https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Péter Erika – Nekrológ egy diófáért

    Hiányzol.
    Ott álltál kortalan,
    ősz végén
    szürkén, lombtalan,
    seszínű
    panelházak közt,
    szeretet-
    szomjasan.

    Hallottam
    fűrésznek zaját,
    test-törzsed
    hulló robaját.
    Alattad
    az avar nyögte
    búcsúzó
    sóhaját.

    Tegnap még
    srácok öleltek,
    zöld diót
    ágadról vertek.
    Csavargók
    árnyas ölednek
    hűsében
    hevertek.

    Keresnek!
    Fekete rigók!
    Madarak!
    Fészket kutatók!
    Csonthéjad
    rejtett termését
    csókolni
    akarók.

    Lehettél volna
    tudás almafája,
    Hippokratésznek
    óriás platánja,
    Tessedik akáca,
    szerelmes Árgyélus
    tölgyfa-koronája!
    Lehettél volna!

    Diófa voltál.
    Most üres a helyed.
    Fűrészpor takarja
    haldokló gyökered.
    Mi lesz majd belőled?
    Koporsó vagy oltár?
    Én köszönöm neked,
    hogy diófa voltál!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hervay Gizella – Három hangra

    Három szerelem az életem.
    Semmim sincs ezen kívül.
    Rád gondolok: évek rácsai közt
    az emlék elfeketül…
    Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
    meg ne szánjon a halál!
    Homlokod mögött a világ
    elfehérült szájjal kiált. –

    Szótlanom, egyetlenem,
    tenyered tenyeremen.

    Testednek tiszta menedék:
    a csók a léleknek nem elég.
    Nem elég három szerelem:
    három árvaság idebenn.
    Három homlok is kitaszít.
    Fehér a magány, mint az ing.
    Fehér az ing, fehér a halál.
    Csak az él, aki társra talál.

    Szótlanom, egyetlenem,
    tenyered tenyeremen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Puskás Kolozsvári Frederik – Üzenet

    élj a pillanatnak mindig
    csak az itt és most a fontos
    a múlt rég elmúlt már
    a jövő oly messze még
    s a holnapok lassan tegnappá válnak
    ha nem a mostban élsz

    élj és örülj az életednek
    örülj a természetnek
    a mindenségnek
    a határtalan szeretetnek
    mely téged is elborít

    érezd át
    légy boldog
    szűnjön meg minden más
    töltsön el a hála érzése

    csak ma szeress és tisztelj
    mindent ami él
    ok nélkül

    ne félj
    nincs halál
    csak változás
    semmi sem tűnik el
    csak átalakul
    megújul
    újra meg újra

    engedd hogy elérjen
    a változás szele
    és repülj vele
    hisz te is szél vagy

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Csukott szemű csókok

    Hogy csókosat egyszerre álmodunk,
    csak ennyit tudok róla.
    Istenem, az-e, akit gondolok?
    Mindig megérzem,
    mikor lecsúszik a takarója.

    Mi már talán sohse találkozunk,
    bús vándorok, mi ketten.
    De ott vagyok mindig, mikor kíván,
    és ő is eljött,
    akármilyen idegent szerettem.

    Lehet, hogy dús, fekete a haja,
    ilyen hajat kívánok. S óh, jaj,
    az ő dús, fekete haját
    hányszor hozták el arcomra
    kócos szőke leányok.

    Még egyszer fogom más csókjainál
    szemeimet lezárni:
    majd ha ő is így csókol valakit
    csukott szemekkel,
    mert engem nem bírt már tovább várni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake – Az isteni ábrázat

    Irgalom, Jóság, Szeretet
    S Béke… – hány tört imát
    Küldöz e boldog négy erény
    Elé a földi gyász.

    Mert ez a boldog négy erény
    Az Úr, szelíd Atyád,
    És ez a boldog négy erény
    Az Ember, a Család.

    Emberszívű az Irgalom,
    A Jóság – földi test,
    A Szeretet menny-föld-arcot ölt,
    S a Béke – földi mezt.

    Mert aki bármely ég alatt
    Fohászkodik, szegény,
    Égi-földi formátokat
    Imádja, négy erény.

    Zsidó? Török? Pogány? Szeresd
    Az ember-alakot!
    Hol Béke s Irgalom lakik,
    Az Isten lakik ott.

    Kardos László fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kutasi László – Naplemente

    Ülj le szépen ott, hol a tenger helyet
    ad maga mellett,
    a tűzként izzó naplementében.
    Várj.
    Lassan nyisd meg lelked titkos kapuját,
    léted porlepte köntösét, a tested
    hagyd most magára, el.
    Pihenj meg itt.
    Merülj el a fénybe, mi testet ölt szemedben,
    arra könnyből fátyolt teremt.
    Cserébe a tenger megannyi szikrát,
    apró csillagot, gyémántot ad.
    A Nap színekkel, izzó vörössel,
    sárgával, csillogó ezüsttel festi be azokat.
    A pillanat nem múlik, az idő
    megáll.
    A természet emlékül adja neked
    legszebbik arcát.
    A Nap, mint szerelmes kedvesébe,
    tengerbe úgy merül, fényével takarva be.
    Búcsúzóul a szél lágy csókot ad.
    Menj hát tovább.
    Az Est, leszállt emléke képnek és örök szépnek,
    utadra kísérjen el.
    Lásd be: minden, mi szép, egyszer így múlik el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Petőfi Sándor – Hazámban

    Arany kalásszal ékes rónaság,
    Melynek fölötte lenge délibáb
    Enyelgve űz tündér játékokat,
    Ismersz-e még? oh ismerd meg fiad!

    Rég volt, igaz, midőn e jegenyék
    Árnyékain utószor pihenék,
    Fejem fölött míg őszi légen át
    Vándor darúid V betűje szállt;

    Midőn az ősi háznak küszöbén
    A búcsu tördelt hangját rebegém;
    S a jó anyának áldó végszavát
    A szellők már régen széthordozák.

    Azóta hosszu évsor született,
    És hosszu évsor veszte életet,
    S a változó szerencse szekerén
    A nagyvilágot összejártam én.

    A nagyvilág az életiskola;
    Verítékemből ott sok elfolya,
    Mert oly göröngyös, oly kemény az ut,
    Az ember annyi sivatagra jut.

    Ezt én tudom – mikép nem tudja más –
    Kit ürömével a tapasztalás
    Sötét pohárból annyiszor kinált,
    Hogy ittam volna inkább a halált!

    De most a bút, a hosszu kínokat,
    Melyektől szívem oly gyakran dagadt,
    És minden szenvedés emlékzetét
    Egy szent öröm könyűje mossa szét:

    Mert ahol enyhe bölcsőm lágy ölén
    Az anyatejnek mézét ízlelém:
    Vidám napod mosolyg ismét reám,
    Hű gyermekedre, édes szép hazám!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kaffka Margit: A játékszer

    Valahol egy szomorú asszonyt
    Látott meg Don Juan,
    Ki mint a porcellán, fehér volt
    És csendes, szótalan.
    Gondolta: Jó voln összetörni!
    Megtudni, benn mi van?
    A szívében mi van?

    Közelbe ment, elnézte-nézte
    S a szíve elszorult.
    Ráismert! Egyszer ez a bálvány
    Már a kezébe volt.
    „Egy érintésre vége volna,
    Kegyelem néki!” szólt.
    – Törött szobrocska volt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Nem élek én tovább…

    Nem élek én tovább,
    Csupán addig élek,
    Amíg a szívemből
    Felfakad az ének;
    Amíg a lelkemet
    Sírhatom a dalba,
    Amíg lángra gerjeszt
    Ihletés hatalma;
    Amíg titkos órán
    Reám száll a bánat,
    Feketén, komoran,
    Mintha a világnak
    Végzetszerű átkát
    Csakis én érezném,
    Tépődve annyi bús,
    Megfejtetlen eszmén.

    Nem élek én tovább,
    Csupán addig élek,
    Míg vérező szívvel
    Ezernyi kétség közt
    Még mindig remélek.
    Míg az örök eszmét,
    Míg az örök szépet
    Keresem, imádom,
    Míg egy ábrándvilág
    Lesz az én világom,
    Melyet én kormányzok,
    Melyet én teremtek,
    Amelyről dalaim
    Annyi szépet zengnek.

    Nem élek én tovább,
    Csupán addig élek,
    Amíg szerelmemért
    Szerelmet remélek;
    Amíg mint eszménykép
    Ragyog le szívemnek
    Szentelt oltárára
    A nő, a teremtés
    Legszebb koronája.

    Nem élek én tovább,
    Nem élek csak addig,
    Amíg a szívemen
    Ezer kínos kérdés
    Keresztül nyilallik;
    Amíg nyugodalmat
    Egy percre se leltem,
    Amíg egy világért
    Gyötrődik a lelkem.

    …De ha az életnek
    Piszkos, jeges árja
    Magával ragadna
    S kialudnék tőle
    Szívem régi lángja;
    Hogyha örök hitem,
    Hogyha minden vágyam
    Örökre elszállna
    S annyi tépő kétség,
    Siratott reménység
    Fás közönnyé válna;
    Na titkos órákon
    Nem szállna szívemből,
    Nem zengne ajkamon
    Biztatón az ének –
    Ne éljek én tovább,
    Mit adhat már akkor
    Énnekem az élet?!…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vlagyimir Viszockij: Nem szeretem

    (Veress Miklós fordítása)

    Nem szeretem, ha fatális a végzet,
    az élettől nincs életundorom.
    Nem szeretem olyan szakát az évnek,
    amely nem visszhangozza víg dalom.

    Nem szeretem a jéghideg cinizmust,
    s a bigott rajongásban sem hiszek.
    Nem szeretem azt, hogyha mások
    piszkos kézzel fölbontják leveleimet.

    Nem szeretem, ha előtte időnek
    félbeszakítják a beszélgetést.
    Nem szeretem azt sem, ha hátba lőnek,
    vagy bőrünket perzseli lövés.

    Én gyűlölöm a pletykák verzióit,
    a kétkedés fullánkja biztosabb,
    mint az a tű, amely valótlant s valódit
    csak egybefércel néhány perc alatt.

    Nem szeretem a hájas biztonságot,
    mert jobb, ha féktelenség csak a vád.
    És bosszant, hogy csak rágalmat találok,
    hol elvetettük a „becsület” szavát.

    Ha szárnyakat találok összetörten,
    nincs bennem részvét, tudom biztosan.
    Nem szeretek erőszakot s erőtlent,
    csak szánom megfeszített Krisztusom.

    Nem szeretem, ha gyávaságom lázad,
    nem szívlelem, ha vernek bűntelent.
    Nem szeretem, hogyha lelkembe
    másznak, s ha beleköpnek,
    nem is tűrhetem.

    Nem szeretek lovardát és arénát,
    hol milliót cserél sok ostoba.
    Bármi jöhet, bármit is élek még át,
    ezt megszeretni nem tudom soha.

    Forrás: Lélektől lélekig