https://verskucko.com

Címke: Wass Albert

  • Wass Albert: A bércek énekelnek

    Szeretett Apámnak ajánlom

    A bércek énekelnek
    Hallottad már,
    mikor az esti-kék hegyek csoportja
    egy dörgedelmes ősvitába kezd?

    Halvány lilán mikor leszáll az est,
    s a völgyben puska robbant zord halált,
    hallottad már a félelmes zenét:
    az őserdők felharsogó szavát?

    A rianást, amely követve nyomba’
    a hang után a végtelenbe fáj,
    s fülekbe zúg: bujkáló idegen,
    a végtelen szentség előtt megállj!

    És a vadász, ki lent a szőke völgyben
    csodálkozva a bérctetőre torpad,
    vad félelmében énekelni kezd,
    s önhangjától ijedten összeborzad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Nekünk mi marad?

    Ha majd lehull az utolsó levél,
    mely fogva tartott még egy kis nyarat:
    nekünk mi marad?

    Ha majd a dombot hómező takarja,
    temető lesz a tölgy-erdők avarja,
    s halottá némúl minden vadpatak?
    A tél kacagva szórja a szelet,
    vándormadár lesz minden boldogságunk,
    és enyhülést többé hiába várunk,
    mert jaj, akkor majd sírni sem lehet!

    Ha elszáll, majd a legutolsó álom,
    amelyben hittünk még egy kis nyarat,
    s a napsugár is messze költözött:
    reménytelen, nagy hómezők fölött
    nekünk mi marad?

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Wass Albert: Magányosság erdejében

    Ez itt a magányosság erdeje.
    Itt én vagyok csak, én és valaki,
    valaki, akit nem is ismerek.
    És aki mégis, mégis elkísér
    a kármeddig megyek.
    Valaki, akit mégsem ismerek.

    S van itt egy álom: különösen szép
    és különösen mégis fáj nekem:
    Valaki egyszer majd elémbe lép,
    és megfogja két tévelygő kezem,
    lecsókolja két könnyező szemem….
    Valaki majd az életembe lép,
    aki százszor több, mint az életem.
    van itt egy álom: különösen szép,
    és különösen mégis fáj nekem….

    Ez itt a magányosság erdeje.
    Itt én vagyok csak, én és valaki,
    Valaki, akit nem is ismerek,
    és akiről tudnom sem szabad:
    Bár jobban szeretem, mint magamat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Lombhullás ünnepén

    Mikor az erdőn,
    a lélekerdőn,
    már félve lapul egy őszi sejtelem,
    s a legelső leröppenő levél
    ravatalozva áll a lelkeden,
    és eltemeted néma döbbenettel:
    (hej, eltemetsz utána ezer-annyit!)
    ezt megsirathatod,
    hiszen ez a legelső halott,
    lelkednek első igaz bánata.
    Nem szégyen, hogyha sírsz.

    Ha majd az ősz lecsalta mind
    aranylombját a régi fáknak,
    mesélheted az unokáknak:
    „napról-napra úgy gyöngült a fény…”
    – mesélheted –
    „halálra táncolta magát a Napsugár
    lombhullás ünnepén!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Egy szellő

    Egy szellő jött, nyugatra induló.
    Üzentem vele Néked.
    Talán elér, talán átadja,
    talán megérted.

    Olyant küldtem vele,
    mit nem bír el levél.
    Amit elejt a drót is,
    amire odaér,
    és semmi hullámhosszon
    nem lelni állomását:
    a szívem dobbanását!

    Egy szellővel
    ma este-tájt
    küldtem valamit Néked.
    Talán elér,
    talán átadja,
    talán megérted.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert: Idézet

    „Az ember nem felejt.
    Csak megszokja, hogy a
    szíve egyik szobája zárva
    van. És néha benyit oda,
    és megnézi, hogy a
    fájdalom még
    mindig ott ül-e.
    Általában ott ül.
    Csak már
    nem kiabál.”

    Forrás: Wass Albert

  • Wass Albert: Csak csendesen

    Testvér, csak lábujjhegyen jer velem,
    csak nagyon halkan, nagyon csendesen.

    Amerre járunk,
    ne rezzenjen egy kis levél se meg,
    ma lelkem olyan mint a tó:
    legkisebb rezzenéstől megremeg.

    Gyere a templomunkba:
    a bükkerdő ma vár,
    a Csend harmóniája
    ott megint a lelkünkbe talál.

    Gyere velem…
    csak szótlanul, csak csendesen,
    csak csendesen…

    Forrás: (pl. MEK / Wass Albert versei)

  • Wass Albert: A legjobb barátom…

    Élek én, mint oly sok éve
    magányom csendes, lágy ölén,
    legjobb barátaim lettek a könyvek,
    mikben nem csalódtam én.

    Ha felcsapom a könyv fedelét,
    és utazok a betűk-tengerén,
    messze-messze röpít képzeletem
    s élem a mások életét.

    Feltárul előttem sok, színes világ
    s ilyenkor boldog vagyok nagyon,
    megnyitom lelkem zárt kapuját,
    az érzéseket áradni hagyom.

    Sokszor csillog könny szememben,
    máskor hangosan kacagok,
    feledni tudom gondom, bajom,
    mert kiről olvasok, nem én vagyok.

    Kirekesztem a zajos világot,
    a csend és nyugalom szigete vár,
    itt feledem sok kudarcom,
    háborgó szívem is megnyugvást talál.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Wass Albert: Mert nagyon szeretlek

    Könnycsepp a szempilládon este:
    én vagyok.
    És én vagyok az a kíváncsi csillag,
    mely rád kacsingat
    és rád ragyog.

    A csók, a csókod, az is én vagyok.
    Végigálmodom az álmodat,
    ölelésedben én epedek el,
    csak én tudom minden kis titkodat.

    A kulcs vagyok,
    mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
    s a nyíl vagyok, amely sivítva
    holttá sebzi vágyad madarát.

    A dal vagyok, mely belőled zokog
    holt mámorok tört ívén át az éjbe:
    s én vagyok az a sápadtság, amit
    éjfél után, ha bálból jössz haza,
    rád lehel a sarki lámpa fénye.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wass Albert – Lombhullás ünnepén

    Mikor az erdőn,
    a lélekerdőn,
    már félve lapul egy őszi sejtelem,
    s a legelső leröppenő levél
    ravatalozva áll a lelkeden,
    és eltemeted néma döbbenettel:
    (hej, eltemetsz utána ezer-annyit!)
    ezt megsirathatod,
    hiszen ez a legelső halott,
    lelkednek első igaz bánata.
    Nem szégyen, hogyha sírsz.

    Ha majd az ősz lecsalta mind
    aranylombját a régi fáknak,
    mesélheted az unokáknak:
    „napról napra úgy gyöngült a fény…”
    – mesélheted –
    „halálra táncolta magát a Napsugár
    lombhullás ünnepén!”

    Forrás: Lélektől lélekig