Égi vizekben elázik a hold,
kifakulnak az árnyak,
őszi kolompszó sírva barangol az
árva határban.
Rózsa lobog még, izzik az őszben
a hárs, a kakukkfű
illata száll, kicsi nyírek a fénybe
fogódzva zokognak.
Rőt tarlón citerázik a szél, hova
bújsz, ki elől futsz?
Csillagok éles körme hasítja az ég
sima bőrét.
Mondd, tudnál-e nevetni ma úgy,
mint fürge patak szól
zöld köveken, hideg éj kupolája
alatt tovafutván?
Sok tovaringó évszak után dideregve
az emlék
hűlt parazsánál föl tudnád-e
idézni, ki voltam?
Forrás: Lélektől lélekig
