Címke: William Blake

Felriadtam egy hajnalon:
„El innen, el! Mi kell? vagyon?
Kincsért fohászkodsz? El, csak el!
A Mammon szürke trónja e hely!”

Szóltam: „Ugyancsak érdekes,
Azt hittem, Isten trónja ez,
Hisz amiért fohászkodom,
Nem is lehet más, mint a vagyon.
Lelki Vígságom, Lelki Javam,
Barátok, Egészség bővibe van.
Van Nőm, ki szeret, s én is szeretem –
Csak Testi Gazdagságom nincs nekem.

Éjjel és nappal vélem az Úr,
Orcája előttem el nem borul.
Ki a bűnnel vádol, mellettem áll,
Pénzes zsákom a lábainál.

A földieket az Úr véle adatja
S ha őt imádnám, még többet is adna,
Így hát gyötörhet bármily gonoszan,
Én nem imádom Önt, Sátán Uram!

Imádkoznom se kell kincseimért,
Isten kevés imámból is ért,
És miként tornyáról ismert egy templom,
Imám ha száll is, csak másokért mondom.

Ha – mondja – Istenként nem tisztelem,
Megrontja jósorsom és ételem.
Ám mit sem adok én, Sátán Úr, arra,
S ön is úgy tesz majd, mint Isten akarja.”

(Tótfalusi István fordítása)

Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig