Véget ért a
szilveszter-éji szender.
Felkelne az ember.
De nem mer.
Mert jön a kenetes
basszusú szemetes.
És jön a gyászos
szopránú gázos.
Jön a májfoltos
sarki boltos.
Sőt, jön a bordó
orrú levélhordó.
Jönni nem restel
hajlongó testtel
uram s parancsolóm:
a házmester.
Vele jön nyájas kibice,
a vice.
Jő, és belém kíván sokat
a nő, aki rám mosogat.
Jön vidáman a szabószámla,
s arcáról a bőr le nem hámla.
Jön bús, fekete sál alatt
a temetési vállalat.
S jön az olcsóságmentes
hentes.
És buékot nyihogat, ó,
minden páholynyitogató.
Fiákeres és ószeres
reám borulnak: ó, szeress!
És jön emez, és jön amaz,
és jön háromszor ugyanaz.
S jönnek tizezren.
S ájultan fekszem.
S tolongnak vadul
az ágyam körül,
s direkt mind az én
újévemnek örül.
Nyüzsögnek zsúfolt rendben
a széken, asztalon, kredencen
és a sezlongon.
És keresztül a sok tolongón
hozzám jutni alig tud a
guta.
1913.
Forrás: www.eternus.hu – Tóth Árpád versei
