Elháltam homloka mögött,
halálom ott kerestem.
Hálám erszénye oly tömött,
arany tallér tallér fölött;
szétreped, hova rejtsem?
Lelkébe költözködtem én,
menteni ingóságom:
cinkpohár mellett szemfödél,
repkény, mit fölnevelt a szél,
bölcső meg szalmajászol.
Sejlett egy lugas is amott,
vagy tán kápolna-féle.
Tervrajzról ember nem tudott,
nem próbálták holdkórosok –
fénylett párkánya széle.
*
Egy reggel napfogyatkozás,
és kihagyó eszmélet,
és alamuszi bosszúság,
gyilkolásvágyból kalodák,
vérem-íróccsentő ékek.
Földmozgás, rengés, kőeső,
belvizek helyett árvíz –
a drágán-olcsón vehető,
hasadozó hajcsár-idő
trappja szétrohaszt bármit.
A sehovába-lett lugas?
Gügyeteg ingóságok?
Ha párkánydarab se maradt,
csak mácsonya, gizgaz-maszat:
csonthulladékig ások?
Túrom a ronda terepet,
kötésig kavicsos iszap.
A száraz szél már itt lehet…
Földsüket csöndben építek
megint lugast, másik lugast.
