Leszállt az est, künn a mezőkön árny van
és szénsötét már-már a tiszta ég
és a gomolygó, gőzölgő homályban
bátortalanul egy kis csillag ég.
Ezüsternyős lámpás süt asztalomra,
előttem áll a váró tinta, toll.
S én elmerengek, tollam messze dobva
s egy könny remegve szempillámra foly.
Oly bús az est… A hold merengve kél fel,
távolból édesen szól a zene,
s néhány madár lefekvő éneke.
És záporozva hull a rózsa, csók…
Csak engemet fog által jégkezével
egy visszajáró hófehér halott.
Forrás: MEK
Ne szóljatok, és ne mozduljatok,
Fojtsátok vissza lélekzetetek…
Nézzétek: fa vagyok,
Reszketnek rajtam a színes levelek.
Egy vékony, vékony tündér-cérnaszálon,
Életen túl, innen a halálon
Még tartja őket valami csoda…
Pedig elmúlt Halottak napja is,
Mi most nem hull le, nem hull le soha,
Ne szóljatok, és ne mozduljatok, –
Egy pillantás, egy sóhajtás elég:
És lehullnak a legutolsó álmok,
És meghalnak az utolsó mesék.
Ne szóljatok és ne mozduljatok,
Egy nesztelen lépést se tegyetek, –
Mi most nem hull le, nem hull le soha,
Hátha örökké tart ez a csoda,
Hátha nem hullnak le a levelek…
Kolozsvár, 1927
Tegnap harangszó hívogatott,
fény-zuhatagban állt az oltár,
míg lent a csendben, hó alatt
aludt a temető, a holt ár.
A város hangja messze szállt,
s én ott ültem a szentmisében,
szívemre hullt a fény, a csend,
mint áldás Isten tenyerében.
S most, hogy hazatértem, hallgatok,
s a gyertyák lángja rám ragyog,
s szemembe könnyet szór a fény:
kincses kezem hogy lett szegény?
A régi csillag rám nevet,
de nem nevet úgy, mint régen,
s a múltból int felém egy arc,
s én sírok – halkan, szégyenlőn, mélyen.
Forrás: Áprily Lajos összes versei (PIM, 1975); magyar-versek.hu
Betlehemi csillag
szelíd fénye mellett
ma az égen és a földön
angyalok lebegnek.
Isten hírvivői
könnyezve dalolnak
békességet, boldogságot
földi vándoroknak.
Harcos katonák is
fölnéznek az égre,
s rágondolnak álmodozva
a testvériségre.
Bujdosó raboknak
idegen párnákon
kedveseik szelíd arcát
ringatja az álom.
Fáradt katonák ti,
pihenjetek szépen
karácsonyfák lángja körül
a mi szent esténken.
Gondoljatok hittel,
zsolozsmát dalolva,
eljövendő boldogságos
szent karácsonyokra!
Csukaszürke köntös
kopott, tépett szárnya
megváltó nagy békességet
hoz most a világra.
Győzelmes örömmé
válik majd a bánat,
lesz még otthon víg karácsony
magyar katonáknak!
Forrás: magyar-versek.hu
A született Jézus,
ez igézetes gyermek,
áldja meg azokat,
kik a szívünkbe vernek
mérges szuronyokat.
Áldassanak bennünk
a kifeslett vér-rózsák:
bánat, kín, szenvedés,
mert Jézus volt a Jóság
s a nagy, szent türelem.
Csengessünk csengőkkel,
szeressünk szeretettel,
örüljünk, ha sírunk,
ha ránk tör minden ember
s ha álul bántatunk.
A született Jézus
született így s kívánta,
hogy ez legyen az üdv:
minden hívság kihányva
életünk gömbiből.
Forrás: magyar-versek.hu
Hallom már, angyal szárnya lebben,
szívem, mint régen, meg-megrebben,
itt vagy közel!
Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
rajtad csüng lelkem, semmi máson,
jövel, jövel!
Jövel, jövel, én várva várlak,
még itt se vagy, már áldva áldlak,
vidul szívem.
Az ég alatt bárhová térsz be,
öreg szívet gyermekké téssz te
mindenkiben.
Jövel, jövel, mint egykor, régen,
hadd éljem újra gyermekségem
szép esteit,
mikor a földet hó megeste,
dal s mese közt karácsonyeste
vígan telék.
Dió meg alma, más se kellett,
szegénynek is, óh, erre tellett!
Volt asztalán.
Karácsonyfák nem ragyogtak bár,
angyalok akkor is voltak már…
De voltak ám!
Hallom már, angyal szárnya lebben,
szívem, mint régen, meg-megrebben,
itt vagy közel.
Itt vagy közel, óh, szép karácsony,
rajtad csüng lelkem, semmi máson,
jövel, jövel!
Forrás: magyar-versek.hu
