https://verskucko.com

Címke: fájdalom

  • Csorba Győző: Szemmel sem

    Kihűl, lenyugszik a háborgás a szívben,
    aztán lassan a szív is.

    Az elválások – „Távol a szemtől, távol a szívtől” –
    valami súlyos, hosszú tapasztalás igaz összegezése.
    S mert igaz: fáj is, ámbár nincs joga.

    Messziről is lehet egyszerre lépni,
    a mezítlábak nesze is összefűzhető
    még félvilágnyi űrön át is,
    mint ahogy két egybefonódó test között is lehet Kínai Nagy Fal.

    A vastag drótkötél
    egyszer csak férccé vékonyul,
    és gyönge érintésre is kettészakad.

    Ó, minek lett így? Forog, forog a föld,
    apró elmozdulások
    ismeretlenné teszik a volt ismerőst,
    s a közbe-fújdogáló hűs szelektől
    minden zörögni kezd.

    És én/mi tüskések leszünk,
    magunkat szurkáljuk, ha moccanunk,
    hát holtra-fáradtan megállunk,
    nem merjük szemmel sem keresni egymást.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Láthatlan íjász

    A fantáziám madaraira
    Lappangva les egy láthatlan íjász,
    Hervadó lelkem ős-bozótja közt
    Áll, térdel, fekszik, de alig hibáz:
    A sápadt égből kék vér harmatoz.

    És hullanak az ős-bozótba vissza
    Átszegzett szívvel a gyors madarak,
    Csak a nyílvessző még sebesebb szárnya
    Mutatja fölmeredve hallgatag,
    Megtört pályán az induló irányt.

    Kolozsvár, 1928. május 16.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Idézet

    „A kihullott könny
    megbosszulja magát azon, aki okozta.”

    Jókai Mór

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Devecseri Gábor: Minden, ami van

    Minden, ami van, versre méltó
    és ami nincs, az is.
    Az esti szélben fodrozódó kék tó,
    a lányok ajka is,
    a köd, a kés, az alma is,
    a dombok halma is;
    s mi meg sem álmodottként száll az éjben,
    mind úgy eseng, hogy édes dalba térjen,
    ha belehalna is!

    A föld beszéde zúg az árban,
    ez szól a dalban is.
    Szívünk egy kis szívet visel magában,
    mely hű, ha ő hamis,
    vigyáz a fényre alva is,
    zenél hallgatva is,
    csak őt sebzi meg a szerelmes ének;
    minden, ami van, fáj a szív szívének
    és ami nincs, az is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Mondd, szabad-e?

    Mondd, szabad-e álmodni, ha fáj,
    hogy színes álom csak, amit szeretnék?
    Ha bármint fáj, megértenem muszáj,
    hogy többre vágyom, mint amit tehetnék…

    Mondd, szabad-e engedni a vágyat
    beférkőzni mélyen a szívembe,
    ha eszem tudja, hogy nem is várhat
    majd változást, akármit szeretne?

    Mondd, szabadna-e megszeretni téged,
    érezve és tudva: mást szeretsz,
    és álmodni gyönyörű meséket,
    amiket te meg úgysem tehetsz?

    Mondd, szabad-e így, verseket írva
    kergetni ily csalfa ábrándokat,
    s éjjel, arcom a párnámba fúrva
    zokogva irigyelni másokat?

    Forrás: Szeretem a verseket

  • William Shakespeare: XL. szonett

    Vedd kedveseim, kedves, vedd, igen, mind:
    Amid már volt, ahhoz mit adnak ők?
    Több szív, amely hű szív volna, szívem, nincs:
    Enyém tied volt már e több előtt!

    Ha kedvesem kedvemért akarod,
    Nem hibáztatlak: szerelmemet éled;
    De nem tetszik, ha magadat csalod,
    S mit eldobsz, azt kéri makacs szeszélyed.

    Elnézem rablásod, szép tolvajom,
    Bár viszed minden szegénységemet;
    De, tudja a szív, nagyobb fájdalom
    A szív sebe, mint a nyílt gyűlölet.

    Buja szépség, halmozz bár bűnre bűnt,
    Kínozz, ölj, ellenségek nem leszünk.

    Szabó Lőrinc fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kahlil Gibran: Idézet

    „A fájdalom nem más, mint az értelmünket elzáró burok feltörése. Éppúgy, ahogy fel kell törni a gyümölcs csonthéját, ha hozzá akarunk jutni a maghoz. Meg kell hát ismerned a fájdalmat.”

    Részlet A próféta című művéből

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XXXVI. szonett

    Bizony, jobb, ha utunk most elszakad,
    Noha szerelmünk osztatlanul egy:
    Így a sok foltot, mely velem marad,
    Viselem majd magam, tenélküled.

    Két szívünk közös vágy, de életünkben
    Olyan választó bántalom is él,
    Melytől, bár nem csökkenti örömünket, nem
    Egy szép órát veszt a szent szenvedély.

    Nem illethet ezután a szavam,
    Mert szégyenem megszégyenítene,
    S hogy becsülsz, ne mutasd nyilvánosan,
    Mert megromlik neved becsülete:

    Nem, nem, ne tedd; mert szívem úgy szeret,
    Hogy, mint magad, enyém a jó híred.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: És úgy éltem

    Soványodnak a csillagok testemben,
    a fényesség lehamvadt rólam,
    csontig-meztelen, fagyokra estem,
    s elmerültem, didergő kő, a tóban.

    És úgy éltem, mint az ágrólszakadt,
    mint a halálról lemetszett.
    Négyágú-kés járt bordáim alatt,
    emberpróbáló kín növesztett,

    de kibírtam. Nem volt könyörület.
    Gyémánt karcolta agyam, a világ,
    s az emberek szemébe üvegezett.

    Most ablak vagyok, végtelenbe tárt
    pilláik között ömlik rajtam át
    fényességük, a lelkiismeret.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Komáromi János: Sohasem

    sohasem voltam
    csillag a nyári égen
    sohasem leszek
    árnyék vaksötét éjben
    sohasem sírtam
    ha mások is látták
    sohasem nyestem
    szabad lelkek szárnyát

    nem vártam csodára
    nem éltem vadul
    féltem, vigyáztam,
    vétkeztem konokul

    sohasem csillogott
    fényesen a szemem
    nem várt rám
    többnyire senki sem
    nem kísérte léptem
    más lépés zaja
    nem tudtam mikor
    és miért megyek haza

    sírtam, kiabáltam
    szaladtam csak egyre
    sikítottam, üvöltöttem
    de mindig csak a csendbe

    sohasem hittem,
    hogy lehetek önmagam
    sohasem mertem
    kimondani szavam
    sohasem álmodtam
    csak azt, amit lehetett
    sohasem kaptam
    nem várt szeretetet

    Forrás: Lélektől lélekig