Szerző: Mária Németh

  • Ady Endre: A Szajna partján

    A Szajna partján él a Másik,
    Az is én vagyok, én vagyok,
    Két életet él két alakban
    Egy halott.

    A Duna partján
    Démonok űznek csúfot velem,
    A Szajna partján álmokba von be
    Százféle, szűz szerelem.

    Rákacag Páris
    S a boldog Másik visszakacag,
    Itt röhejes mámorba kerget
    Vijjogó, éji csapat.

    Ott szebb vagyok, nemesebb, hősebb,
    Sejtelem-csók minden dalom,
    Szent Cecília hajol lelkemre
    Álmatagon.

    A Duna partján
    Céda lányhoz hajt durva öröm,
    A bor ad álmot
    S a poharamat összetöröm.

    Ott: ring lelkem muzsikás alkony
    Szent zsivaján
    S úgy csókolom meg az életet,
    Mint orkideát a Léda haján.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre: Vén faun üzenete

    Bús maskarája a világnak,
    Apolló, a faun-mezű:
    Üzenek néked, Léda. Várlak.

    Tavasz van itt a Duna-tájon
    És én olykor vért köhögök,
    Szép itt az élet, csupa álom.

    Pán-kereső utamba most már
    Mámor-gályák utasa, én,
    Itt állok a zord Bizonyosnál.

    A lelkem még ronggyá-szedettebb,
    Testem röpítné könnyű szél
    Hádesz felé. És, és: szeretlek.

    Új dalokat nem hallasz tőlem,
    Csókom sincs csókolnivaló,
    De kellesz e tavasz-időben.

    Hogy akkor majd reám hajoljál,
    Fülembe csókold, mit te tudsz:
    „Csúf faunom, Apolló voltál.”

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre: Özvegy legények tánca

    Szent György-nap éjén sipitók,
    Nyugtalanok a denevérek:
    Dohos várak ó termeiben
    Táncolnak az özvegy legények.

    Bolond és fehér valahány.
    Lesik a szent, tavaszi Holdat.
    Hopp-Sárit és Áve-Máriát
    Váltva és bokázva dalolnak.

    Khiméra asszony serege,
    Buta valót öldös, ahol jár.
    Kereszttel őket szent pap űzi
    S bütykös bottal hájhasu polgár.

    Szent György-napon három a tánc.
    Éjfélkor egy tátongó sírnak
    Mélyébe esnek hirtelenül,
    Hol rózsák és asszonyok nyílnak.

    Huhog lármájuk messzire,
    Viszik a hírt gyors inu kémek:
    „Hahó, a tisztelt romok között
    Dőzsölnek az özvegy legények.”

    S egy rózsát tép le mindegyik.
    Egy sóhajt hörg, mert jön a Hajnal.
    Egy Lédát keres: reá-mered
    S meghal kék, csókra-torzult ajkkal.

    Reggel hiába gyűl a nép,
    Nyoma sincs dalnak, bálnak, sírnak:
    Egy-két vér-csöpp s könny-folt a falon
    S egy-két bolond, verses papír-lap.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre: Léda a kertben

    Bús kertben látlak: piros hinta-ágy
    Himbálva ringat.
    Lankadt virágok könnyes kelyhekkel
    Siratják a csókjainkat.

    Álmodva nézlek: két piros felhő
    Kószál az égen.
    Csókokat gyarlón, himbálva váltnak
    S meghalnak vágyak tüzében.

    Két piros felhő: szállunk. A lángunk
    Éhesen lobban.
    S itt lent a kertben még a pipacs is
    Szán bennünket jóllakottan.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre: Léda a hajón

    Hurráh, jön az Öröm hajója
    És hozza Lédát már felém.
    Virágos, pompás szőnyegén,
    Én asszonyom, már látlak, látlak:
    Hajadban a vérvörös rózsa.
    Ugye kivánsz? Én is kivánlak.
    Hurráh, mi rég nem láttuk egymást.

    Óh, jaj, szédülök itt a parton,
    Óh, jaj, most mindjárt itt leszel,
    Kérdezlek majd és kérdezel
    És összecsap két szomju-lélek
    És fejemet kebledre hajtom.
    Jaj, ne. Ne jöjj. Reszketek, félek.
    Óh, jaj, mi rég nem láttuk egymást.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre – Lédával a tavaszban

    Az ő testét s az enyémet is,
    Óh, tavasznak sokfajta nedve,
    Száguldjátok be vetekedve.

    Kicserélődve, fiatalon,
    Szomorú kedvvel, víg haraggal
    Legyünk mi két kárhozott angyal.

    Legyünk a Tavasz gyermekei,
    Kik arcukat vetik az Égnek,
    Kik nedvesek s mégis elégnek.

    Csönd legyen akkor az Ég alatt,
    Bomolva, szökve, válva rügybe
    Mi leszünk a Tavasznak üdve.

    Mi legyünk akkor az Ég alatt
    A legszebb két tavaszi jószág,
    Túlzás, betegség, de valóság.

    Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei

  • Ady Endre: Léda ajkai között

    Az ajkaid közt rejtőznék el,
    De a szemeid reám nyílnak:
    Meglátnak az én cimboráim,
    Nagyon holdas most minden éjjel.

    Lédám, meddig tart a bujósdi,
    Ez az ős, húnyó, csalfa játék?
    Tudom, hogy a nyomomban vannak
    S nem szabad nyögni, sírni, szólni.

    Szomorú, zöld, nagy szemeidben
    Dőzsölnek az én cimboráim,
    Kikukucskálnak, leskelődnek
    A Mámor, a Halál s az Isten.

    Ha akarják, szivemre szállnak,
    Csókolj, Lédám, semmivé csókolj,
    Hogy hiába jöttenek légyen,
    Ha ajkaid közt megtalálnak.

    Forrás: eternus.hu – Ady Endre versei

  • Rab Zsuzsa: Add meg

    Kegyelmes Isten add meg add meg add meg –
    még egy kicsit világon kívül élni,
    még egy kicsit sírni a szerelemtől,
    járni szemetes utcán, mint virágon,
    gépzuhogást hallani muzsikának,
    telefonvárás pórázán szűkölni,
    ígézni az utcát, a kerti ajtót,
    eszelősen ráolvasót susogni:
    térj meg, térj meg, fordulj, nyakad szakadjon!

    Kifaggatni reménykedőn a tükröt,
    makacsul hajtogatni, hogy nem és nem,
    s igen-igen mondani rá a rímet.

    Kegyelmes Isten add meg add meg add meg –
    édességes életveszélyben élni,
    sínek közt várni be hetykén a mozdonyt,
    tudva, hogy félkezemmel visszalökném,
    tépdesni bután margarétaszírmot,
    lépéseket számolni, hátha páros,
    és mosogatás közben énekelni
    mint kiscseléd – és nem szégyelni semmit.

    És aztán persze sírni néha este,
    üresen hagyni félhelyet a párnán,
    s mint olvasót, átkot morzsolni, áldást:
    térj meg, térj meg, fordulj, nyakad szakadjon!

    És reggel újrakezdeni a semmit.

    Kegyelmes Isten add meg add meg add meg –
    állni az ablakban, mint dédanyáink,
    ígézni a kerti ajtót, az utcát,
    ráolvasót susogni eszelősen:
    térj meg, térj meg, fordulj, nyakad szakadjon!

    Közben ügyek, emberek, tárgyalások,
    szerződések, kérdőívek, satöbbi –
    elrendezni félkézzel az egészet,
    aztán tovább világon kívül élni,
    aztán tovább sírni a szerelemtől,
    járni szemetes utcán, mint virágon,
    elmondani ezerszer, hogy nem és nem,
    mégis-mégis felelni rá a rímet.

    Kegyelmes Isten add meg add meg add meg –
    s ha megadod, ne büntess majd utána.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Miatyánk

    Mi Atyánk! Ki vagy a mennyekben!

    Ott vagy, igen, de jönnél egyszer le a földre,
    lépdelnél végig közöttünk,
    lehelne rád nyirkos kapuboltok szemétszaga,
    néznél be udvari ablakokon a szobákba,
    ahol feldöntött pálinkásüvegek közt
    egy pontra merednek az asszonyok!

    Szenteltessék meg a te neved!

    Mindenható vagy, add hát,
    hogy megszenteltessék az ember neve is.
    Gyarlónak, halandónak ítélted,
    azért volt neki mindegy,
    mit cselekszik a földön.

    Jöjjön el a te országod!

    De melyik az?
    Hiszen múlandó életünkben annyiszor mondták nekünk:
    ez a te országod, az a te országod –
    annyiszor, jaj, annyiszor!

    Legyen meg a te akaratod,
    mint a mennyben, úgy itt a földön is!

    Mennynek és földnek törvénye ha egy lehetne!
    De hogy országolnánk mennyei módon a földön?
    Te segítesz?
    Vagy tűzesőt zúdítasz megint Sodomára?
    Kiszemelted-e Lótjaidat?

    A mi mindennapi kenyerünket
    add meg minékünk ma!

    A napit, de mi a holnapit kívánjuk,
    a holnaputánit!
    Legyilkoljuk érte a földjeinket,
    mérget vetünk vadjaidnak, madaraidnak,
    emelünk kongó kőkockákat fáid zöld kontya helyébe,
    s majd a kenyér-meddő föld
    minket mérgez meg az Ítélet éjszakáján.

    És bocsásd meg a mi vétkeinket,

    Honnan kezdjük a felsorolást?
    Az anyaméhtől?
    Futja-e életünkből végigmotyogni
    vétkeinknek fekete lajstromát?
    Mégis tekints, ha nagyságos dolgod engedi,
    mi apró jóságainkra is –
    tőled valók-e? vagy törettetéseinktől?
    Voltunk néha azért irgalmasak is,
    legyen ez egy szemer a serpenyőben!

    miképpen mi is megbocsátunk
    az ellenünk vétkezőknek!

    Ha akképpen, akkor jaj nekünk
    és jaj az ellenünk vétkezőknek!
    Mert mi nehezen bocsátunk meg,
    de hisz érted, e sáros földön nekünk nehezebb.

    És ne vígy minket a kísértésbe,

    Ezek már rég nem a te kísértéseid,
    hiszen azok olyan ősiek,
    hogy edzettségünk megbirkózik velük.
    Nem isteni és nem ördögi kísértések ezek,
    hanem valaki langyos szívűé,
    aki odaférkőzött tüzed közé
    s az ördög jege közé.
    Alig ismerjük még, azért veszedelmes.

    de szabadíts meg minket a gonosztól!

    Ő az, ő! Az előbbi, a langyos!
    Tőle szabadíts meg!
    A Gonosztól!

    Mert tiéd az ország
    és a hatalom és a dicsőség,

    Nem egy az ország az országlással,
    nem egy a hatalom a hatalmassággal,
    nem egy a dicső a dicsőséggel.
    Add, hogy egy legyen,
    tedd, hogy úgy legyen,
    mindörökké.

    Ámen.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény

  • Rab Zsuzsa: Csavargóének

    Csak az, aki…
    senkié sem,
    az hihet még a
    mesében,
    az hihet még
    a csodában,
    mindhalálig
    virulásban.

    Az, akit
    sehol se várnak,
    annak mindig
    ajtót tárnak.

    Aki üres már
    egészen,
    az hihet még
    a mesében,
    mehet fényben,
    lángzó szélben,
    didereghet
    napsütésben,
    az, aki már senkié sem.

    Annak könnyű
    lépte alatt
    minden ösvény
    összeszalad,
    minden ösvény
    szerteszalad.

    Szélnek háttal
    erre indul,
    megy egy kicsit,
    arra fordul.
    Az, akit
    sehol se várnak,
    annak
    mindig ajtót tárnak.

    Lépdel
    könnyű szédülettel.
    Bámulnak rá
    rémülettel
    lehorganyzott,
    földbe ásott
    házak,
    vasketrec-lakások,
    ólom-arcra
    húzott zsákok,
    ól-melegű
    szuszogások.

    Aki üres már
    egészen,
    az hihet még
    a mesében,
    indulásban,
    érkezésben.
    Csak az, aki
    senkié sem.

    Forrás: Rab Zsuzsa – Kő és madár / Arcanum – Meglepetésversek gyűjtemény