„Az ember nem felejt.
Csak megszokja, hogy a
szíve egyik szobája zárva
van. És néha benyit oda,
és megnézi, hogy a
fájdalom még
mindig ott ül-e.
Általában ott ül.
Csak már
nem kiabál.”
Forrás: Wass Albert
Címke: Wass Albert
-
Wass Albert: Idézet
-
Wass Albert: Csak csendesen
Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
csak nagyon halkan, nagyon csendesen.Amerre járunk,
ne rezzenjen egy kis levél se meg,
ma lelkem olyan mint a tó:
legkisebb rezzenéstől megremeg.Gyere a templomunkba:
a bükkerdő ma vár,
a Csend harmóniája
ott megint a lelkünkbe talál.Gyere velem…
csak szótlanul, csak csendesen,
csak csendesen…Forrás: (pl. MEK / Wass Albert versei)
-
Wass Albert: Mert nagyon szeretlek
Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat
és rád ragyog.A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.Forrás: Lélektől lélekig
-
Wass Albert – Lombhullás ünnepén
Mikor az erdőn,
a lélekerdőn,
már félve lapul egy őszi sejtelem,
s a legelső leröppenő levél
ravatalozva áll a lelkeden,
és eltemeted néma döbbenettel:
(hej, eltemetsz utána ezer-annyit!)
ezt megsirathatod,
hiszen ez a legelső halott,
lelkednek első igaz bánata.
Nem szégyen, hogyha sírsz.Ha majd az ősz lecsalta mind
aranylombját a régi fáknak,
mesélheted az unokáknak:
„napról napra úgy gyöngült a fény…”
– mesélheted –
„halálra táncolta magát a Napsugár
lombhullás ünnepén!”Forrás: Lélektől lélekig
-
Wass Albert – Álomtündérhez
Add a kezed, úgy halkan, csendesen.
Te nem lettél még hozzám hűtelen.
Mikor mindenki csalfán elhagyott,
gyújtottál bennem reménycsillagot.
Lelkem csendjét, ha bánat felkavarta,
te elvittél az álmodó avarra.
S te mutattál mindent, ami ott terem
a bűvös, varázsos álom-réteken.
Ha megtépett az élet rózsabokra,
vittél mogorva tölgyfa-templomodba.
Ha vérző szív volt mellemen az érem,
s töviskoszorú messiási bérem,
te glóriává változtattad azt,
virágot hintettél rám és tavaszt.
Ha voltam bűnös, lázadó Kain,
vittél az eszme-Krisztus után,
s hogy az igazság sugározzon rám,
vezettél fönt a néma Golgotán.
Ha rám viharzott lent az ember átka,
vittél a béke messze csillagára.
Féltem… kezed kezembe tévedett.
Ó, örökre áldott legyen neved!Forrás: Lélektől lélekig
-
Wass Albert – Három vers neked
1.
Hetenként egyszer meglépi köztünk
útját a posta
s hoz néhány betűt, amit rárajzoltál
egy papirosra.Kósza betű, odavetett szó,
törékeny mondat.
Milyen közömbösen hordjátok át a csókjainkat.S mellőletek a hosszú úton
mi mindent elrabolnak.
Hangsúlyt, könnycseppet, sóhajtást, mosolyt,
árnyékait a szónak.2.
Ha itt lennél,
arról mesélnék Neked,
hogy milyen szép az élet.Ha megjönnél egy estén,
szívem minden dalát
lila csokorba szedném.De nem vagy itt, s egy lomha
felhő az ablakomra
varjúmódra rászáll.Köd kószál kint a kerten,
s oly árván leng a lelkem,
mint dérütötte nádszál.3.
Egy szellő jött, nyugatra induló.
Üzentem vele Néked.
Talán elér, talán átadja,
talán megérted.Olyant küldtem vele,
mit nem bír el levél.
Amit elejt a drót is,
amire odaér,
és semmi hullámhosszon
nem lelni állomását:
a szívem dobbanását!Egy szellővel
ma este-tájt
küldtem valamit Néked.
Talán elér, talán átadja,
talán megérted.Forrás: Lélektől lélekig
-
Wass Albert: A bércek énekelnek
Szeretett Apámnak ajánlom
A bércek énekelnek.
Hallottad már,
mikor az esti-kék hegyek csoportja
egy dörgedelmes ősvitába kezd?Halvány lilán mikor leszáll az est,
s a völgyben puska robbant zord halált,
hallottad már a félelmes zenét:
az őserdők felharsogó szavát?A rianást, amely követve nyomba’
a hang után a végtelenbe fáj,
s fülekbe zúg: bujkáló idegen,
a végtelen szentség előtt megállj!És a vadász, ki lent a szőke völgyben
csodálkozva a bérctetőre torpad,
vad félelmében énekelni kezd,
s önhangjától ijedten összeborzad.Forrás: Lélektől lélekig
-
Wass Albert – A disznók szolidaritása
Tudják, én szegény fiú voltam, és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e, milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a legelőre velük, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember…
Nyelt egyet, és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
– Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát.
Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.
– Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból, s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől, s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje, és a következő pillanatban az egész konda összeröffent, s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra.
Képzeljenek csak el kétszázegynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat, s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt.
Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül, s akit azután sem fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
– Hát látják, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért.
Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik, mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok.
Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.
Forrás: FB
-
Wass Albert – Jegenyék
Állunk egymástól messze-távol,
és minden álmunk messzeség.
Vagyunk bús, árva óriások,
rekettye-raj közt büszke Mások:
idegenek és jegenyék.Valahogy úgy találunk egymáshoz,
ahogy élünk, ahogy vagyunk,
s ahogy majd meghalunk.Ha néha fáj az árvaságunk,
és a szívünk már nagyon éget,
meglátogatjuk bús, magányos
testvéreinket: jegenyéket.Megkérdezzük: hogyan aludtak?
Megkérdezzük: még meddig állnak?
és elmondjuk, hogy milyen bölcsek,
mert mindent messziről imádnak.Olyankor halkan elcsitul a vágyunk
és szertefoszlik minden messzeség,
s a szellő ajkán elbeszélgetünk,
mi ketten, akik így magunkban állunk,
és ők, a jegenyék.Forrás: Lélektől lélekig
