https://verskucko.com

Címke: víz

  • Dsida Jenő – Boldog vizeken

    Felülről csillagfény záporozik,
    alul csobognak a habok.
    Fantasztikus virág-hajóban
    ketten ülünk. Boldog vagyok.

    Csónakunk sárkány-alakú
    könnyensikló kínai dzsunka;
    krizantémos mennyezete
    sziromesőt szór a hajunkra.

    Boldog vizeken halkan siklik.
    Messziről szent esti varázs
    elénk muzsikál a partokról
    s egy-egy dal minden csobbanás.

    Mi már nem is vagyunk a térben,
    minket már semmi meg nem ölhet.
    Egymásra nézünk s eleresztjük,
    vízbe dobjuk az evezőket.

    Menjünk! Ezen a szép vízen
    nincsen zátony és nincsen torlasz –
    Átölellek és néha-néha
    csókomtól halkan felsikoltasz.

    Lelankadunk a csónak-aljra
    fehér tébolyban üdvöt nyerve…
    Alszunk… Most már lehet akármi.
    Vihet a nagy víz akármerre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor – A vizek estéje

    Sötétlő fenyvesek mögött,
    Túl a dacos nagy hegyeken
    Leszállt a nap.
    A vizeken a mesék apja jár:
    Az este.

    Az este a vizek ünnepe.
    Mikor elül a zaj,
    S a vízre ráterül
    Halkan, simogatón
    Az ünnepek nyugalma:
    A hullámok mesélni kezdenek.

    Mint amikor hajnalos éveimben,
    Szép csendes nyári estelen,
    Házunk előtt, akácfalomb alatt,
    Édesanyám elringató ölében,
    Gyerekfejem keblére hajtva,
    Elálmodoztam ébren
    Tündéres álmokat.
    Harmatos fűben ciripelő tücsök szólt,
    S a bólogató, vén akácfa
    Halk titkokat súgott fülembe.
    S míg édesanyám puha ujjai
    Hajfürtjeim közt simogatva jártak,
    A kertek alól, susogó lombon át
    Bús nóták elhaló dalát
    Hordta felénk akácillatú szél…

    Susogva, halkan, lágyan, álmodón,
    Estéli órán, ünnepi csöndben
    Mesélnek a vizek…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Edgar Allan Poe – Egy folyamhoz

    Jelkép vagy, villódzó folyam!
    Kristályos vándor habjaidban
    Meztelen emberszív suhan,
    A Szépség izzó fénye fut,
    S mit vén Alberto lánya tud,
    Bűvészet játszi képe villan.

    De ha Kedvesem tükrödbe néz,
    S csillámaid rezegni látja,
    Olyan vagy, zsongó-fürge víz,
    Olyan mint az, ki őt imádja:
    Annak is éppen úgy lebeg
    Szivén ez arc tündéri mása,
    S úgy rezzenti e szép szemek
    Lélekbe ásó villanása.

    (Kardos László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Esti imádság

    Én olyan nagyon jó vagyok
    mint öreg nyulak, öreg királyok.
    Nappal nem szólnak rám a kocsisok,
    este nem ütnek meg a huligánok.

    Ha eljössz hozzám, én leszek
    nagy út után a vizesárkod.
    Mert olyan nagyon jó vagyok
    akár a víz, hogyha kívánod.

    Hullám fölött, hullám alatt
    elalszom majd, semmit se látok.
    Betakarják a szememet
    tátogató fehér virágok.

    1965


  • Pilinszky János – Éjféli fürdés

    A tó ma tiszta, éber és
    oly éles fényü, mint a kés,
    lobogva lélekző tükör,
    mit lassu harcban összetör
    karom csapása. Nyugtalan
    heves fogakkal visszamar
    a mélyen megzavart elem.
    Legyőzve, lustán fekszem el
    és hallgatózom. Csillagok
    rebbennek csak, mint elhagyott
    egek vizébe zárt halak,
    tünődve úszó madarak.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Weöres Sándor – Balaton

    A habokon
    visz ladikom
    csillámfodor
    a Balaton.

    Tüzes a víz
    tüzes az ég
    a láthatár
    forgó kerék.

    Somogyi part
    kis dombjai:
    kék takaró
    rézgombjai.

    Zalai part
    hegyormai:
    a föld s a lég
    zsinórjai.

    Somogyi part
    zalai part:
    hol szétfeszül
    hol összetart.

    A Balaton
    hintáz velem
    két menny között
    ring életem.

    Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek

  • Bede Anna: Álom

    Egy asztallap választ csak el
    tőle, fa-göcsörtjeivel,
    ág-bogak sebhelyeivel…
    Nem kérdez, de felelni kell,
    én felelnék, de nem merek,
    a fát látom a szirt felett,
    sok vizek zúgnak lent vadul,
    a látomás örvénybe hull,
    veszejtő zűrzavarba fúl,
    elvész föltarthatatlanul…

    Most őt látom, csupa zene,
    madárhang, örvény a szeme,
    szirten lángragyúl a jég,
    tűzzuhatag a szakadék,
    csak zuhatag és jajgatás,
    aztán örök hallgatás;
    borít szakadt fátyolt reám
    a lágy, közömbös óceán,
    volt sorsok, elmerült nevek
    között halálba süllyedek,
    de fölnézek egy percre még,
    és ő az ég, és ő az ég.

    Forrás: Szívzuhogás

  • Baranyi Ferenc: AKARATTYA BY NIGHT

    És fürödtünk a csillagok alatt.
    Felgyulladtál, hogy megcsókoltalak,
    tested körül felsistergett a víz –
    beléhullt csillagtól tenger tesz így.

    Izzásodat nem hűtötte a tó,
    inkább felforrt körötted, megadó
    alázattal lett ezer Celsius,
    neked se hagyva módot, hogy kiússz.

    Vízben maradtál hát velem. Ma is
    ott állunk, hol legpörkölőbb a víz,
    rámégeti formád a tó heve:
    tested lehet csak testem bélyege.

    Nincs semmi már, mit meg nem érhetünk:
    megértük, hogy a víz is tűz nekünk,
    ellentétébe fordult minden át,
    nem érvényes a szín, csak a fonák,
    tűz lett a víz és zene lett a csönd,
    te rosszabb lettél, én pedig különb,
    balzsammá lettek iszap-intrikák,
    amikkel összekent a kinti láp.

    Ha visszacsókolsz végre majd te is:
    nemcsak felforr, de lobbot vet a víz,
    egymásba égve izzunk, mint a Nap.

    S nem lesz több éjszakánk sugarasabb.

    🕊️