te megbűvölten, szertelen,
    feljebb akarsz repülni egyre
    az izzó égi semmiben,

    én felviszlek, odarepítlek,
    honnan csillagnak láthatod
    a földet, messzinek, kicsinynek,
    s földnek látod a csillagot.

    S megejt, elkábít a varázslat,
    és ámulattól hallgatag
    nézed sok játékos csudámat,
    a furcsa, új világokat.

    Akkor te majd fülembe súgod
    rettegve és erőtlenül:
    Eressz… én meg csak rád mosolygok,
    s meglebbentem szárnyam: repülj!

    Isten-mosolyom láthatatlan
    sugaraiban semmivé
    zsugorodsz, s mint a kő, magadban
    zuhansz a fénylő űr felé.

    Fordította: Lator László

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Beney Zsuzsa: Tündérfelelgető

    Hol a lakásod?
    Gyökér, lomb alatt,
    ágak között, fény és árnyék
    gerendarácsa alatt.

    Mi az ételed?
    Méz a napból, só a dérről,
    dió és cseresznye,
    hajnali kalács.

    Barátod van-e?
    A tűzlobogás,
    holdas lányok, naplegények,
    odalent a tófenéken
    a kőkoronás.

    Ágyad ki veti?
    Azt maga Tél –
    párnám a hó.
    Ezüstös szellő, jégfodrú szellő
    a takaró.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: (Makáma)

    Nagyérdemű közönség! – Szép hölgyek, jó urak, tessék, tessék! – Panorámában látható minden nevezetesség. – A világ minden szépsége és csodája – és minden szépség és csoda koronája: – a női nemnek varázsa és bűbája! – Itt szunnyadnak az álmok és a vágyak, – melyek táncba vitték egykor a bokákat, – ezer évnek ritmusa itt szunnyad, – várva jeladását valami mágusnak. – Itt alszik, mint boldog Csipkerózsa, – sok mindenféle muzsika és nóta, – itt megfagyott a táncnak üteme – és várja, hogy fölengessze a zene. – Itt alszik Judit, akinek haláltánca – megváltást hozott egykor hazájára, – itt alszik Salome hercegkisasszony, – itt alszik a királyi Aida, – itt alszik Mona Lisa, – itt alszik a szelíd Mária Antónia, – itt alszik a szilaj Carmencita, – az édesbús Vecsera Mária – és a tűzről pattant Dobó Katica – és a diadalmas Cinka Panna. – De íme, itt az éjszaka, – valami rejtelmes muzsika szavára, – úgy érzem, álomba ringatózom – s ők akik nem élnek, – mintha varázsütésre ébrednének. – A régi táncok lelke feltámad, – a régi gyönyörűség és régi bánat – felcsendül lelkünkben – és felpezsdül tagjainkban. – Szép hölgyek, jó urak, – már mozdul is e sok bűvös alak, – a mester hadd pihenjen, – a tánc induljon és a zene zengjen!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gámentzy Eduárd: Egy kismadárnak

    Olyan szép, olyan egyszerű,
    Olyan áttetszően tiszta,
    Szemében ott a létezés
    Megfejthetetlen titka.

    Most nem tudom, hogy mit tegyek,
    Csak állok, mint egy bálvány,
    Mert félek, hogyha mozdulnék,
    Eltűnne, s nem találnám.

    És siratnám, mert elveszett,
    Míg élek… ezt a percet,
    De adtál nekem szavakat,
    Hogy én is szárnyra keljek!

    Hogy elrepülhessek veled,
    (Mert létezik varázslat!)
    S te visszajössz, mert elhiszed,
    – Hogy én is visszavárlak!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gáti Kovács István: Szerelmes lány ráolvasása alvó kedvesére

    Jaj, ha egyszer is megunnál,
    másik szívben sátoroznál,
    más szobában, másik ágyban,
    más szerelem faodvában.

    Legelőször nézz tükörbe,
    közben csöndben járjál körbe –
    lábujjhegyen, finom-halkan,
    amíg végképp meg nem haltam!

    Aztán állj az ablak elé,
    a szél elé, a nap elé!
    Engem rólad letépjenek,
    szagomból kiégessenek!

    Mikor tőlem megkönnyültél,
    poklos tüzemből kihűltél,
    akkor szállhatsz mással ágyba,
    akkor dőlhetsz mással nászba!

    De addig még fogj magadhoz,
    szorítsd arcod az arcomhoz,
    szerelem harangja kondulj,
    szép szívemből ki ne fordulj!

    Forrás: Facebook

  • Hajnal Anna: Formáltál engem örömödre

    Formáltál engem örömödre,
    két könnyű lábbal, szinte szállnék,
    s ha hirtelen kinőne szárnyam,
    nem lenne váratlan ajándék,
    mert aki lát, meglátja rajtam:
    ez itt az Isten kedvelt lánya,
    akit a szelek körüllengnek,
    s kinek a tavasz új ruhája.

    Formáltál engem örömödre,
    de ékesíts fel most csodákkal!
    szivárványt küldj sötét szemére,
    ha lát, lásson hétszín varázzsal!
    hadd lásson tündéreknél szebbnek,
    éjjel nevemre felriadjon,
    mint akit ékes villám keltett,
    s utána szédülten virrasszon.

    Ha jön a reggel, minden fényben,
    harmatban, hőben felidézzen,
    ha nem lát, értem sóvárogjon,
    és hogyha lát, hát megigézzem.

    Formáltál engem örömödre,
    de öltöztess most illatokba!
    lépéseim füröszd zenében,
    s csillagokat bűvölj hajamba.

    Tedd meg most legnagyobb csodádat,
    segítsed meg most kicsi lányod,
    mert ha nem látom, érte sírok,
    s ha látom, majdnem holtra válok,
    tedd, étlen-szomjan engem várjon,
    és sírjon értem apadatlan,
    s boríts el minden édességgel,
    hogy mindezért megvigasztaljam.

    Forrás: FB

  • Juhász Gyula: A varázsfuvolás

    Ismeritek őt, az égőszemű,
    A lengőhajú, rubinajkú embert?
    Bársonypalástja a szélbe repül
    És odatart, hová még senki sem mert!
    Ismeritek őt? Van egy fuvolája,
    A hangja ezüst, a dala csoda,
    És mennek, törtetnek utána, utána,
    És megy a bűbájos s nem áll meg soha!

    Ifjú legények, övék az élet
    És övék a lány, kinek arca rózsa,
    A fuvolásnak útjára térnek,
    Felednek lányt és kacagnak a sorsra.
    Mert csalja őket a fuvolanóta
    És vonja őket a zengő csoda,
    Csak mennek, törtetnek összefonódva,
    És megy a bűbájos s nem áll meg soha!

    Merre sietsz? Ó nem kérdezik ők,
    A csodanótát aki meghallotta,
    Földi dal már nem bűvölheti őt,
    Ó nincs e tájon sehol olyan nóta!
    Csak mennek, törtetnek a hangra lesve,
    És egyszer a dal, a bűbájos, oda.
    Fekete hínárra leszállott az este,
    Daluk és napjuk nem lesz több soha!

    Forrás: MEK
    .

  • Ágh István: Szereleműző

    Ezt a szerelmet
    szívem kivesse
    zuhanjon messze
    oda aki adta

    a nő álmába
    mint féreg az almába
    minden mozdulatába
    mint szél a Dunába

    onnan zuhanjon
    házba szobába
    legyen szobája
    hajnali kocsma

    szobrok képek
    támadjanak föl mint a részeg
    iszonyodva
    onnan zuhanjon

    tájba világba
    kismadaras kertet
    kaszaboljon az ég kaszája
    lomb leessen

    virág kivesszen
    porrá lehessen
    zöld por a májusi tájból
    fűből fából kalászból

    vörös a vörös nyárfavirágból
    lila a lila mákvirágból
    sárga a sárga tányérvirágból
    ezt a szerelmet

    a táj kivesse
    anyám apám
    anyja apja
    lakodalmába

    kérő szerelmes szavakba
    mámoros szemekbe borba
    négyféle testbe
    négyféle vérbe

    onnan zuhanjon
    ciprus tövébe
    szálljon alá a
    csontsövényű éjbe

    ezt a szerelmet
    szívem kivesse
    zuhanjon messze


    Forrás: PIM
    magyar költészet

  • Weöres Sándor: Galagonya

    Őszi éjszaka
    izzik a galagonya
    izzik a galagonya
    ruhája.

    Zúg a tüske,
    szél szalad ide-oda,
    reszket a galagonya magába.

    Hogyha a Hold rá fátylat ereszt:
    lánya válik,
    sírni kezd.

    Őszi éjszaka
    izzik a galagonya
    izzik a galagonya
    ruhája.

    Forrás: MEK

  • Nagy László, Szépasszonyok mondókái Gábrielre

    „Szájából hallottam Báthori Gábornak: Én vagyok az Báthori Gábor, utánam mindjárást Dengeleghiné.”
    „Hallottam, hogy az asszony Dengeleghiné szeméremtestét kökény levével mosogatta gonosz végre.”
    „Hallottam, egy csuprot tartott Imrefiné, melyet forgatván azt mondotta: Gábor, Gábor, Gábor, s úgy kellett jönni az szegény fejedelemnek, hogy csaknem nyaka szakadt.”
    Tanúvallomások 1614-ből

    Gábriel,
    Gábriel,
    Gábriel,

    árnyékodért selyemingem
    ázik el,
    ágy havasán fejedelmem,
    húrjaimon hegedősöm,
    göndörödősöm,
    haramia-hősöm,
    nyári vörös.

    Agyagomban
    lábnyomodat őrzöm,
    látni akarlak,
    sürgetem a sarkad,
    tüzet rakok ropogósat,
    fölteszem a lukasit,
    rácsapom a kupasit,
    lábosban a lábnyomodat főzöm.

    Nyergelj s nyargalj,
    paripát sarkalj,
    tűz, ahogy a nád-mezőn,
    átropog a háztetőn!

    Gyere, piros angyal,
    Gábriel,
    Gábriel,
    Gábriel,
    nehogy engem csereberélj bárkivel!

    Gyöngyszem-szép mesternődet
    kuka hajadonra,
    gyönyörödet gondra,
    suta baba,
    buta baba,
    dib-dáb,
    dib-dáb,
    nem érti a cifrát.

    Törj be, angyal, az akolba,
    inkább!

    De te ide nyargalsz,
    ha mondom,
    nyárdelelő tündöklet
    a boltom.

    Így adok,
    úgy adok,
    jól tartalak jóval,
    nem gyüszüvel mérikélek,
    de lózabolóval.

    Nyalánkságra,
    nyiss a számba,
    itt a mézelt óbor,
    pörkölt dió szentegyháza,
    hasadékos,
    dombor,
    minden kis csucsorban
    égetett cukor van.

    Édességem,
    édességed,
    én, akit megigézek,
    bármit akart is,
    bárhova tart is,
    úgy megtorpan,
    úgy ide fordul,
    alattunk a fekete föld
    megcsikordul.

    Gábriel,
    Gábriel,
    Gábriel,
    szivárványos úton ide átívelj,
    hét verőér erejével
    ágyam havasára,

    mélyföldi nyüves dögtől
    mazsolás kalácsra,
    száz nyíllövés távolán,
    át a hegyek táborán,
    zászlókon, tömlöcökön,
    harangokon, bödönökön,
    át a pénzes örömökön,

    nyolc boldogságon,
    golgotavirágon,
    árvácskán, basa-rózsán,
    hangyán, morzsán,
    csipkefa csipkéin,
    szűzeknek micskéin,

    mókusokon át,
    ordasokon át,
    ország aszályán,
    át a világ ragályán,
    rókabüdös gyámokon,
    át özvegyi fátylakon,

    sisakokon, kalapokon,
    verebeken át,
    ebeken is át,
    könyveken, patikákon,
    kígyókon, koponyákon,
    palavesszőn, palatáblán,
    szerkezeten, ábrán,

    át a bölcseségen,
    mint a sav a fémen,
    kovakövön pata zaja
    a fülemig érjen,
    hajszálam a gyertyalángon
    úgy elég a távol,

    nyög a lovad,
    jön a lovad,
    nyakaszakadtából!


    ,