https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Reményik Sándor: Szerenád

    Mára száműztem minden földi dalt,
    a lelkem messzi magasságba vágyott,
    adok az Istennek egy szerenádot.

    S íme a felhőkárpit kissé meghasad,
    gyertyaláng libben a függöny alatt,
    hogy észrevette: jelt ád az Isten.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Torony az éjszakában

    Faluja nyár-éji csöndjéből
    Fehéren, aggódva kibámul
    A torony
    S vér-hireket vár a lángoló,
    Vénhedt világbul.

    Harangjait állatja némán
    S az Istenének, kinek háza,
    Nem üzen,
    Áll, remeg és bámul a torony
    Megbabonázva.

    Az Ég csodálatos felhői
    A Holdat rejtegetve úsznak
    S a torony
    A Holdnak köszön, e mennyei,
    Bölcs omnibusznak.

    A Hold sokféle tornyot látott,
    Sohse sietett, sohse késett
    S nem riad,
    Ha telnek e kis Föld-csillagon
    Elrendelések.

    Tán holnap már vérrel meszelten
    Fog csillogni istenes őrünk,
    A torony,
    S a harcos multnak igéje zúg:
    Halunk vagy győzünk.

    Tán holnap már a torony hősibb
    Vallását vallja vércse-multnak
    S fiai,
    A harangok, a még álmodók,
    Össze-kondulnak.

    Csak a Hold fog tovább döcögni,
    Mint majd a Föld is, ember nélkül
    S a világ
    Holdfényes torony-romok fölött
    Mégis megbékül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pethes Mária: Vannak emberek

    Kányádi Uram szerénytelenül folytatom

    Vannak emberek
    akiken álarc
    szívükben dac
    és önmaguk ellen fordított erő
    életeket legyaluló erő
    Gyötrő gyötrelmekre
    vannak emberek

    Akik nem mernek szembenézni
    tökéletesnek hitt magukkal
    mellükben szívük
    otromba ritmusokat püföl
    és testük sem ismeri az
    ős-konok taktusokat

    Életük egyre jár a semmire
    langyosságra taglózó kritikára
    tönkreverésre
    mások el nem ismerésére
    Önmaguk istenítésére
    vannak emberek

    Akik önző módon hisznek
    pótolhatatlan egyetlenségükben
    s hogy felettük nem jár el
    a cserbenhagyó idő
    A történelembe írva látják nevüket
    pedig az csak egy kavargó porfelhő

    És vannak emberek
    akik gyávák élni
    könnyebb ítélni
    Látványosan haldokolnak
    mindenért másokat okolnak
    akikben lánctalpakon
    csikorogva jár az érzelem
    agyukban szikráját sem őrzi az értelem

    Kanóc nélküli vaksi gyertyájuk
    Rajtuk kívül senki semmit nem tud
    Sárba döngölésre
    vannak emberek

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pethes Mária: Vannak családok

    Kányádi Sándor után szabadon

    Vannak családok
    ahol sebhelyes arccal jön elébed a keserű szó
    ahol egy ágyban ketten kucorognak
    az elhagyatottság meg a magány és
    csak hírből ismerik a gondoskodást
    Üres kenyértartóban morzsák visszhangzanak
    a gyermekek csorba fűszálakként élnek tovább

    Vannak családok
    ahol árvábbnál is árvább az árva élő szüleit nem ismeri
    a mindennél szebb titkot még gondolni sem meri
    hogy egyszer rálel anyjára ki sosem akarta magához ölelni

    Vannak családok
    ahol kezek fonódnak egymásba de jeges tengerágyban ring
    a két szabadulásra váró lélek
    és nem lelnek egymásnál menedéket

    Vannak családok
    ahol a hétfőt várják akkor enni kap a gyermek
    mert segélyből már nem telik
    a napköziben meleg étellel kínálják
    az iskolába elég ezért elmenni

    Ahol nem nevetnek szabadon és lélegzetért kapkodva
    ajkukon pecsét arcukon megfagyott ima
    s áhított percekben álom tör reájuk édes andalító
    messzi családok asztalt körül ülő vacsorájáról
    hol desszert a lágy szó és szép dalokat pendít a simító
    meleg tenyér és már nem is kell kenyér
    mert mindenük megvan mert együtt vannak
    szelíd szózuhatagban

    Vannak családok
    ahol idegen az áldás az anyaméhben
    zigótára gömbölyödött remény fészkel
    és vannak minden lehetőséget vesztett anyák
    akik a korai klimax verítékhullámaiban fuldokolnak
    és ritkult csontokon rogyadozva cipelik
    beteljesületlen vágyaikat
    a megnemszületett gyermek kacagására
    ébrednek lucskos álmaikból

    és vannak családok
    ahol az asszony a férfi és a férfi az asszony
    s törvénytelen törvényszerűségben
    mind arra tör hogy irányítson
    szélmalmaik emancipációs szózatokat őrölnek
    durva szemekre
    magukra maradva aztán méltóságukat vesztve
    teóriákat gyártanak megszentségtelenítve
    a még menthetőt de letiporják a szebb jövőt

    és vannak családok
    ahol hazudni sikk és senki nem tudja kinek mit
    lódított s a hűséget már csak a köztük alvó eb ismeri
    kész átverés show az élet miközben istenítik a hűséget
    az egyszer élünk jelszavával lelakják egymás életét

    és vannak családok
    ahová a jó szó levélben érkezik
    s a pengére vékonyult szájak az erkölcsre hivatkozva
    nem nyílnak meg soha
    s anyáik bűnét cipelik magukban
    a szeretetlen gyermekkor sikoltó hangjára riadnak
    nagykabát helyett bicikliről álmodnak
    s az elpazarolt anyai csókok
    selymét vágyják vissza tökéletesre álmodva
    kifosztott életüket
    s a sírba magukkal viszik az egyetlent
    mi megmaradt a becsületüket

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Az erdő meséje

    Hatalmas király az erdő,
    ezernyi a népe annak,
    mind, mind Erdő Őfelsége,
    kegyelméből élnek, vannak.

    Címerében nap, hold, bolygók,
    udvarhölgyek körülötte,
    udvaroncok, mind az ősi,
    szarvas-nemzetség szülötte.

    Fürge nyulak a futárok,
    ugrik egy-egy a bokorból,
    fülemüle-zenekar szól,
    szép mesét a forrás mormol.

    Árnyékban nyíló virágon,
    ér mentén, egy-egy csapáson
    méhrajt látni vonulóban,
    hangyasereg is bukdácsol.

    Menjünk mink is a királyhoz,
    kedvesem, váljunk gyerekké,
    szerelem és jószerencse
    váljanak játékszerekké.

    Úgyis az egész természet
    csak azon volt, én úgy látom,
    hogy te légy a legislegszebb
    játékbaba a világon.

    Mendegélünk majd kettesben,
    elbolyongunk ott magunkban,
    forrás mellé pihenünk le,
    az egy hársfa alól buggyan.

    El is alszunk ott, virággal
    hint a hársfa halkan ringva,
    juh-karámból pásztor tülke
    búg bele az álmainkba.

    Egyre jobban összebújva
    szundikálunk, szundikálunk.
    Hallga, hallga, bölcs tanácsát
    hívja most urunk-királyunk.

    Hold besüt a lombok résén
    szép fehér forrás fölébe
    és körénk gyűl innen-onnan
    őfelsége udvarnépe:

    tenger habfehér csikói,
    nagy bölénybikák, őslények,
    dús aggancsú szarvasgímek,
    kicsinyükkel a nőstények.

    A hársfánktól sorra kérdik,
    kik vagyunk és tanakodnak,
    majd az ágat félrehajtja
    jó gazdánk és szól azoknak:

    “Ó, nézzétek, hogy alusszák
    erdő álmát, ó, de szépen!
    Mind a ketten véghetetlen
    kedvesek, mint a mesében!”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Wisława Szymborska: A negatív önértékelés dicsérete

    Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
    Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
    A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
    A csörgőkígyó simán elfogadja magát.

    Önkritikus sakál nem létezik.
    A sáska, alligátor, trichina és bögöly
    úgy él, ahogy él, és örül neki.

    A bálna szíve száz kiló, ám
    egyébként könnyű, akár a pehely.

    Semmi sem állatibb
    a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Meseváros

    Járatlan úton, fényen, árnyon át,
    Keresem én a mesék városát,
    Hol régen éltem, szépen, boldogan,
    A várost, amely az álmokba van.

    Andersen és Grimm s az Ezeregyéj
    Erről a helyről annyi jót regél,
    Bizton hiszem, hogy megvan valahol,
    Csak azt nem tudom én, hogy merre, hol?

    De ha gyermekszemekbe nézhetek,
    Melyek reményt és békét fénylenek,
    Nem kell nekem Grimm, Andersen se kell,
    Megvan az út, mely oda vezet el…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Mi jobb?

    Mi jobb: mindent egyszerre látni,
    Minden dolog két oldalát?
    S a meddő harcot megutálni,
    Megállni s nem menni tovább?

    Vagy egy csillagot nézni csak,
    Amelynek fénye tisztán rezdül?
    S törni e szent, nagy cél után
    Holttetemeken is keresztül?

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Az ősz muzsikája

    Most is együtt a Csönd s a Lárma,
    Az Ősz csak bennünk változott,
    Ódon és nemes muzsikája,
    Ha van szép szív, ma is megleli.

    Színe, könnye, búja a régi,
    Nótái is a régiek,
    Tud altató szépet mesélni,
    De fölváj régi sebeket is.

    Szépek, akik ma élni mernek,
    Egy-egy feledő mosolyuk:
    Drága, élet-folytató gyermek
    S minden könnyük felébredt halott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Tavaszi rózsatőhöz

    Mi voltál ősszel? Csupa pusztulás.
    Lehullott rólad minden kis levél,
    Minden szirom, virág; –
    Sírás nélkül nem nézhettem reád…
    Olyan szomorú volt a búcsúzás!

    És íme most, hogy itt a kikelet,
    Illatos rüggyel telve ágaid
    Bimbód is új fakad,
    Felveszed újra dísz-palástodat
    És úgy igézed vágyó szívemet.

    Oh, köszönöm neked!

    Jöhet ezután százszor is az ősz,
    Az én szememnek nem hull már a könnye:
    Tavaszi rózsa, megtanultam tőled,
    Hogy nem búcsúzunk senkitől
    És semmitől és sohasem örökre!

    Forrás: Szeretem a verseket