Virágfoltokban
meggyűl a víz
dér perzseli
az ajkat a szívet
mint gyenge bokrot
szél rázza a szeretőket
ereik fenyőtűvel
vannak tele
a folyó felett az alkony
sápadt törékeny
mint puszta kutyaól
üresek az esték
minden ujjadban
szorongás kuporog
minden körmödben
csöpp borzadály
az égerfák
hirtelen sötétre válnak
melledben szól
fekete muzsikájuk
szádban
őrült kívánkozás
az orbáncfű
édes ízére.
Lator László fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
