https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Vitéz Ferenc: Varázsszer

    Kell bele magány, kell bele társ is.
    Kell bele élet, s kell a halál is.
    Kell kicsi félsz és félelem is: nagy.
    Kell bele nap, hold, s távoli csillag.
    Szerelem is kell, ölelés és görcs.
    Kell bele gyökér s vastagodó törzs,
    meg a nőtt lomb és füttye madárnak.
    Kell bele mosoly, kell bele bánat.
    Retinák s a szem mögött az álom,
    kell büszkeség és a szánom-bánom.
    Kell utazás is, vad hullám-emlék,
    kell a mennyország, és kell a nemlét.
    Kell bele homlok s hajlabirintus,
    kell gyönge járás, és kell a virtus.
    Gondolat is kell, bele a lélek,
    egy kis könny, kicsi bú, s kell egy vércsepp.
    Messzi út is kell, várakozás, bölcs,
    mint ki az erdő méhe-szülött tölgy.
    Kell pihe szó és harang zúgása,
    s kell, hogy ki megjön, valaki várja.
    Kell egy háztető s padlás sötétje,
    kell a gyerekkor virágos rétje.
    Hancúrozás kell szénaboglyában,
    s elrejtőzni kell kiflinyi holdban.
    Kell fegyelem még: fénye alázat.
    S kellesz, gyönyörűm, vesd le ruhádat.
    Kell a kezed, szád szép íve is kell,
    s vén szárnyú kamasz, aki nem ismer.
    Kell hűvös este s ránca mosolynak,
    hajnali forrás, őzike holnap.
    Szemem becsuknám. Simogatnálak.
    Vakon tanulnám, ma azt, hogy nálad…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Horváth Lóránd: Ketten vagyunk

               De látok egy másik törvényt  
                  az én tagjaimban, mely el-  
                  lenkezik az elmém törvényé-  
                  vel...                   Rom. 7:23                  I.

    Ketten vagyunk. Nem tudom ki a másik.
    Lestem hajnalba nyúló éjszakáig.

    A Lét partján, hol született a Kétség
    Ő volt az éjben egyetlen Fehérség.

    Nőtt, ahogy az árnyék terjengett bennem,
    Ő segített mindig magamra lelnem.

    Még nem tudtam azt, hogy létezik, hogy van,

    • Meséltek róla sejtelmes szavakban.

    Mikor zsibbadt a lét s árnyak kihűltek
    Észrevettem, hogy zenéje van az űrnek.

    Ő volt a zene és én voltam az űr,
    Zenélt bennem folyton, legeslegbelül.

    Ő volt a csíra én csak a héj voltam,
    Ő napként derengett, én árnyékoltam.

    Én csak árnya vagyok, Ő bennem a Fény,
    Én torz csonkaság, Ő egyetlen Én.

    Az ének éne, zenék zenéje: Fény,
    Én árny, vak árny, folt a lét üregén.

                 II.

    Ketten vagyunk. Nem tudom mikor jött.
    Csak itt volt bánatok, örömök között.

    A világ Vele lett teljes, egész,
    És így lett nekem a világ kevés.

    Ketten vagyunk. Ő mindig az Igen.
    Én a Nem s mégis megvan nélkülem.

    Ő volt a Jóság, Kezdet, Akarat,
    Minden gonoszban én voltam a mag.

    Ellene megyek? – Nem védi magát.
    Én vesztek, ha elveszem igazát.

    Mert nincs Ő velem, azért van magány,
    Sírok mint csecsemő anyja után.

    S ha betelek vele, sok Ő nekem,
    Túlcsordul gáttalan életemen.

    Ő Lélek, Szabadság, rajtam bilincs,
    Ő mindennel bír, nekem semmim sincs.

    Ketten vagyunk s hordjuk egymás terhét,
    Ő arcom kínját, én álma szépségét.

    Ő éghetetlen s mint a tűz tiszta,
    Én mindig tövemig égek vissza.

                   III.

    Ketten vagyunk. Mindörökké ketten.
    Összezárva rokon, ismeretlen.

    Örök ellentétek, szín és fonák,
    Egymást felváltó, két külön világ.

    Űzzük egymást vak szerelemmel,
    Ki nem józanít ebből a reggel.

    Lelkünk törvénye ez a szeretet,
    Örök ige már, csupa forró tett.

    Mérjük egymást, végtelen a mélység,
    Nézzük egymást, teljes a sötétség.

    Mint ólmot a feneketlen tenger,
    A mélység minden kutatót elnyel.

    S csak azt tudom, én vagyok a sírás,
    Ő az örök bú, én a csodálkozás.

    Én zaklatott vagyok, mint az éjfél,
    Ő nyugalmasabb az anyaméhnél.

    Én csupa vágy, törés, fullánk, tövis,
    Benne puha a bazaltszikla is.

    Ő és én, együtt, egymásba zárva,
    Két iker egy, fájunk a világra.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Kattints a címre a teljes vershez!

  • Pierre Emmanuel: Novemberi száműzetés

    Megyek. Omló hajad zápora elkísér még,
    s te máris elveszítesz örökre, kedvesem!
    Ki az, ki visszatért valaha is? Egy éj –
    léptek nesze a múlt jajongó kavicságyán!

    Egy lomb szédülete! – De soha a fasor,
    soha a tél fele igyekvő szerelem.

    Magányos zongora kesereg a vidéken,
    s én loholok vakon, kalapomat letűrve,
    míg ellep tétován s alámerül november,
    könnyeim télvizében míg arcod elmerül.

    És visszatér oda, honnét nincs visszatérés,
    örökre eltemetve és temetetlenül
    a kezdet és a vég ködtenger-fenekére,
    hogy harminc év után is kísértsen odalent.

    Pilinszky János fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth János: Árva fecske

    Hó borította hegycsúcsok között,
    Hol fenyők ágán hintázik a Tél,
    Árva fecske zihálva röpködött,
    Tollruháját tépázta a szél.

    Mondanák sokan: „Ostoba madár!
    Zord szirtek között ugyan mit keres?
    Puha fészket, társat úgysem talál,
    Csak a halál házán lesz néki eresz!”

    Száll a fecske egyre magasabbra,
    Sebzi szárnyát az éles sziklaperem,
    Sírós már egykor csicsergő hangja,
    Vörös vér csorog a mély sebeken.

    Hegytetején áll a Nap, bíbor a fénye,
    Gyászszalag fölötte a vékony felhő,
    „Ki magányba fut, s elfogy reménye,
    Az élet ül sírjához, hangja lesz kesergő!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ellen Niit: Ha ismerlek gyerekkoromban

    Ha ismerlek gyerekkoromban,
    biztosan neked ajándékozom
    sárga kis hólapátomat,
    piros homoklapátomat,
    s a csillagokkal telefestett
    kék vödrömet,
    minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
    a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
    a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
    és a leghosszabb csúszdát,
    amit csak ismerek.
    A hordókat csorgó ereszek alján,
    feketén csillogó vizükkel,
    feketén csillogó, mély vizükkel,
    a víz alatt lakó meséket is,
    a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
    (a mélyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
    s arról a furcsa sajdulásról,
    amely lehajló tarkómat súrolta,
    mint egy madár,
    vagy lélek,
    vagy golyó.
    És azt hiszem,
    a sárga mackót,
    a szegény, kopott orrú sárga mackót,
    minden titkával együtt –
    neked ajándékoztam volna azt is,
    utána sírdogáltam volna,
    magam sem értve:
    a veszteségtől-e, vagy örömömben.

    (Rab Zsuzsa fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Mark Twain: Idézetek

    „Az időjárás az az állapot, amire mindenki panaszkodik, de senki sem csinál semmit ez ügyben.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Légy csak magad…

    Légy csak magad, ne fuss az istenekhez,
    a végtelenbe lökve – járj magad.
    Az ember a tömeg zajába elvész,
    de a magány habtengerén szabad.

    Légy csak magad te, a magány igazság,
    szakítsd el az álság ruházatát,
    az ember itt magába vívja harcát,
    nem jön segítni őt hazug barát.

    Légy csak magad, a harc, s veszély között.
    Küzdj, s vessz el úgy, mint a hajótörött,
    ki fuldokolva csap le a habokra.

    S egy óceánnal száll ki zordonul
    s büszkén vesz el, amíg a víz lenyomja,
    mert rája mégis egy tenger borul!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vavyan Fable: Idézet (Tündértánc)

    „Kezdetkor mindnyájunk élete egy-egy nyers drágakő. Lényünk, tetteink folyamatosan koptatják, vásítják, homályosítják, avagy éppen csiszolják, karátosítják azt.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ernest Hemingway: Idézet

    „El kell fogadnod a szívedben zajló változásokat, éppúgy, ahogy elfogadod az évszakok váltakozását is. S ha egyszer szívedbe költözik a tél, próbáld derűs nyugalommal kiböjtölni a tavaszt.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Safárik Gabriella: Hegyi tó

    Köszönöm Neked…

    Soha nem volt nyugalmamban
    Rohanó senki fia holnapokban
    Add meg Benned másik felem
    Gyere múltból jövő végtelenben
    Csend-világa
    Hegyi tó

    Hűtsd le gyilkos tüzes egem
    Adj békét nyugalmat élnem
    Égetnek Hozzád futó szavak
    Elégetem gyorsan magam
    Csend-világa
    Hegyi tó

    Szózuhatag mosoly-vized
    Kagylóm-gyöngye most Tied
    Erős lelkem-medred két kezed
    Megnyugtat ölelő szerelmed
    Csend-világa
    Hegyi tó

    Tüzet vittem csillagokba – csillagokba…
    Vándor voltam évek óta – évek óta…
    Lehűlne véremben csókod ára
    Vized hegyén jég nem járna
    Csend-világa
    Hegyi tó

    Forrás: Lélektől lélekig