Szerző: Mária Németh

  • Bródy János: A város fölött



    Nyár éjszakán felkapott a szél
    oly könnyű voltam, akár egy kis levél
    Magasra szálltam és átölelt az ég
    oly felhőtlen volt a kép

    Néztem a várost, békésen pihent
    felülről úgy tűnt, hogy zavartalan a rend
    Egy diszkóbárból dzsessz-rock-funky szólt
    és kacsintott rám a Hold

    Lebegtem az égen a belváros fölött
    alattam csillogott a felosztott Föld
    Távolban gyárak és halvány csillagok
    hallgattam a bölcs folyót

    Magamba szálltam, későre járt
    már látni véltem egy új kor hajnalát
    Mikor egy hang szólt az alsó rakpartról
    éreztem, hozzám is szól

    Van még, ki rosszkedvűen ébred
    van még, ki holtvágányon áll
    Van még, ki gátlásoktól szenved
    van még, ki megváltásra vár

    A földhözragadt ember dülöngélve járt
    a kereszteződésnél tétován megállt
    felnézett rám és bár nem láthatott
    a szívéből átkot szórt

    És hirtelen rám tört a félelem
    éreztem, nem tart fenn többé semmi sem
    Zuhanni kezdtem és az álom véget ért
    Oly távol van most az ég

    Van még, ki rosszkedvűen ébred
    van még, ki holtvágányon áll
    Van még, ki gátlásoktól szenved
    van még, ki megváltásra vár
    Van még, ki rosszkedvűen ébred…

  • Sárhelyi Erika: Októberi délibáb

    Mint nyáron, hogyha zord fellegek jönnek,
    és bánatba vonják arcát a földnek,
    úgy tűnik az őszből a varázs, a szín,
    már nem köszönnek rám kedvenc bokraim.

    A világra hunyva ónszürke szemét,
    jéghideg esőket önt szerte az ég,
    csöndesen fuldoklik az utca, a tér,
    október karja a csatornákba ér.

    Ázik a zászló, a rendőr, az ünnep,
    ázik, ki sírja, és ázik, ki tüntet,
    a forrongó múlt s a szánalmas jelen,
    kanálisba fúl a bomlott értelem.

    Lám, tűnik az őszből a varázs, a szín,
    elcsúszik a ma a régvolt álmain,
    fakult falevelek közt tapod a láb,
    és földre hullik az összes délibáb.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alexandriai Hüpatia: Idézet

    „A mesét meseként, a mítoszt mítoszként, a csodákat pedig költői képzelgésként kellene tanítani. Rémítő a babonaságokat igazság gyanánt tanítani. A gyermek agya befogadja ezeket, és csak nagy fájdalom, esetleg tragédia árán lehet tőlük megszabadítani.”

    Forrás: Lélektől lélekig (Hüpatia tulajdonított idézet)

  • Lator László: Vihar

    Gyöngyházszínű galamb, aranyos tollú
    galamb száll a magasság oszlopára.
    Lobban a tűz, a folyóról visszaverődik,
    kék sugarakkal terhes a tájon a pára.

    Egymást űzi a hullám, mígnem a távoli
    zengő partról ismét önmaga ellen fordul.
    Földig hajlik most az alázatos ág,
    a kezünkre gyümölcsök mézédes leve csordul.

    Méz, ragyogó méz, szétnyílt kelyhek,
    méhek a fojtott zsongás forgatagában,
    rezdül a fényes lét, alig érzed,
    tétova szárnyak az álom bódulatában.

    Hallod, a mélyben moccan a csend, a sötétlila
    csend már készül a rejtett mélyben,
    forrás árad, feltör a szűk szakadékból,
    s minden mozgás elhal tágas ölében.

    Egyre kékül az ég, a vihar közeleg,
    roppant felhő tárja ki fémes szárnyát,
    parttalanul tör a szél a vizekre,
    vércse sikoltoz tépett erdők vad moraján át.

    Ím a vihar most ránk csap, ránk a sötétlila
    csendből, a szaladó nap villog acélos tollán.
    Gyöngyházszínű galambot, remegő
    testű galambot sodor a sugaras orkán.

    Erdők, szerelem, remegő szerelem, erdők,
    völgyek rohannak a távol tárt kapujának.
    Ím a vihar – csattog a fénylő ostor,
    zászlóként kavarognak a szélben a tájak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Balla D. Károly: Kezdet

    És most elkezdek meghalni –
    mondta a magzat

    és megszületett.

    Forrás: Lélektől lélekig

    Balla D. Károly, Kezdet, erdélyi magyar, paradoxon, születés, rövid vers

  • Romhányi József: Sárkánymese

    Egy hétfejű sárkánykölyök csúnyán összeveszett.
    Rájuk szólt az anyja, de ők nem maradtak veszteg.
    Bár már egy sem emlékezett, hogy min kapott össze,
    Végül leharapta egymást, önmagát is közte.
    Ja, hogy hol itt a tanulság? Szájbarágom, tessék:
    Minden fejtúltengés vége teljes fejetlenség.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hamvas Béla: Idézet

    „A virág az egyetlen kép a földön, amiben a lélek önmagára ismer.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor – Idézetek

    „Három dolog soha nem tér vissza: a kilőtt nyíl, a kimondott szó és az elmúlt nap.”

    „Van, akinek a könnye kicsordul a fényben, és van, aki elrejtőzik könnyeivel a sötétben.”

    „Ha bármit kidobsz, éppen akkor lesz rá szükséged, amikor már végképp nem tudod visszaszerezni.”

    „A szereteted ne olyan legyen, mint az éhség, mely mohón válogat ehető és nem-ehető között: hanem mint a fény, mely egykedvűen kiárad minden előtte lévőre.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Füst Milán – Mózes számadása

    Miután lejöttem a hegyről Uram…
    Hol is Veled beszéltem a csendben, ki vagy a Jóság!
    – Ők tobzódtak a völgyek alján. – El nem mondhatom, hogy ott mi volt.
    Magának hamisságból épített fel várakat a nép,
    De még az inge szövetét is csalafintaságból szövé.
    Nem bíztam én ott semmiben se, – nem a gyermekben ki megfogant…
    (De már ahogy megnéztek a nők is… ama kőtáblákat cipelő öreget,
    Egy már haragra is erőtlen aggastyánt, aki akkortájt valék… –)
    De minden egyéb is, mi ottan élt, rajzott, vagy sarjadott a tág mezőn,
    A gyűlölettől volt annak förtelmes az ereje.
    S egy új világ épűlt fel így világod ellen, amíg távol volt szemem
    S megdönthetetlen állt előttem, mint az éj maga.
    Meg kellett törnöm végül is, így volt megírva rólam, fáradt voltam én!
    S a vállaimmal kellett vón kivetnem négy sarkából mind e nagy világot, úgy, mint egykoron,
    – S jajonganom megint akár a szél, vagy átüvöltenem az éjszakát…
    S bizony már ehhez vén valék Uram.
    – S így törtem hát el szegény kőtábláidat
    S ígéretednek földjét is majd így nem láthatom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Guillaume Apollinaire – ANNIE

    Texasi partvidéken
    Mobile s Galveston közt található
    egy nagy kert csupa rózsa benne
    közepén villa látható
    mintha maga is rózsa lenne

    Egy nőt a rózsakertben egyedül
    sétálni gyakran láthatok
    s hogyha a hársfákkal szegett úton áthaladok
    egymásra nézünk

    Mivelhogy mennonita ez a nő
    gömb nem díszíti rózsafáit se gomb ruháit
    kabátomról is kettő hiányzik
    kishíján egy hitet vallunk hát én meg ő

    (Kálnoky László fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig