Sántikál, biceg, odú elé dől,
összement, akár a gombolyag.
Íme vére szunnyadó fejéről
hóba rajzol csipkefoltokat.
Puska dördült, neki úgy derengett,
még az ingovány szemében ott lebeg,
borzas szőrü szél, hasítva csendet,
zúgva szórja a söréteket.
Mint a harkály, hánykodott az este,
vérvörös a táj, nyirok tapad,
rőt fejét riadva égre szegte,
vérző nyelve sebre leragad.
Sárga farka hóba hull parázslón,
ajkán rothadt répa lángja ég…
Dér s föld égett szaga száll a lápon
S csendesen csepeg a vére még…
Fordította: Erdődi Gábor
Forrás: Lélektől lélekig
