A világ mindig gyönyörű,
nem azért, mintha valóban az volna,
hanem azért, mert én úgy látom.
Forrás: Szeretem a verseket
Szerző: Mária Németh
-
Bohumil Hrabal – Idézetek
-
Dsida Jenő – Ki érti?
Szerettem volna adni,
de nem volt: mit.Szerettem volna kapni,
de nem volt: kitől.Szerettem volna enni,
de üres volt a tányér.Szerettem volna menni,
de nem volt: hová.Szerettem volna halni,
de a Halál kitért.Szerettem volna élni,
de nem volt: miért.1924. szeptember 10.
Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
-
Gárdonyi Géza – Fiamnak
Mint a magasban lengő sasmadár,
úgy kóvályog fölöttünk a halál:
hol itt, hol ott egy lelket elragad.
Csupán a test marad.Ha engem látsz majd némán, hidegen,
és szólítasz és nem nyitom szemem,
az égre nézz: én immár arra lengek.
Csupán a testem az, mit eltemettek.Elhagylak. De ha sírva szólsz nekem,
leszállok hozzád, édes gyermekem,
s mint éji szellő a virágokat,
megcsókolom harmatos arcodat.S ha majd te is a testet vetkezed,
a végső órán melletted leszek,
s míg a harang kong gyászos fájdalommal,
én átölelve viszlek fel magammal!Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
-
Bajza József – Honfidal
Benned múltam, jelen- s jövőm,
Benned van mindenem,
Oh hon, te vér-szerezte kincs,
Te drága gyöngy nekem!Itt pillantám meg a napot,
E lég táplált, nevelt;
Az ifjukor szent álma itt
Ringatta e kebelt.Itt lelt munkát a férfigond,
S munkában élveket;
Ha egykor végórám ütend,
Ez ősi hant temet.Magas bércről sok százados
Vár-rom tekint le rám;
De lent még áll, virágozik
S ép ezredes hazám.Itt vítanak nagy őseim
Szabadság s lételért,
Itt áldozának életet,
Vagy nyertek hősbabért.Az elhúnytaknak lelke leng,
Hol a szellő suhan,
Minden fűszál, minden göröngy
Véröktől ázva van.E vérben forrt polgárerény,
Forrott honérzelem,
E vérben fürdött gyászmezőn
Egy szebb jövő terem.Imádom, oh féltett haza,
Megszentelt földedet;
Dicső korok magvát veté
Belé a végezet.Lerázva ős salakjait
Szabadság s értelem,
Itt lesz boldog, nagy és erős
Majd egykor nemzetem.Emberkénynél hatalmasabb
Lesz a törvénybetű,
Bűn és ármány felett erény
Szilárd tekintetű.Megszűnend a viszálkodás
Hiten és nyelveken,
S Kárpátoktól a tengerig
Magyar világ leszen.Oh szép világ, dicső világ,
Magyarnak édene!
Derítsen rád örök napot
A népek Istene.Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
-
Reviczky Gyula – Magamról
Rossznak mondod a világot,
Dőresége bosszuságod;
Siratod az élet álmát,
Földi gondok durva jármát;
Felpanaszlod lázban égve:
Bölcs elméje, jók erénye
S fényt sugárzó lángod, ég,
Csak hiúság, búborék.Óh, pedig hány perczed, órád
Volt, midőn e sújtoló vád
Könnyeidben elviharzott
S kiderült rá szíved, arczod.
Gyönyörűség volt az élet,
Megáldottad születésed;
Rózsák közt jársz, azt hivéd,
S mi okozta? … Semmiség!Nem tudod, mi nyomja szíved,
Semmiségek üdvezítnek.
Hogy jön, nem tudod, csak érzed,
Hogy e bűnös-bűvös élet,
Mely ma szennyes, ronda börtön,
Holnap éden kertje rögtön.
Ma a békét áhítod,
S holnap küzdve élni jobb.Ember! önző vágy vezérel.
Bánatával, örömével
Ezt az undok szép világot
Sorsodon át nézve látod.
Hogyha gondok elcsigáznak:
A világot éri vádad,
S ha örömre gyúl szíved:
Nincs e földnél semmi szebb.Ragyoghat a nap az égen;
Te sötétben, feketében
Látsz mindent, ha bánatod van;
Míg, ha kedved lángra lobban,
Minden érted van teremtve;
Télen is jársz rózsakertbe;
A nap is csak rád ragyog,
S kik itt laknak: angyalok.Az örvendőt meg nem érted,
Ha világod búban éled;
S csak ha lelked szenvedőnek
Vallod, sajnálsz szenvedőt meg.
Mit törődöl a világgal,
Szenvedő szív sóhajával,
Ha egy édes pillanat
Teljesíti vágyadat!Hát ne fordulj vak hevedben
A világ és rendje ellen…
Úgy tekints az emberekre,
Hogy a föld se jó, se ferde;
Se gyönyör, se bú tanyája,
Csak magadnak képe, mása.
Ki sóhajtoz, ki mulat:
A világ csak – hangulat.Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár
-
Szilágyi Domokos – Pörpatvar
Magadnak aki könnyű voltál,
miért vagy súly a nyakamon?
Ezt a mázsás ürességet
lerázni, hol a hatalomForrás: Lélektől lélekig
-
Gárdonyi Géza – Göngy volna
– Gyöngy volna, de inkább gyémántnak vélhető.
Nem gyémánt mégse: fénylőbb drágakő.
Fénylőbb és tisztább, s gyémántnál keményebb.
Mázsás pöröllyel sújts rá: belemélyed.
Méreg nem fogja. Tűzben meg nem ég.
Örök? valami ez a kicsiség.
– Örök? Mi örök a nagy ég alatt?
– A gondolat.Forrás: Lélektől lélekig
-
Charles Baudelaire – Őszi ének
I–II
(Szabó Lőrinc fordítása)1
Sötétség és hideg vesz körül nemsokára;
tündöklő nyaraink gyors tüze, ég veled!
Hallom, kopogva hull már házunk udvarára
a fa, s visszhangosan dördül a kövezet.Visszajön az egész tél belém: vad robotban
gyúr düh és gyűlölet, undor és félelem,
és mint a lemenő nap a sarki pokolban,
vörösen ragyogó jégtönk lesz a szívem.Borzongva hallom, a hasábok hogy zuhognak;
ha vérpad épül, az sem ád ily hangokat.
Lelkem torony, amely lassankint összeroskad
az ostromgép nehéz ütései alatt.S úgy tetszik, míg ez a kopogás sír alattam,
hogy koporsót szegez itt valahol az ács…
Kié lesz? Hogy siet! – Tegnap nyár volt; ma ősz van.
A zaj titokzatos, mint egy elutazás.2
Szeretem hosszú zöld szemeid ragyogását,
szép gyönyöröm, de ma oly keserű vagyok,
s nem szomjazom szemed, szobád s a tűz varázsát,
csak a napot, amely a tengeren ragyog.De azért légy anyám, szeress, hajolj szívemre,
még ha rossz vagyok is, hálátlan s hűtelen;
szeretőm vagy hugom, légy édes naplemente
vagy őszi glória tűnő életemen.Rövid szerep! A sír már les az áldozatra!
Óh, vond öledbe, vond, s öleld homlokom át,
hadd élvezzem, fehér s forró nyarunk siratva,
az őszutó szelíd és sárga sugarát!Forrás: Lélektől lélekig
