Címke: zarándoklat

  • Kányádi Sándor: Zarándokút

    Szabadabb vagyok, mint az államférfiak,
    gyalog is járhatok s őrizet nélkül.
    Aki a porból vétetett,
    az út porával könnyen összebékül.

    Mezítláb talpalok, cipőmet vállamon,
    átalvetőként, átvetettem,
    akár egy szamarasincs apostol-tanonc
    megyek a júliusi délelőttben.

    Mellettem hatalmas gépkocsik húznak el,
    porfelhőjüktől még az ég se látszik,
    előttem Szent Petőfi Sándor gyalogol
    a körtefától a kukoricásig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Ama keskeny út

    A szálerdő már elmaradt,
    Most törpefenyő jő, s boróka,
    Az ösvény egyre keskenyebb, –
    Jövök, – ki tudja már mióta
    S megyek, – ki tudja meddig még.
    A célom – Isten tudja csak –
    Talán a semmi – tán az ég.

    Az ösvény egyre keskenyebb
    És egyre zengőbb a szívem.
    Úgy zeng, mint egy kristályharang.
    Pedig nem rázza senki sem.

    Még feljebb gyér fű és moha, –
    Majd puszta gránit, vagy bazalt,
    Szélkürtök héjja-riadója,
    Vagy síri csend, – minden kihalt.

    Jövök, nem tudom már mióta.

    Egy ismeretlen túlvilág már
    Fagyasztó áramot lehel.
    Megyek, – ki tudja meddig még.

    Ez tán a mennybemenetel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: El Camino

    (Szent Jakab útján…)

    Magányos sorsom
    zarándokútját járom
    választ keresve

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig