Nem képzelgés! Már túl az éj felén…
Valóra vált! – te, én, e két magány.
Így rendeltetett! Itt vagy hát. De én –
csak kaparászom rablétem falán.
S az éjszaka! A paplan-sómező,
a lámpajég, éhes szemünk, alélt
ajkunk, a homlokfagy, s kín, égető,
hogy megkezdődött és véget is ért.
Baka István fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
