https://verskucko.com

Címke: Világlíra

  • Anna Frajlich: Eurüdiké megtalált levele

    Hát mégis megvagy
    a láb belesüpped
    a magra kész nedves talajba
    gyengéd vagy és jó
    nem vártalak
    ebben a városban, mely oly dermedt, mint kezed
    amit szeretetlen emelsz imára
    de itt vagy mégis
    arcom belefürösztöm
    a virágzó meggyfa zsenge ágabogába
    fénnyel öntöd el homályos testemet
    az izzadságcsöppek sósak, mint az óceán
    lélegzeteddel számolod a forró időt
    a vér csendünket, mint kendőt tépi szét
    de megvagy mégis
    hisz megtaláltalak ebben a hidak
    karjaitól leláncolt városban
    ne tarts fájdalomtól
    amit belém vetettél
    maradjon csak néma a völgy
    s a lombtalan, a mozdulatlan fák
    a titkos fészkek, melyekben nincs madár
    se fájdalom
    ne félj
    valamit hozok
    amitől felzengenek majd
    mind a tél dérlepte húrjai

    Fordította Gömöri György

    Forrás: Lélektől lélekig

  • George Noel Gordon Byron: Többé nem csatangolunk…

    Többé nem csatangolunk hát
    ily késő éjbe már,
    bár szívünk csöppet se lomhább
    s ragyog még a holdsugár.

    Kardról lehull a hüvely
    és a lélekről a mell,
    nem liheghet szüntelen:
    a szívnek béke kell.

    Bár az éjben érzelem gyúl
    s túlhamar megtér a nap,
    nem csatangolunk ezentúl
    holdas ég alatt.

    Fordította: Devecseri Gábor

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gleb Gorbovszkij: Hátha

    Kereng a hó, piros a nyárfa tornya.
    Fenyők suhognak, örökkévalók.
    Mezítlábas macskák lépnek osonva,
    és mint máskor,
    akasztott lámpa lóg
    a kihalt nyaraló fölött a sarkon.
    Bordáim kosara csenddel telik.
    Elszállnak a madarak
    nagy csapatban,
    valami messzi fényjel int nekik.
    Pár ittmaradt veréb
    meg két varjú bolondoz,
    s szívemben
    ez az égető tavasz.
    Mind sűrűbben
    járok ki a vonathoz:
    álmaimból
    hátha elém szaladsz.

    Fordította: Rab Zsuzsa

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Anna Ahmatova: Zene

    Benne valami bűvös láng lobog,
    egybefonódnak távoli vidékek.
    Egyedül vele társaloghatok,
    amikor mások közel lépni félnek.
    Sírgödrömig kísér, ott sem hagy el,
    mikor elhagynak sorra a barátok,
    mint tavaszi vihar, zeng, énekel,
    mintha megszólalnának a virágok.

    Fordította: Rab Zsuzsa

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Yüan Hung-tao: A Hua-hegy csúcsán — Útitársamnak: a taoista Shúnak

    Bejártad az őszi fellegek hátát,
    bordó mohán taposott a lábad.
    Fenyők után kutattál
    a Nagy Szellem tenyerén.
    Chang K’ai ködöt varázsolt,
    mely a völgyből szállt fel, ahol lakott.
    Tung-fang Shuo egy előző életében
    a vihart igazgatta.
    Te is mestere vagy a taoista varázslásnak,
    és ráadásul még szellemes is –
    csaknem mint egy Halhatatlan!
    A Lótusz-csúcs: 40 000 lábnyi meredély –
    csak a bolondok kapaszkodnak fel ily messzire.

    (Fordította Máthé Veronika)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXVI. szonett

    Szerelmem lordja, kihez érdemed
    Jobbágyként köti hódolatomat,
    Hozzád küldöm írott hírnökömet;
    Hódol csak, és nem szellemet mutat.
    Oly nagy hódolat, s ha ily kicsi szellem,
    Nyújtja, pőrén hat, nincs szavam elég rá;
    De így is hiszek ötletes kegyedben,
    Hogy az lelkedből takarót terít rá,
    Míg valamely csillag, sorsom vezére,
    Kedvező jegyben rám nem mosolyog
    S talárt nem vet szerelmem rongy-mezére,
    Hogy lásd: figyelmedre méltó vagyok.

    Akkor majd büszkélkedem, hogy szeretlek;
    Addig ne vizsgálj, fejem födje rejtek.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXVII. szonett

    Hogy lesz egykor versemnek hitele,
    Zsúfolja bár nagy érdemeidet?
    Pedig, Ég látja, csak sírod jele:
    Félig se tárva rejti életed.
    Hogyha le tudnám írni szép szemed,
    S volna bájad zengeni friss zeném:
    Hazugság, mondanák az emberek,
    Földi arcot nem fest ily égi fény.
    Nevetnék sárgult papírom: fecseg
    A pletykás öreg, sok szó, semmi tény;
    S a valóság költői őrület
    És dagály lenne, ódon költemény.

    De maradnál meg valami utódban,
    Kettőzve élnél: benne s a dalomban.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Federico García Lorca: Zorongo

    Óvó kezeim tenéked
    ékes köpönyeget varrnak.
    Violával végig hímzem,
    violában gyöngy a harmat.

    Mátkád kikeletkor lettem,
    szállt ránk szirom-özön, illat.
    Paripáid gyors patái
    ezüst hangon értem sírtak.

    Ici-pici kút a Hold is,
    szirom-özön vékony vígasz,
    csak a karod kell már nékem,
    vele éjjel átszorítasz,
    vele éjjel átszorítasz.

    Fordította: Nagy László

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XVII. szonett

    Hogy lesz egykor versemnek hitele,
    Zsúfolja bár nagy érdemeidet?
    Pedig, Ég látja, csak sírod jele:
    Félig se tárva rejti életed.
    Hogyha le tudnám írni szép szemed,
    S volna bájad zengeni friss zeném:
    Hazugság, mondanák az emberek,
    Földi arcot nem fest ily égi fény.
    Nevetnék sárgult papírom: fecseg
    A pletykás öreg, sok szó, semmi tény;
    S a valóság költői őrület
    És dagály lenne, ódon költemény.

    De maradnál meg valami utódban,
    Kettőzve élnél: benne s a dalomban.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XVIII. szonett

    Mondjam: társad, másod a nyári nap?
    Te nyugodtabb vagy s az nem oly üde,
    Hisz a május méz-bimbaira vad
    Szél csap, s túl rövid a nyár bérlete;
    Az ég szeme néha gyújtva ragyog
    S arany arca máskor túlfátyolos;
    S mind válik a széptől a szép, ahogy
    Rútítja rendre vagy vakon a rossz.
    De a te örök nyarad nem fakul
    S nem veszíti szépséged birtokát;
    Ne mondja Halál, hogy rád árnya hull:
    Örök dalokban nőssz időkön át.

    Míg él ember szeme s lélegzete,
    Mindaddig él versem, s élsz benne te.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig