A vascsöbörbe tett virágra
rászól a kotnyeles világ:
„Virág, mesék virága, drága,
tövednek díszcserép dukálna
vagy ritkaszép kerámiák!”
A szép növény buzgón virulna,
de vág a szó, szívébe vág,
szirmot sziromra rejt pirulva
és amikor rászólnak újra:
röstellni kezdi illatát.
Természettől szép köntösében
didereg s bánat járja át,
mert a kontraszt alázza mélyen
– bár nem szándéka semmiképpen –
szegényes fenntartó vasát.
Ezért átváltoztatja drótra
gyökere gyönge ágbogát,
levelét belepi a rozsda,
acélhuzal lesz minden rostja,
s fémlemez-szirma szinte vág.
Így lett az érdes ércedényben
finom virágból vasvirág.
A változást nem bánja mégsem:
egyenesebben áll a szélben,
sorsa bátrabban mostohább.
