https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Robert Graves – Elvesztett szerelem

    Bánattól élesült szeme,
    egy rezzenést felfog vele:
    hogy nő, telik levél, fűszál,
    átlát tömör kovakő-falon,
    látja a lelket – fuvalom –,
    amint a hűlt torkon kiszáll.

    Még meg se szólalsz, hallja már
    hegy-völgyön túlról a hangodat.
    Fülébe ér, amint bogár
    lárvája rezzen a föld alatt;
    hallja a földöntúli neszt,
    mikor a fűszál inni kezd;
    moly-állkapocs hogyan reszel
    a gyapjuban; s mikor cipel
    a hangya, ina hogy szakad
    becsületből vitt súly alatt
    (felnyög és vékonyan zihál),
    hogy zizzen pók lábán a szál,
    hogy motyog-sóhajt lárva, báb,
    hogy moccan halkan a szárny, a csáp.

    Tekintetét élezte kín,
    jár-kél a föld ösvényein,
    – isten, csavargó, furcsa árny –
    vesztett szerelme hűlt nyomán.

    Rab Zsuzsa fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lackfi János – Mit kíván a magyar nemzet?

    Olyan hazát, hol nem ugyanazt ismétli mindig a gramofon,
    olyan hazát, hol nem löknek a sínek közé a peronon.
    Olyan hazát, hol az árvalányhaj s az árvalány is védett növény,
    olyan hazát, hol a keserű nem sors, hanem stampi tömény.

    Olyan hazát, hol a legkisebb is számít, nem csak a legnagyobb,
    olyan hazát, hol nem agóniát jelent, hogy „köszi, megvagyok”.
    Olyan hazát, hol zsebről zsebre nem jár a nesze meg a hoci,
    olyan hazát, hol összejön néha kis pénzből is a nagy foci.

    Olyan hazát, hol a nagykapu mellett nincs mindig okos kiskapu,
    olyan hazát, hol híd alatt nem tengődik más, csak lapu.
    Olyan hazát, hol nem menő a foguk meg és övigyetek,
    olyan hazát, hol hősi halálnál azért jobb pálya az élet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Csak látni akarlak

    Vedd le ruhádról a büszke csatot,
    Bontsd ki a szépséged vidáman,
    Mint ős képeken meztelen angyalok.

    Vedd le ruhádról a büszke csatot,
    Várj hidegen, szabadon, hősként,
    Még azt se kérdezd meg majd, hogy ki vagyok.

    Vedd le ruhádról a büszke csatot,
    Hunyt szemekkel feküdj előttem,
    Miként egy vadvirágos, szűzi halott.

    Vedd le ruhádról a büszke csatot,
    Égnek szemeim téged látni,
    Akit én megcsókolni nem akarok.

    Vedd le ruhádról a büszke csatot
    S én leborulok szőnyegedre
    S megáldom a legdúsabb pillanatot.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc – Te meg a Világ

    Hat év csönd. Magány. Az Egy Álmai.
    Sivatag edzett. Kezdted érteni
    a gondolat örök szeme alatt
    a földi sorsot és magányodat,
    s tested, egyetlen birtokod, hazád,
    s aki azt is feldúlja, a halált,
    s ami addig is őröl s isteni
    fölöslegeid sorra elveszi,
    vagy azzal öl meg, hogy rád se tekint,
    a Célok s Hasznok népét, és megint
    az oltó mámort, a perc gyönyörét,
    a nők irgalmas kábítószerét;
    s elűzted a lélek vámpírjait,
    és megszeretted a hajnali víg
    rigófüttyt, és lettél, ami vagy:
    Szűrő lettél, a legszebb-szabadabb
    szeretkezés érzékeiden át
    a mindenséggel: Te meg a Világ.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Christina Georgina Rossetti – Nyugalom

    Ó Föld, temesd be súlyosan szemét,
    édes, fáradt szemét, Föld, zárd le halkan.
    Vedd körül: meg ne hallja, mennyi jaj van,
    és mennyi vad röhej száll szerteszét.

    Nincs néki immár kérdés és beszéd,
    boldog hiány takarja e talajban.
    S felejti, hogy mi fájt sajogva hajdan,
    a hallgatás oly üdv, akár az Ég.

    Homály emelje, fényes délnél élőbb
    és csönd, a legszebb dalnál is zenélőbb.
    A szíve úgy figyel rá, hogy megállott.

    Dajkálja az öröklét hajnaláig
    mély nyugalom, s ha ébred majd az áldott,
    érezze azt, nem is tartott sokáig.

    Kosztolányi Dezső fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Christina Georgina Rossetti – Emlékezz

    Emlékezz rám, ha már messze vagyok,
    a távol országban, mely hangtalan,
    ahol kezem megfognod tiltva van,
    s a visszaút is, bár megfordulok.
    Emlékezz rám, már nincsenek napok
    közös jövőnk tervezni céltalan,
    csak emlékezz rám. Kilátástalan
    az ima, nincs tervezgetésre ok.
    Ám, hogyha elfelejtsz egy ideig
    és eszedbe csak későbben jutok,
    sohse búsulj. Abból mi most vagyok
    egy csipetnyi tán holtan is marad,
    ha felejtsz s mosolyogsz, jobban esik,
    mint emlékezve pusztítod magad.

    Károlyi Ami fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kiss Judit Ágnes: Zaj

    Kislánykoromban a gúny s a feszült
    igyekezet, hogy jó legyek. Hiába.
    A lázadás, mely éppen csak lehűlt,
    most mélyen fortyog bennem, mint a láva.
    A szerelemnek hívott tévelygések,
    a kín horga, min vágy volt a csali,
    és bölcs lettem, de süket, mint a vének,
    vagy zaj van, az Istent nem hallani.

    Mi jöhet még? A lassú szétesés
    sejtről sejtre. A kíméletlen gének
    sodornak már a végső csönd felé,
    míg hallgatom a szívverésem. Félek.
    (Túl mindazon, de innen mindezen
    mi mást tehetnék, mint hogy létezem?)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Jim Morrison: Senkiföldjén

    Badarka fordítása

    Megszülettem és halálra
    ítéltél.
    Nem hibáztatlak.

    A tested dolgozik naphosszat,
    a kezed megágyaz éjszakára,
    a lelked fárad, sose pihen
    és már te sem mosolyogsz.
    De nem hibáztatlak
    a fájdalmaimért.

    Az áruházakban, a parkokban
    üvöltsünk bármilyen hangosan,
    szótlanul szenvedünk
    itt, a senkiföldjén.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabédi László: Külön kerék

    Mikor születtem, kész volt a világ;
    tudásomnak volt híja, nem az égnek,
    tudatlanságom láttatott hibái
    Ott is, hol lelkesedtek már a vének.

    Soká hitette velem valami,
    hogy küldetés az én megszületésem:
    az ó világon kijavítani,
    ami rosszul van, vagy nincs jól egészen.

    Sokáig ünnepeltem úgy magam
    – táplálta büszkeségemet alázat –
    mint alkatrészt, melyre szüksége van
    a mindenséget összetartó váznak.

    Országokat bejártam; otthon is
    – látszatra tétlen – ott se ültem resten,
    betűk világába merülve is
    a helyemet, a helyemet kerestem!

    Hiába. Ép, egész, tökéletes
    a pokol is, a föld is és az ég is.
    Hadd járjon a világ! Fölösleges
    külön kerékként elkeringek én is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Simonyi Imre: Kopogtatás

    Most már azt hiszem,
    hogy mégiscsak a szél volt.

    Vagy talán
    annyira szerettem volna, hogy legyen bár akárki,
    — de ha már senki,
    hát akkor legalább a szél?

    Ám úgy látszik,
    hogy mégiscsak a szél lehetett,
    senki más
    — legfeljebb a gesztenye gallya
    csapódhatott az ablakhoz.

    Mert ha te lettél volna,
    akkor másodszor is kopogtatsz.

    — Vagy pedig egyszer sem.

    Forrás: Lélektől lélekig