Utazunk egy zsúfolt
villamosnak csúfolt
szekéren.
• De kérem!
ön lábamon ácsorog
s kalapjáról rácsorog
az eső a vállamra
s a sálamra!
Vegyen egy új sálat!
• Állat! –
Mondja a másik úr.
Durr!
Pofon volt a válasz.
• Na ettől szétmállasz! –
De nem mállott.
Talpra állott.
S az illetőt hasba rúgta:
• A pofonért itt a nyugta! –
Az meginog és megszédül
s leül, hol már a szomszéd ül.
Felbődül a szomszéd:
• Most meg engem nyom szét! –
Vad haraggal és erővel
fejbe vágja esernyővel.
Kezében a fél ernyője,
másik fele meg elnyőve.
Kiveri az asszony fogát,
ki egy kosár tojást fog át.
Az csak éppen egyet sikolt,
mint egy gyermek feltapsikolt.
Nem nézi a bűnös ki volt,
tojást kap ki a kosárbul
s a kopasz úr feje sárgul.
De csaló a tojásüzlet!
A kocsiban szörnyű bűz lett.
Vigaszt nyer az asszony, ráfér:
nem volt kár azért a zápért,
az igazság nyert befolyást:
egy zápfogért egy záptojást.
A kopasznál, – meghökkentő, –
se rongydarab, se zsebkendő.
S mer’ a haj nem vetett gátat,
elérte a lé a hátat.
És mint minden ilyen helyre,
legyek szálltak rá a fejre.
Már érezték némelyek,
hogy a gyomruk émelyeg.
De elsőnek, – a sors bosszul, –
épp a bősz úr lett most rosszul.
Megszédült. Na! Most lefekszel!
Ám egy végső, hős reflexszel
behúzta a féket.
A fejemmel léket
ütöttem az ablakon
s vakon,
mint katona, ha egy házba beront,
elfoglaltam ájultan a peront.
Órák múltán tértem észhez.
Mi közöm volt az egészhez?
Forrás: Szeretem a verseket
Romhányi József, magyar költő, humor, groteszk, abszurd, villamos, láncreakció, hétköznapi káosz
