Szerző: Mária Németh

  • Percy Bysshe Shelley: Dal

    A téli fán gyászolva üldögél
    egy özvegy nagy madár;
    fölötte fagy leng, lassú szél,
    és lenn a víz megáll.

    A síkos föld kopár, virága jég,
    fagy járta át a fát,
    csönd van, csak egy malomkerék
    suhog a légen át.

    Radnóti Miklós fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fjodor Tyutcsev: Szilencium!

    Hallgass, bújj el, s titkold, tagadd
    érzéseid, álmaidat!
    Mint fénylő csillagmiriád
    szállhatnak a lelkeden át,
    érkezve s tűnve, mint az éj:
    csodáld őket és – ne beszélj!

    Szív hol s kinek nyílhatna meg?
    Ki értheti az életed?
    Ki érthetné, ki vagy, mi vagy?
    Hazudik a kész gondolat!
    Merítve sár a tiszta mély:
    igyál belőle s – ne beszélj!

    Tanulj magadban élni! Egy
    világ töltheti be szíved,
    álom, varázs, szent pillanat –
    de külső zajra elriad
    s megvakul, ha nap fénye kél:
    figyelj dalára s – ne beszélj!

    /Szabó Lőrinc fordítása/

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Ha kérdik, ki vagy ezt mondd

    egynemű vagyok a széllel,
    folyó sodrával,
    esőcsepp hullásával,
    madár röptével,
    fapadlón járó facipős ember lába zajával.

    Levegő-e a szél?
    Víz-e a folyás és a csöppenés?
    A röpülés madár-e
    és fából van-e a fapadlón járó facipős ember kopogása?

    Megszűnik a szél,
    a levegő nem szűnik meg,
    de szél nélkül halott.

    Elhullt a madár,
    a teste új mezbe öltözött,
    száz új alakba szétívódott –
    de a röpte nem maradt meg
    és el se veszett.

    Többet nem is tudok magamról
    és mire tudnék,
    már több leszek annál,
    hogysem tudhatnék bármit is.

    Még nem vagyok egész
    és mire az lehetnék,
    már több leszek annál,
    hogysem magamban lehessek egész.

    Még nem is élek,
    nem is fogok élni:
    életnél teljesebb
    leszek a holtom után.

    Ezt mondd, ha kérdezik, ki vagy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gabriel García Márquez: Minden lehunyt szemmel…

    „Minden lehunyt szemmel töltött perccel
    hatvan másodpercnyi fényt veszítünk.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Kézszorítás

    A súly: hetvenöt év. Őrlődve vásom.
    Itt nem segít rutophyllin s niton.
    De azt mondják: kemény a kézfogásom,
    a szorító kezet megszorítom.

    Szeretném, hogyha végig elkísérne
    ez az erő s nem morzsolódna szét,
    hogy majd a végső pillanathoz érve
    még megszorítsam a halál kezét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Fényképemre

    Ide húzódott vissza életem,
    itt a tetők és vágyak nem merészek.
    Szemem szelíd erdőn legeltetem,
    de lehet, hogy az erdőn túlra nézek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Heinrich Heine: Belzacár

    Az éjfél száll sasszárnyakon,
    pihen és hallgat Babilon.
    De hangos a királyi vár,
    lakomát ad most a király.

    Száz fáklya, zaj, zenebona,
    mulat a király udvara.
    Ül körben a ragyogó szolgahad,
    csillognak a bortól a poharak.

    Ujjongnak a szolgák, cseng a pohár,
    mert szereti hallani ezt a király.
    A király arca kipirul,
    a bortól hetyke lángra gyúl.

    S a láng vakon lobog bele,
    az eget gyalázza bűnös dühe.
    Hetvenkedik és dühe magasra csap,
    vele üvölt a szolgahad.

    A király büszkén rivall – siet
    a szolga, hozza a kincseket.
    S szikrázik arannyal a lakoma:
    kifosztva Jehova temploma.

    A király szentségtörő keze
    szent kelyhet emel színig tele.
    Fenékig üríti a poharát,
    s habot vet a szája, míg így kiált:

    Csak nevetek rajtad, Jehova –
    én Belzacár, Babilon ura!

    Az iszonyú szó alig hangzik el,
    rá titkos döbbenet felel.
    Csak elhal a hahota hirtelen,
    halotti csöndes a terem.

    De nézd csak, nézd, ó borzalom!
    Emberi kéz a fehér falon.
    És ír a fehér falon, ír a kéz,
    ír lángbetűt, aztán semmibe vész.

    A király belebámul a semmibe,
    megroggyan a térde, fehér a színe.
    Nem elég ide mágikus hatalom,
    megfejteni lángírást a falon.

    De Belzacárt udvari cselédhada
    megölte még az éjszaka…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: A könny születéséről

    Boldog a bűn és érdemtelen áldott,
    Mert semmiből teremt egy új világot.

    Boldog a bűn, mert ő szüli a könnyet
    És százszor szent a könny.
    És másom nincs, csak a könny, amit sírok,
    Egyetlen ősi örököm.

    Nincs másom. És az sem enyém,
    Az én könnyem nagytitkos messze tenger,
    És én úgy állok partja meredekjén,
    Félve és fázva, félig-húnyt szemekkel.
    És a szemem lehúnyni sem merem,
    Mert a tengereken sziszegnek az éjek,
    És elzsibbaszt egy szörnyű félelem;
    És a szememet kinyitni is félek.
    És úszni kellene és nem merek,
    Hiába hívnak messze tengerek;
    Csak reszketek, vacogva reszketek.
    És, jaj nekem, egyhelyben állok.

    A bűn az áldott.
    Mert eljön és az óriás vizeknek
    Örvénylő mélyére merít,
    És tágra nyílt szemeim elé hozza
    A mélységek rejtelmeit.
    Megmutat mindent ott lent a fenéken,
    Hullám alatt, kövek megett,
    És úgy találom meg enmagamat
    És úgy találom meg a könnyeket,
    És ama világos világot.

    A könny, a könny ezerszer áldott!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kahlil Gibran – Emlékezés

    Az emlékezés a találkozás egyik formája.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ingmar Bergman – Te és én

    Ahol nincs te, ott nincs én se.

    Forrás: Szeretem a verseket

    I