Címke: XX. század

  • Szilágyi Domokos: Kérvény

    Alulírott, ideiglenes
    lakos a XX.
    század negyedik, ötödik,
    hatodik s hetedik emeletén,
    alulírott, vagyona: még 30–40 év,
    kamatok: infarktus, vélt véletlen, ki tudná,
    vagy szándék, elborult, alulírott,
    egyenlőre bejelentve, ott, ahol
    köröztetni fogja előbb – utóbb
    Elmúlás (őfelsége), és lefoglalja majd
    ingó verssorait,
    alulírott, külföldi bolygókon honos rokonait tudakozván,
    alulírott, született júliusban, elkárhozott
    mind a négy évszakban,
    alulírott, még mindig félúton
    (és félúton tán mindörökké),
    alulírott, szolgálatos
    a tájon, ahol tinta tóban
    béka hangol, sás sötétség sustorog,
    csillagokat csődítenek, láthatatlan ostorok,
    alulírott, ki szólott nagy-kiáltván:
    Hiszek, Uram! Légy segítségül
    az én hitetlenségemnek!
    alulírott, megutálván a föltámadás szadizmusát,
    alulírott, a XX. század hetedik
    s a VII. század huszadik emeletén egyszerre,
    ideiglenesen;
    alulírott, kinek fejére láthatatlan
    csillagokról hull látható ezüst-korom,
    alulírott, éjjeliőr egy
    tört-ezüst koron, amely majd
    beolvasztódik alulírottal együtt;
    alulírott, aki nem írt alá
    szerződést se a régvoltakra,
    se a sose-leszre
    (vagy volna valami “Gentlemen’s Agreement”, amelyről
    az érdekeltek se tudnak?
    jól vagyunk eleresztve!);
    alulírott, álomba lassúdó rettenettel,
    nem tudván mennyire kelendő
    portéka a jövendő, alulírott,
    alulírott, ideiglenes,
    ideiglenes mindörökké,
    meghallgatván a végítélet
    trombitáját (Honegger-dallam-volt talán),
    alulírott, rovásán több millió
    halállal, születéssel, átmenettel,
    alulírott, átmenet remény s rettenet közt,
    alulírott, ideiglenes,
    ideiglenes mindörökké,
    alulírott, a hetedik,
    a huszadik, az ezredik,
    milliomodik halál
    és millió-egy születés
    súlya alatt, alulírott, alulírott.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Szécsi Margit: Imádság

    Több a csíkos bunda ára
    mint az atléta-mezé –
    világ ura, végy be engem
    fenevadjaid közé.

    Jaj, erősek éhessége!
    Evők duzzadt szájai!
    Fogak megkopatlan kése!
    Vérszín igazságai!

    Jaj, ruganyos nászuk e föld
    párnázott fém-vázain!
    Jaj, szomorkás ámulásom!
    Kirúgattatásaim!

    Jaj, robogni s nem rohadni!
    Jaj, vér mámora s szeszé!
    Világ ura, végy be engem
    fenevadjaid közé.

    Ami van: el kell rabolni,
    ami van: ezé s ezé –
    világ ura, végy be engem
    fenevadjaid közé.

  • Szécsi Margit: Váram hetedik ajtaja

    Váram hetedik ajtaja
    kifele nyílik,
    indíts, haver,
    amíg a vár
    forog tovább,
    s forog körül
    a külvilág;
    végy birtokot a semmiben.

    A hőkölők, a hódítók
    fagyosan ott bogárzanak,
    ott vagy te is,
    ne játszd meg magad.

    A nagy élet itt volt neked
    s itt van ma és örökké,
    de mérhető időben
    soha többé.

    Lehet rólam álmodni hosszan,
    dögösen, halálosan,
    fennkölt vagy banális ricsajjal.
    És zengő csöndben elforog
    az idomíthatatlan angyal.

  • Szécsi Margit: Páva a tűzfalon

    Csodálatossá formált az élet,
    az én nagyuram.
    Mert mint a kő s mint az élettelen rög,
    úgy születtem én csakugyan.

    Mert az anyaméhből kijövet
    nem vágytam vala sírni.
    Úgy kellett felnőttre-méretezett
    pofonokkal életre-bírni.

    És fölvette a faragó-fejszét a sors,
    illesztette vállaimra,
    s ami addig volt hold-szerű kő:
    csupa tűz lett és szikra,

    csupa inda, buja halál és élet,
    csupa tündöklés, vétek,
    és az én lelkem a Mindenség lelke,
    és az én tagjaim mint a tiétek.

  • Szécsi Margit: Átok

    A százágú cigányátok
    korbácsolja azt a senkit,
    aki az én énekemhez
    hazug kíséretet pendít.

    Lakomázzon rohadt répát,
    gazdag asztalától féljen.
    Kés élét érezze hátán
    a legszebb szerelmes éjen.

    Higgyen pénzért, kénytelenből.
    Amit keres, ne költse el.
    Gonoszokért verekedjen.
    Akiben hisz: az kösse fel.

    A százágú cigányátok
    korbácsolja azt a senkit,
    ki a sorshoz: végzetünkhöz
    hazug kíséretet pendít.

  • Szécsi Margit – Fohász

    Jaj, nem én – te hogy vagy?
    én nem is vagyok,
    jégvirágos kocsmaajtó
    rózsája vagyok.

    A pokol végső körében
    jégbefagyva, jégbefagyva
    vágyom megváltásba-illő
    karjaidra, karjaidra.

    Tüzes száj a szesz,
    számra rátapad,
    elfojtja az érted-fogant
    imádságokat.



  • Szécsi Margit – Nevettek engem sokért

    Nevettek engem sokért:
    bolond ékességekért,
    nyakamba Tejútnak fűzött
    olcsó üveggyöngysorért.

    Kincset: fekete földet
    óh ember, minek gyűjtesz,
    amikor engem: bárány-
    felhőt, melledre tűzhetsz.

    Fejedet égre-szegve
    nem akarsz vándorolni,
    elhagynak majd a mezők,
    így fogsz te szétomolni.



  • Szécsi Margit – Végrendelet

    Ki porból lettem s porrá válok,
    halálra gyógyszert nem találok.
    Síromra kérek szép virágot,
    életet, s mindent eltestálok.

    Szívemet kössék rongylabdába,
    játszó kicsikék vigalmára.
    Nem fáj kedvesek rúgására,
    beröpül majd a boldogságba.

    Hamvamat lábbal-hordott pornak,
    szőnyeg-poroló jóasszonynak
    ajánlom – vígabb hajnalokon
    lebegő, piros porsátornak.



  • Szécsi Margit – Most búcsúzom az ifjúságtól

    Ájtatos madár fütyüli,
    barbár jóság minden hangjegy.
    Jön a tavasz, tündököl,
    csókoltat, de mégis elmegy.

    Négy fogacskám elhagyott
    s az ifjúság bölcs varázsa,
    ó négy márvány liliom,
    négy világtájat pusztulása.

    Bánatos virág-szivem
    fekete almát kuporgat.
    A cigányos alázat
    tündér álmaimra forrad.



  • Szécsi Margit – Hajnali ballagás

    Adjátok nekem,
    adjátok vissza nekem
    a hajnal-okozta mámort,
    a könnyű szívvel
    ballagó hajnali tábort.

    Megyek a dértől-dercés úton,
    távol a bútól.
    Fagytüskék égnek ereimben.
    Hajnal van, s fájhat minden,
    csak a szívem nem.

    Ti deszkapallók,
    a szürke sárból kiaranylók,
    életen átringó hidak,
    ha rátoklelek,
    a könnyű győzelem gyönyöre itat.

    Gyönyörű,
    bármit mondjatok, most a gond is gyönyörű,
    a lélek hűs földje felett
    tüzijáték, mit jajlehelet
    fújt ki, didergő tűzpalota.

    Öt érzékem de friss még,
    csudáikat rávésték
    sárgöröngyök és paloták,
    – úgy lépj elém jelen világ:
    most a csoda a mérték.

    Csoda vagy te is, ballagó,
    angyalhajadra hull a hó,
    s nem is vagy tán jelen,
    nem segítesz, ha elesem
    te sem, de senki sem.

    Halálom se legyen más;
    borzongó hajnali ballagás,
    csodák és alvó idegek.
    Halál zajtalan angyalai,
    hajnalban vigyetek.