https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Osztrovszkij: Idézet

    „Ülni egy csendes szobában, s várni valakire, aki nem jön többé.
    Elutazni onnan, ahol boldog voltál, s otthagyni szíved örökké.
    Szeretni valakit, aki nem szeret téged, könnyeket tagadni,
    mik szemedben égnek.
    Kergetni egy álmot, soha el nem érni, csalódott szívvel mindig csak remélni.
    Megalázva írni könyörgő levelet, sírdogálva várni, s nem jön rá felelet.
    Szavakkal idézni, mik lelkedre hulltak, rózsákat őrizni, melyek megfakultak.
    Hideg búcsúzásnál forró csókot kérni, mással látni őt, nem visszafordulni.
    Kacagni boldogan, hazug lemondással, otthon leborulni, könnyes csalódással.
    Aztán átvergődni hosszú éjszakákat,
    imádkozni azért, hogy Ő meg ne tudja, mi is az a bánat.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Katalin: Fátyol (Pieta)

    Tart még a karom fiam
    sebeid lüktetnek szívemen,
    ha kérdezné Isten, akarnám-e gyötörni,
    kínban ölni lelkemet látni téged így:
    azt felelném: akarom! Tart még,
    tested nem teher, kezem közt lüktet
    minden álmod, én hoztalak e létre,
    és én is viszlek el.
    Csak nézem húnyt szemed,
    csókom sem ébreszt, de látom:
    győztes vagy a létben,
    győztes a halálon, csak én hajlok föléd
    zokogva, könyörülsz-e rajtam: vesztes anyádon.
    Még tartalak fiam, nem enged kezem,
    csodát kapott a világ, de mi maradt nekem?
    Hajlott hátam sújtaná bár korbács,
    testeden ne húzna éket ütése,
    gyűlölne, s szeretne inkább engem a sors,
    neked még élned, élned kéne!
    Fájdalmad tűrném, viselném,
    adná az ég, mennyire szeretném!
    Anyádnak lennem…! Mily gyötrelmes csoda
    még egyszer tenném, ha megtehetném!
    Még tartalak, még ölellek gyermekem,
    fond magad köré karjaim! Bújj keblemre még,
    hadd nyújtsak vigaszt, hadd csókoljam sebed,
    adott az ég nekem egy gyermeket, s a világnak
    egy embert, egy igazt.
    Viszed bűnöm drága kincsem,
    te feloldottad a világot bűneiért,
    de én vagyok ki látva, szeretve, féltve,
    s siratva téged mindért vezekeltem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • László Noémi: Mióta nem kapaszkodom

    Tizenhét napja számontartom azt,
    hogy nem történik semmi különös.
    Reggel megébredek, a nap besüt,
    virágot öntözök, és nem tudom,
    mi mire ösztönöz.

    Végzem a dolgom, számolok, és áltatom
    magam: holnaptól mindent felrúgok,
    de nem vagyok megrögzött lázadó,
    csak kissé nyugtalan,

    mert rég nem írok, rég nem olvasok,
    nyelem a port, a levegőt, szaladnak hetek, hónapok,
    felbukkan sok jó ismerős, sok apró fájdalom,
    a nyakszirtemre ül, hogy leutazzék majd a hátamon
    s ha elkerül,

    kerek, szilárd, áttetsző a szívem,
    csak annyit fontos megemlítenem:
    rég nem kapaszkodom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Levelek Vékesné Korzáti Erzsébethez (110.)

    Budapest, [dátum nélkül] péntek este

    Bözsikém, nagyon sokat szenvedtem, biztosan maga is. Nem lehet ez így, nem szabad nekünk elszakadnunk. Sem így, sem másképp. Soha, kedves, sohasem. Mért nem jött utánam?! Úgy szerettem volna visszamenni, – azért siettem olyan nagyon. Kimondhatatlanul fájnak a tervei, tulajdonítsa ennek azt, hogy olyan heves voltam. Kedves kislányom, térjen észre, az istenért, és legyen mellettem régi legjobb szívével, szeretetével, barátságával.

    Le kell rázni mindent, ami idegen! Legyen erős! Én az utolsó pillanatig tartani akarom, megtartani, megvédeni. Segítsen nekem ebben! Holnap, szombaton, du. 4-től kezdve a svájciaknál leszek, jöjjön maga is oda, és akarjunk boldogok lenni egy kicsit. Ha levelemet késve kapná vagy nem érne rá, újra írni fogok. Kedvesem, – óh, tudja! – – –

    Lőrinc

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli

    Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
    üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
    szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
    megannyi dús, tündöklő ékszerét.
    Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
    és elgurul, akár a brilliáns.
    A pompa ez, részvéttelen, derült,
    magába-forduló tökéletesség.
    Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
    aranykezükkel intenek nekem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lázár Ervin: Vacskamati virágja

    – Úgy határoztunk – mondta Bruckner Szigfrid –, hogy elvesszük tőled a virágot.
    – Jaj ne! – esett kétségbe Vacskamati.
    – De igenis elvesszük!
    – Dömdödöm – mondta ekkor Dömdödöm.
    Csodálkozva néztek rá.
    – Azt mondod, hogy kérdezzük meg a virágot is?
    – Döm.
    Megkérdezték hát a virágot.
    – Akarsz Vacskamatinál maradni?
    A virágnak szép virághangja volt.
    – Igen – mondta.
    – De hiszen nem öntözött!
    – Tudom – mondta a virág.
    – De hiszen nem kapálgatott!
    – Tudom – mondta a virág.
    – De hiszen rád se nézett!
    – Tudom – mondta a virág.
    – Aztán meg agyonöntözött.
    – Tudom – mondta a virág.
    – Agyonkapált.
    – Tudom – mondta a virág.
    – Sápadt lettél.
    – Tudom – mondta a virág.
    – Csenevész lettél.
    – Tudom – mondta a virág.
    – Akkor meg miért maradnál nála!? – mordult rá Bruckner Szigfrid.
    – Azért, mert szeretem – mondta a virág.
    – Miért szereted? – háborgott Aromo.
    – Csak – mondta a virág.
    Vacskamati táncra perdült, ugrált a virágja körül, alig látott az örömtől.
    – Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután – mondta a virágnak.
    A virág meg azt mondta:
    – Hiszi a piszi.
    És olyan boldog volt, amilyen még soha.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Andrew Carnegie: Idézet

    „Az emberekkel való foglalkozás nagyon hasonlít az aranymosásra. Nem a piszkot keresed, hanem az aranyat.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vanilla Sky: Idézet

    „És mi az élet, ha nem az álom keresése, az álomé, hogy valaki azt mondja: igazából, teljes szívből szeretlek.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gabriel García Márquez: Idézet

    „Ne küzdj túl erősen. A legjobb dolgok váratlanul történnek.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Alkonyati zsoltár

    Harangszó a te szerelmed, égre száll a hangja,
    ha elhal zengése bennem, mi szólít magasba?

    Szilaj mén a te szerelmed, messze földre vágtat,
    fáradt lábam nem követhet, nem futhat utánad.

    Fogoly lesz a megkötött ló, amíg el nem oldom,
    fogyó csókom laza béklyó, nem léssz tőle foglyom.

    Ám karom még pányvahurok, kezessé tesz téged,
    rabbá mégsem igázlak, ha ölellek.
    Csak védlek.

    Forrás: Lélektől lélekig