https://verskucko.com

Címke: Vér és arany

  • Ady Endre: Szent Margit legendája

    Vallott nekem a Nyulak-szigete
    Regék halk éjén. Íme, a titok:
    Királyi atyja klastromba veté
    Legendák szűzét, fehér Margitot.

    Álom-leány volt: egy fojtott sikoly.
    Ájulva hullt egy durva szó miatt.
    S robogtak a királyi udvaron
    Hajrázó, vad, bozontos férfiak.

    Nyugatról várt sokáig valakit.
    Nem vadbajszú, lármás, mokány nagyúr,
    Dalos, törékeny, halk fiú legyen,
    Asszonyos, kósza, könnyes trubadúr.

    Már régen várt s megbénult szíve.
    Zúgott a vár, prüszkölő kún lovak
    Hátán érkeztek hetyke magyarok.
    Ő nem jött: egy csöndes álom-lovag.

    Ő nem járt a Duna táján soha,
    Egy halk dalú és halk csóku legény.
    És Jézusnak áldozák Margitot,
    Ki ott halt meg a Nyulak-szigetén.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A magyar Messiások

    Sósabbak itt a könnyek
    S a fájdalmak is mások.
    Ezerszer Messiások,
    A magyar Messiások.

    Ezerszer is meghalnak
    S üdve nincs a keresztnek,
    Mert semmit se tehettek,
    Óh, semmit se tehettek.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A fekete zongora

    Bolond hangszer: sír, nyerít és búg.
    Fusson, akinek nincs bora,
    Ez a fekete zongora.

    Vak mestere tépi, cibálja,
    Ez az Élet melódiája.
    Ez a fekete zongora.

    Fejem zúgása, szemem könnye,
    Tornázó vágyaim tora,
    Ez mind, mind: ez a zongora.

    Boros, bolond szívemnek vére
    Kiömlik az ő ütemére.
    Ez a fekete zongora.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Sírni, sírni, sírni

    Várni, ha éjfélt üt az óra,
    Egy közeledő koporsóra.
    Nem kérdezni, hogy kit temetnek,
    Csengettyűzni a gyászmenetnek.

    Ezüst sátrak, fekete leplek
    Alatt lóbálni egy keresztet.
    Állni gyászban, súlyos ezüstben,
    Fuldokolni a fáklyafüstben.

    Zörgő árnyakkal harcra kelni,
    Fojtott zsolozsmát énekelni.
    Hallgatni orgonák búgását,
    Síri harangok mély zúgását.

    Lépni mély, tárt sírokon által
    Komor pappal, néma szolgákkal.
    Remegve, bújva, lesve, lopva
    Nézni egy idegen halottra.

    Fázni holdas, babonás éjen
    Tömjén-árban, lihegve mélyen.
    Tagadni múltat, mellet verve,
    Megbabonázva, térdepelve.

    Megbánni mindent. Törve, gyónva
    Borulni rá egy koporsóra.
    Testamentumot, szörnyüt, írni
    És sírni, sírni, sírni, sírni.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A halál rokona

    Én a Halál rokona vagyok,
    Szeretem a tűnő szerelmet,
    Szeretem megcsókolni azt,
    Aki elmegy.

    Szeretem a beteg rózsákat,
    Hervadva ha vágynak, a nőket,
    A sugaras, a bánatos
    Ősz-időket.

    Szeretem a szomorú órák
    Kísértetes, intő hívását,
    A nagy Halál, a szent Halál
    Játszi mását.

    Szeretem az elutazókat,
    Sírókat és fölébredőket,
    S dér-esős, hideg hajnalon
    A mezőket.

    Szeretem a fáradt lemondást,
    Könnyetlen sírást és a békét,
    Bölcsek, poéták, betegek
    Menedékét.

    Szeretem azt, aki csalódott,
    Aki rokkant, aki megállott,
    Aki nem hisz, aki borús:
    A világot.

    Én a Halál rokona vagyok,
    Szeretem a tűnő szerelmet,
    Szeretem megcsókolni azt,
    Aki elmegy.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Párisban járt az Ősz

    Párisba tegnap beszökött az Ősz.
    Szent Mihály útján suhant nesztelen,
    Kánikulában, halk lombok alatt
    S találkozott velem.

    Ballagtam éppen a Szajna felé
    S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
    Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
    Arról, hogy meghalok.

    Elért az Ősz és súgott valamit,
    Szent Mihály útja beleremegett,
    Züm, züm: röpködtek végig az úton
    Tréfás falevelek.

    Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
    S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
    Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán
    Nyögő lombok alatt.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az anyám és én

    Sötét haja szikrákat szórt,
    Dió-szeme lángban égett,
    Csípője ringott, a büszke
    Kreol-arca vakított.

    Szeme, vágya, eper-ajka,
    Szíve, csókja mindig könnyes.
    Ilyen volt a legszebb asszony,
    Az én fiatal anyám.

    Csak azért volt ő olyan szép,
    Hogy ő engem megteremjen,
    Hogy ő engem megfoganjon
    S aztán jöjjön a pokol.

    Bizarr kontyán ült az átok.
    Ez az asszony csak azért jött,
    Hogy szülje a legbizarabb,
    A legszomorúbb fiút.

    Ő szülje az átok sarját
    Erre a bús, magyar földre,
    Az új hangú tehetetlent,
    Pacsirta-álcás sirályt.

    Fénye sincs ma a szemének,
    Feketéje a hajának,
    Töpörödött, béna asszony
    Az én édes jó anyám.

    Én kergettem a vénségbe:
    Nem jár tőle olyan távol
    Senki, mint torz-életével
    Az ő szomorú fia.

    Forrás: MEK