A téli fán gyászolva üldögél
egy özvegy nagy madár;
fölötte fagy leng, lassú szél,
és lenn a víz megáll.
A síkos föld kopár, virága jég,
fagy járta át a fát,
csönd van, csak egy malomkerék
suhog a légen át.
Radnóti Miklós fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Hallgass, bújj el, s titkold, tagadd
érzéseid, álmaidat!
Mint fénylő csillagmiriád
szállhatnak a lelkeden át,
érkezve s tűnve, mint az éj:
csodáld őket és – ne beszélj!
Szív hol s kinek nyílhatna meg?
Ki értheti az életed?
Ki érthetné, ki vagy, mi vagy?
Hazudik a kész gondolat!
Merítve sár a tiszta mély:
igyál belőle s – ne beszélj!
Tanulj magadban élni! Egy
világ töltheti be szíved,
álom, varázs, szent pillanat –
de külső zajra elriad
s megvakul, ha nap fénye kél:
figyelj dalára s – ne beszélj!
/Szabó Lőrinc fordítása/
Forrás: Lélektől lélekig
egynemű vagyok a széllel,
folyó sodrával,
esőcsepp hullásával,
madár röptével,
fapadlón járó facipős ember lába zajával.
Levegő-e a szél?
Víz-e a folyás és a csöppenés?
A röpülés madár-e
és fából van-e a fapadlón járó facipős ember kopogása?
Megszűnik a szél,
a levegő nem szűnik meg,
de szél nélkül halott.
Elhullt a madár,
a teste új mezbe öltözött,
száz új alakba szétívódott –
de a röpte nem maradt meg
és el se veszett.
Többet nem is tudok magamról
és mire tudnék,
már több leszek annál,
hogysem tudhatnék bármit is.
Még nem vagyok egész
és mire az lehetnék,
már több leszek annál,
hogysem magamban lehessek egész.
Még nem is élek,
nem is fogok élni:
életnél teljesebb
leszek a holtom után.
Ezt mondd, ha kérdezik, ki vagy.
Forrás: Lélektől lélekig
„Minden lehunyt szemmel töltött perccel
hatvan másodpercnyi fényt veszítünk.”
Forrás: Lélektől lélekig
A súly: hetvenöt év. Őrlődve vásom.
Itt nem segít rutophyllin s niton.
De azt mondják: kemény a kézfogásom,
a szorító kezet megszorítom.
Szeretném, hogyha végig elkísérne
ez az erő s nem morzsolódna szét,
hogy majd a végső pillanathoz érve
még megszorítsam a halál kezét.
Forrás: Lélektől lélekig
Ide húzódott vissza életem,
itt a tetők és vágyak nem merészek.
Szemem szelíd erdőn legeltetem,
de lehet, hogy az erdőn túlra nézek.
Forrás: Lélektől lélekig
Az éjfél száll sasszárnyakon,
pihen és hallgat Babilon.
De hangos a királyi vár,
lakomát ad most a király.
Száz fáklya, zaj, zenebona,
mulat a király udvara.
Ül körben a ragyogó szolgahad,
csillognak a bortól a poharak.
Ujjongnak a szolgák, cseng a pohár,
mert szereti hallani ezt a király.
A király arca kipirul,
a bortól hetyke lángra gyúl.
S a láng vakon lobog bele,
az eget gyalázza bűnös dühe.
Hetvenkedik és dühe magasra csap,
vele üvölt a szolgahad.
A király büszkén rivall – siet
a szolga, hozza a kincseket.
S szikrázik arannyal a lakoma:
kifosztva Jehova temploma.
A király szentségtörő keze
szent kelyhet emel színig tele.
Fenékig üríti a poharát,
s habot vet a szája, míg így kiált:
Csak nevetek rajtad, Jehova –
én Belzacár, Babilon ura!
Az iszonyú szó alig hangzik el,
rá titkos döbbenet felel.
Csak elhal a hahota hirtelen,
halotti csöndes a terem.
De nézd csak, nézd, ó borzalom!
Emberi kéz a fehér falon.
És ír a fehér falon, ír a kéz,
ír lángbetűt, aztán semmibe vész.
A király belebámul a semmibe,
megroggyan a térde, fehér a színe.
Nem elég ide mágikus hatalom,
megfejteni lángírást a falon.
De Belzacárt udvari cselédhada
megölte még az éjszaka…
Forrás: Lélektől lélekig
Boldog a bűn és érdemtelen áldott,
Mert semmiből teremt egy új világot.
Boldog a bűn, mert ő szüli a könnyet
És százszor szent a könny.
És másom nincs, csak a könny, amit sírok,
Egyetlen ősi örököm.
Nincs másom. És az sem enyém,
Az én könnyem nagytitkos messze tenger,
És én úgy állok partja meredekjén,
Félve és fázva, félig-húnyt szemekkel.
És a szemem lehúnyni sem merem,
Mert a tengereken sziszegnek az éjek,
És elzsibbaszt egy szörnyű félelem;
És a szememet kinyitni is félek.
És úszni kellene és nem merek,
Hiába hívnak messze tengerek;
Csak reszketek, vacogva reszketek.
És, jaj nekem, egyhelyben állok.
A bűn az áldott.
Mert eljön és az óriás vizeknek
Örvénylő mélyére merít,
És tágra nyílt szemeim elé hozza
A mélységek rejtelmeit.
Megmutat mindent ott lent a fenéken,
Hullám alatt, kövek megett,
És úgy találom meg enmagamat
És úgy találom meg a könnyeket,
És ama világos világot.
A könny, a könny ezerszer áldott!
Forrás: Lélektől lélekig
