https://verskucko.com

Címke: Wisława Szymborska

  • Wisława Szymborska: Beszélgetés a kővel

    Kopogtatok a kő ajtaján.
    Én vagyok az, eressz be.
    Be akarok bensődbe lépni,
    és körülnézni ott,
    belélegezni téged.

    • Menj innen – szól a kő.
    • Zárva vagyok, nincsen rés rajtam.
      Ha darabokra törnek is,
      zárva leszünk, nem lesz rés rajtunk.
      Homokká morzsolódva sem
      eresztünk be senkit.

    Kopogtatok a kő ajtaján.

    • Én vagyok az, eressz be.
      Csupán kíváncsiság vezet:
      egyetlen esélye az élet.
      Be akarom járni palotádat,
      majd a levél s a vízcsepp bensejét.
      Nincs sok időm e feladatra.
      Halandóságom indítson meg téged.
    • Kőből vagyok – szól a kő -,
      arra hivattam, hogy komoly maradjak.
      Menj innen.
      Nincs nevető-izmom.

    Kopogtatok a kő ajtaján.

    • Én vagyok az, eressz be.
      Tudom: nagy, üres termek tátonganak benned,
      sosem látottak, hasztalanul szépek,
      senkinek léptét soha nem visszhangzók.
      Valld be, magad se tudsz róluk sokat.
    • Üres, nagy termek – szól a kő -,
      de nincs bennük számodra hely.
      Meglehet: szépek, de a te szegényes
      érzékeid föl nem érik.
      Megismerhetsz, de meg sosem tapasztalsz.
      Egész külsőmmel feléd fordulok,
      egész bensőmmel elfordulok tőled.

    Kopogtatok a kő ajtaján.

    • Én vagyok az, eressz be.
      Nem keresek benned örök otthont.
      Nem vagyok boldogtalan.
      Nem vagyok hontalan.
      Világom méltó rá, hogy visszatérjek.
      Üres kézzel lépek be, és jövök ki tőled:
      s bizonyítékul, hogy csakugyan benn voltam,
      nem mutatok fel mást, csak szavakat,
      melyeknek nem hisz senki.
    • Nem léphetsz be – szól a kő.
    • A részvétel érzéke nincs meg benned.
      Egyetlen más érzékszerv sem pótolhatja ezt,
      még a mindent-látásig kiélesült tekintet
      sem segít rajtad, ha híjával vagy ennek.
      Nem léphetsz be: alig dereng benned ez az érzék,
      fejletlen csíra, csak elképzelés.

    Kopogtatok a kő ajtaján.

    • Én vagyok az, eressz be.
      Nem várhatok kétezer századig,
      hogy hajlékodba lépjek.
    • Ha nekem nem hiszel – szól a kő -,
      fordulj a levélhez, azt mondja, amit én.
      A vízcsepphez, azt mondja, amit a levél.
      Végezetül kérdezd meg saját hajad szálát.
      Nevetés feszül bennem, óriás nevetés,
      bennem, a nevetésre képtelenben.

    Kopogtatok a kő ajtaján.

    • Én vagyok az, eressz be.
    • Nincs ajtóm – szól a kő.

    (Kerényi Grácia fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: Lót asszonya

    Állítólag kíváncsiságból néztem hátra.
    De más is lehetett az oka, nem csupán kíváncsiság.
    Fájt a szívem az ezüsttálamért, miatta néztem hátra.
    Véletlenül, amikor szandálom szíját megkötöttem.
    Hogy ne a férjem, Lót igazságos
    tarkóját nézzem folyton.
    Mert hirtelen úgy éreztem, biztos: ha meghalnék, ő meg sem állna.
    Az alázatosak engedetlensége késztetett rá.
    Figyeltem, üldözőink jönnek-e.
    A csend miatt: reméltem, hátha meggondolta magát az Isten.
    Két leányunk már eltűnt a domb mögött.
    Megéreztem az öregségemet. Az eltávolodást.
    A vándorlás hívságát. Elálmosodtam.
    Batyumat letettem a földre, akkor néztem hátra.
    Féltem, hova léphetnék: azért néztem hátra.
    Ösvényemen kígyók tűntek föl,
    pókok, mezei egerek, keselyűfiókák.
    Már sem a jó, sem a rossz – hanem minden létező élőlény
    kúszott és ugrált csoportosan, riadtan.
    Magányos voltam, azért néztem hátra.
    Szégyelltem, hogy lopva menekülök.

    Kiáltani akartam, visszatérni.
    Vagy csupán mikor szél kerekedett,
    kibontotta a hajam, föltűrte ruhámat.
    Úgy éreztem, meglátták Szodoma faláról
    és harsány nevetésre fakadnak, újra meg újra.
    Hátranéztem, mert haragudtam rájuk.
    Hogy vesztük látványával szemem jóllakassam.
    Mindazért, amit eddig elmondtam, néztem hátra.
    Nem jószántamból néztem hátra.
    Csak a szikla fordult meg ugatva lábam alatt.
    Egy hasadék vágta el hirtelen az utam.
    Hörcsög kocogott az út mentén, két lábon toporogva.
    És akkor mind a ketten visszanéztünk.

    Nem, nem. Én továbbfutottam,
    kúsztam és fel-felszöktem,
    míglen sötétség zúdult le az égből,
    forró kavics és halott madarak.
    Lélegzet fogytán forogtam egy helyben.
    Ha valaki meglátja, azt hiszi: táncolok.
    Nincs kizárva, hogy szemem nyitva volt.
    Lehet, hogy arccal a város felé fordulva buktam el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: A negatív önértékelés dicsérete

    Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
    Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
    A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
    A csörgőkígyó simán elfogadja magát.

    Önkritikus sakál nem létezik.
    A sáska, alligátor, trichina és bögöly
    úgy él, ahogy él, és örül neki.

    A bálna szíve száz kiló, ám
    egyébként könnyű, akár a pehely.

    Semmi sem állatibb
    a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: Néhány szó a lélekről

    Van lelkünk, van.
    Ám egyikünknek sincs folyton-folyvást
    és mindig.

    Nap nap után,
    esztendő esztendőre is
    eltelhet nélküle.

    Olykor csak a gyermekkor
    félelmeiben, rajongásában
    telepszik meg egy időre.
    Olykor csak a felismerésben,
    hogy megöregedtünk.

    Csak elvétve segédkezik
    olyan keserves tennivalóknál,
    mint bútorokat tologatni,
    bőröndöket cipelni vagy
    órákig gyalogolni egy szűk cipőben.

    Űrlapok kitöltésekor
    vagy húsdarálás idején
    rendszerint szabadnapos.

    Ezer beszélgetésünkből
    egyben ha részt vesz,
    és még ez sem törvényszerű,
    hiszen többre tartja a csendet.

    Ha testünk szaggatni kezd és kínozni,
    lopva távozik a szolgálatból.

    Válogatós fajta:
    nem szívesen lát minket tömegben,
    a fölényért vívott harcunktól és
    zavaros ügyeinktől a hideg kirázza.

    Az öröm s a bánat előtte
    nem két külön érzés.
    Csupán ha egybekapcsolódnak,
    lesz jelenvalóvá számunkra.

    Bátran számíthatunk rá,
    ha végképp elbizonytalanodtunk,
    és mindent tudni akarunk.

    Az anyagi világ tárgyai közül
    az ingaóra a kedvence és
    a tükör, mely akkor is szorgoskodik,
    ha senki felé nem pillant.

    Honnan toppan elő s faképnél
    mikor hagy ismét, nem árulja el –
    ám hogy megkérdezzük, feltétlen elvárja.

    Úgy fest tehát, hogy egyfelől
    szükségünk van rá,
    de valami okból neki is
    szüksége lehet ránk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: Buffo

    Vége lesz a szerelmünknek,
    majd eltelik száz, kétszáz
    év, és együtt leszünk újból:

    két vidám komédiás,
    a közönség két kegyeltje
    eljátssza a szerepünket.

    Kis bohózat, néhány kuplé,
    kevés tánc, sok nevetés,
    találó társadalomrajz
    s lelkes taps.

    Kacagtató leszel szörnyen:
    a színpad féltékeny hőse,
    fura nyakkendőddel.

    És én: szegény, buta lány,
    fejem, szívem, koronám;
    szívem, bútól hasadó,
    s koronám, a lehulló.

    Találkozunk s elválunk majd,
    és a nézők jól mulatnak:
    köztünk hét hegy, hét folyó,
    soha többé nem láthatlak.

    S mintha nem lenne elég
    sok valódi szenvedésünk:
    megtetézzük gyilkos szóval.

    Azután meghajolunk:
    itt a vége, fuss el véle.
    A nézők a kacagástól
    könnyes szemmel hazatérnek.

    S aztán szépen tovább élnek,
    hámba fogják a szerelmet,
    kézből etetik a tigrist.

    Mi pedig – két ilyen-olyan,
    a fejünkön csörgős sipka:
    csak csörgését lessük folyton
    áhítattal.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska – A negatív önértékelés dicsérete

    Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
    Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
    A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
    A csörgőkígyó simán elfogadja magát.

    Önkritikus sakál nem létezik.
    A sáska, alligátor, trichina és bögöly
    úgy él, ahogy él, és örül neki.

    A bálna szíve száz kiló, ám
    egyébként könnyű, akár a pehely.

    Semmi sem állatibb
    a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: Vannak, akik szeretik a költészetet

    (Czerniawski Ádám fordítása)

    Néhányan –
    tehát nem mind.
    Nem is többség, csak kisebbség.
    Nem számítva az iskolákat, ahol muszáj,
    és magukat a költőket,
    ez valószínűleg kettő ezrelékből.

    Például –
    de az ember szereti a tésztalevest is,
    szereti a bókokat és a kék színt,
    szeret egy régi sálat,
    szereti, ha a saját akarata szerint jár,
    szeret megsimogatni egy kutyát.

    Költészet –
    de mi a költészet? Erre a kérdésre már több ingatag válasz is
    született. De én nem tudom, és nem tudom, és ehhez úgy kapaszkodom, mint egy megmentő korláthoz.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wisława Szymborska: Statisztikai összefüggések

    (Csordás Gábor fordítása)

    Száz emberből

    Mindig mindent tud:
    ötvenkettő.

    Minden lépésnél habozik:
    szinte mindenki más.

    Kész segíteni,
    ha gyorsan megy:
    negyvenkilenc.

    Mindig jó,
    mert nem tehet másként:
    négy – na jó, talán öt.

    El tud ismerni, irigykedés nélkül:
    tizennyolc.

    Ifjan megbotlott
    (de már vége):
    teljesen hatvan.

    Akivel jobb szóba sem állni:
    negyvennégy.

    Örökké retteg
    valakitől-valamitől:
    hetvenhét.

    Boldogságra képes:
    legfeljebb huszonhárom.

    Egymagában ártalmatlan,
    tömegben megvadul:
    több mint a fele, annyi szent.

    Kíméletlen,
    ha alkalma nyílik rá:
    jobb, ha még
    sem tudjuk.

    Visszatekintve bölcs,
    nem sokkal több,
    mint előre.

    Az életből nem hoz ki, csak egy pár cuccot:
    harminc
    (bárcsak tévednék!)

    Összecsuklik a fájdalomtól
    és nem lát reményt maga előtt:
    előbb-utóbb nyolcvanhárom.

    Igaz ember:
    alig harmincöt:

    Vagy, ha úgy jobban érthető:
    három.

    Szánalomra méltó:
    kilencvenkilenc.

    Halandó:
    százból száz –
    ez a szám soha nem változik.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wisława Szymborska: Macska az üres lakásban

    (Csordás Gábor fordítása)

    Nem halhat meg a macskának csak úgy.
    Mert mit kezdjen a macska
    egy üres lakásban.
    Ugráljon a falra.
    Dörgölőzzön a bútorokhoz.
    Mintha semmi se változott volna,
    mégis kicserélődött minden.
    Minden a helyén,
    mégis szanaszét.
    És esténként már nem ég a lámpa.

    Léptek a lépcsőházban,
    de ezek nem azok.
    Egy kéz halat tesz a tálba,
    de ez a kéz sem ugyanaz.

    Valami nem kezdődik el
    a szokásos időben.
    Valami nem úgy pereg le,
    ahogy kellene.
    Valaki itt volt és itt volt,
    aztán egyszercsak eltűnt,
    és most makacsul nincs.

    Minden szekrénybe belestünk,
    végigfutottunk a polcokon.
    Bepréselődtünk a dívány alá, hátha.
    A tilalmat megszegve
    még a papírokat is szétkotortuk.
    Mit tehetünk még.
    Alszunk, váralkozunk.

    Csak jöjjön vissza,
    csak kerüljön elő.
    Akkor majd meglátja,
    hogy a macskával nem lehet így.
    Majd úgy megyünk elé,
    mint akinek cseppet sem sietős,
    óvatosan,
    vérig sértett tappancsokon.
    És semmi nyávogás, ugrálás eleinte.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Wisława Szymborska: A kor gyermekei

    (Gömöri György fordítása)

    A kor gyermekei vagyunk,
    S ez a kor – politikus.
    Ügyeid, ügyeink, ügyeitek,
    a nappaliak, meg az éjjeliek,
    mind, mind politikai ügyek.

    Akarod, vagy nem akarod,
    génjeidnek politikai múltja van,
    bőrödnek politikai színárnyalata,
    szemednek politikai látásmódja.

    Amiről beszélsz, annak a kicsengése,
    amiről hallgatsz, annak a jelentése
    így, vagy úgy – politikai.

    Még az erdőben barangolva is
    politikai teszel
    a politikai talaján.

    Az apolitikus versek is politikusak,
    s ott fenn a hold sem már holdmódra süt.

    Lenni, vagy nem lenni, ez itt a kérdés.
    Micsoda kérdés, mondjad csak kedves?
    Politikától vemhes.

    Még csak emberi lénynek sem lenned,
    ahhoz, hogy politikai fontosd legyen.

    Elég, ha kőolaj vagy,
    erőtakarmány, szekundér nyersanyag,
    vagy akár konferencia-asztal, amelyből alakjáról
    hónapokig tart a vita.

    Közben emberek pusztultak el,
    állatok múltak ki,
    házak leégtek,
    és elvadultak a földek,
    éppúgy, mint a régi időkben,
    amelyek kevesebb voltak politikusak.

    Forrás: Magyarul Bábelben