I.
Ravatalomról mikor leszöktem
deszkakemény tüdőm kitenni,
bütyköltem pumpát, fújtatót,
loholtam lángot, rongyosat enni,
szappanhad, képszög, mogyoró,
papsajt, olajbogyó – mikor mi jött –
esztendeim zúzmarája fölött.
II.
Amit szereztem, az enyém.
Kit nekem szültek, NEM ADOM
kabátom, fácános mezőm, tutajom –
NEM ADOM
Szemébe göngyölt.
Szanaszét szállat;
NEM ADOM
Szereztet (szerzett!) magamhoz szárnyat.
A levegőben igényelt ágyat.
Ott lakom.
(adhatom?) NEM ADOM
III.
Törzsemet (roncsot!) hátáról koloncot
le akarom s letagadom.
Hogy én: cementzsák, salakdomb?
egy frászt!
netán galóca, kukucska sámán?
egy ólra redukált gügye manóka?
foszlott kokárda?
Ne nem.
Szabályosan szakadjak ronggyá,
mésszé tiporttá,
de.
IV.
Amit szereztem, elvesztem.
Kit nékem szültek —? —
vihetik.
A levegőben jussolt ágyat,
göngyöleget, lecsatolt szárnyat
köszönettel —
„három darab”
Két pint vizet, fácánjaim és tutajom
ezennel visszajuttatom.
No vigyék.
„A zászló marad.”
Forrás: Solymos Ida – Esküminta
