https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Benedek Elek: Karácsony hetében

    Megváltozott a szokásom,
    nincsen otthon maradásom.
    Éltem eddig úri módon,
    most mindég az utcát róvom.

    Szép nap, csúf nap: mindegy nekem,
    az utcára ki kell mennem.
    Egész nap csak kóricálok,
    boltok előtt álldogálok.

    Mindenütt van egy-két játék,
    mit egyebütt még nem láték.
    Ez is kéne, az is kéne:
    bejegyzem a könyvecskémbe.

    Aztán szépen tovább állok,
    hátha még szebbet találok;
    szebbet, jobbat, ékesebbet,
    gyermekszívnek kedvesebbet.

    Hol kihúzok, hol bejegyzek,
    mindegyre ceruzát hegyzek.
    Elhegyezem hason-felit,
    mire könyvecském megtelik.

    Be-benézek könyvecskébe:
    ejnye, ejnye, több nem fér be!
    Mit tehet most nagyapóka?
    Más könyvecskét vesz a boltba.

    Egy könyvecske, kettő, három,
    a boltokat végig járom.
    Most már három könyv van tele –
    megyek Jézuskához vele.

    Addig megyek, addig járok,
    míg egyszer csak rátalálok:
    kis Jézuskám, állj meg, kérlek,
    olvasd el e könyvecskéket!

    Átalveszi, lapozgatja,
    szép kis fejét csóválgatja:
    három kis könyv, telistele!
    Talán elég lesz a fele?

    Óh, Jézuskám, kérlek szépen,
    három unokám van nékem!
    Mást se teszen egy hét óta:
    lót-fut értük nagyapóka.

    Kis Jézuska, legyen áldott,
    könyvecskékkel égbe szállott,
    s mind, mi volt beléjük írva,
    aranykönyvébe beírta…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Benedek Elek: Karácsonyéji álom

    Jó reggelt, jó reggelt édes jó anyám!
    Angyalarcoddal hajolj le reám,
    hadd öleljelek, hadd csókoljalak,
    kicsi karommal átkaroljalak!

    Tudod, ma éjjel hol, merre jártam?
    Hiszed, nem hiszed: a mennyországban.
    Láttam ott angyalt, százat, ezret,
    talán még több is volt ott, úgy lehet.

    Ha láttad volna! Készültek éppen,
    hogy összeszedjék mind, mi az égben
    játék vala. S hej, mennyi volt!
    Az égbolt
    szinte leszakadt alatta,
    s az angyalok egy pillanatra
    e sok játékot összeszedték,
    hátukra vették,
    aztán — huss! Lebbent a szárnyuk,
    szálltak a földre, én utánuk,
    aztán-aztán felébredék…
    Úgy-e, szép álom? Óh, de szép!

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Tompa Mihály: Karácsonykor

    Hullámzó érzemény között
    jövén az Úrnak templomából:
    lelkemben még sok visszhangzik
    a halott igének szavából.

    Úgy tetszik, mintha hallanám:
    mikép zendül a pásztor-ének,
    szív és ajk hű összhangzatában
    az istenember nagy nevének.

    A megváltó ma született…!
    Betölt az évek teljessége…
    Dicsőség Istennek mennyégben!
    Az emberekhez égi béke!

    De szívem rögtön elszorul
    miatta sajgó fájdalomnak,
    midőn tovább zendül az ének:
    legyen szabadság a raboknak!

    Az árva népre gondolok…
    S jövén az Úrnak templomából:
    lelkembe kínnal ez nyomul be
    a halott igének szavából.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Babits Mihály: A felnőtt karácsony

    Mit akarsz? Hová sietsz? Talán
    azt várod, hogy a fal, aminek nekirepülsz,
    mint gyermekjátékot rugója, visszadob
    utadnak elejére ahelyett,
    hogy az Idő fenéktelen
    gödrébe suhintana?

    Karácsony csenget a szörnyű télben.
    Alig hallom csengését. Sárga
    arcokat látok a hóverésben
    s koldus kezeket reszkedni, ujjaikon
    kékül a gyűrűk nyoma, s torkomat
    fojtja az ünnepek kalácsa.

    Nézd ezt a kort, amelynek legnagyobb
    s elérhetetlen éden-álma, hogy
    enni legyen kinek-kinek
    elég! Nézz a gonosz nyájra, mely
    naiv báránykora múltán
    nem vél többé magáról semmi jót.

    Nem kell neki szalag és csengő.
    A gyermek megnőtt s szép játékjait
    elrúgta. Nézd, milyen üres ünnep ez!
    A szív hideg és kemény, mint a föld.
    Tudjuk már, hogy ölni s halni születtünk.

    Nézd a bedugult időt s hazug tereket:
    a földet, mely a sírok rothadását
    s csontok pőreségét takarja,
    s az eget, a Mennyek csillagos
    homlokzatát, a kivilágított
    Potemkin-frontot, mely mögött
    nincsen még levegő sem…

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Ady Endre: Kis, karácsonyi ének

    Tegnap harangoztak,
    holnap harangoznak,
    holnapután az angyalok
    gyémánt-havat hoznak.

    Szeretném az Istent
    nagyosan dicsérni,
    de én még kisfiú vagyok,
    csak most kezdek élni.

    Isten-dicséretre
    mégiscsak kiállok,
    de boldogok a pásztorok
    s a három királyok.

    Én is mennék, mennék,
    énekelni mennék,
    nagyok között kis Jézusért
    minden szépet tennék.

    Új csizmám a sárban
    százszor bepiszkolnám,
    csak az Úrnak szerelmemet
    szépen igazolnám.

    (Így dúdolgattam én
    gyermek-hittel, bátran,
    1883
    csúf karácsonyában.)

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Kosztolányi Dezső: Karácsony

    Ezüst esőbe száll le a karácsony,
    a kályha zúg, a hóesés sűrű;
    a lámpafény aranylik a kalácson,
    a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

    Kik messze voltak, most mind összejönnek
    a percet édes szóval ütni el,
    amíg a tél a megfagyott mezőket
    karcolja éles, kék jégkörmivel.

    Fenyőszagú a lég, és a sarokba
    ezüst tükörből bókol a rakott fa,
    a jó barát boros korsóihoz von.
    És zsong az ének áhítatba zöngve…
    Csak a havas pusztán, a néma csöndbe
    sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Jókai Mór: Tüzes szerelmi vallomás

    Szerelméről beszélt nagyon Jankó;
    választottját úgy hívák, hogy Janka;
    nem volt ugyan valami szép lányka,
    de birtoka volt igen sok bankó.

    Mondta Jankó, hogy a szíve mint ég!
    Akár csak egy feneketlen katlan,
    melyben Janka nagysám szakadatlan
    tüzesíthet vasalókat mindég.

    A mint mondja, hogy a keble lángol:
    egyszer csak kigyullad a kabátja,
    érzi szagát, a füstjét is látja:
    kigyúlt biz az a szerelmi lángtól.

    Hát egy csomag gyufa volt zsebében,
    azt ő addig nyomkodta, dörzsölte,
    a szerelmi vallomás hevében,
    amíg egyszer lángra lobbant szépen,
    s Jankó úrfi majd ott égett tőle.

    Forrás: magyar-versek.hu

    J

  • Karinthy Frigyes: Derengés

    Vak voltam – látom a szemed
    Süket voltam – hallom a hangod
    Néma voltam – gügyögni kezdek,
    Légy csendben, hallod?

    Hallod? Torkomba zümmög
    Elnyújtott, furcsa, vádoló panasz:
    De messze, messze, de régi, de mély –
    Hogy sír! Mi az?

    Asszonyt igéző férfi búg,
    Vagy ölbekúszó, gyönge gyermek?
    Anyám, nem jó volt. Szülj meg újra.
    Rossz voltam. Verj meg.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Bajza József: Őszi dal

    Köd borong; száll a daru
    zúgva fenn az égen;
    száll s meleg hazát keres
    déli messzeségen;
    néki ott virít a hon,
    hol nincs tél az ormokon.

    Sárga a virágbokor,
    a lomb hervadandó;
    a mit látsz, oh föld fia,
    hamvatag, mulandó.
    Gyarló létből a kebel
    jobb hazába esdekel.

    Szív, beteg szív, itt az ősz;
    lombjaid lehulltak,
    s többé földileg neked
    ők ki nem virúlnak;
    de ne szálljon bú reád:
    lelsz te is majd más hazát.

    Forrás: magyar-versek.hu

  • Reviczky Gyula: Tavaszodik…

    Tavaszodik már az idő,
    beköszönt a napsugár.
    Lelkem édes gondolatja
    fönt, a felleg-honba’ jár.

    Nem tudom, de olyan édes
    még a bánat is nekem,
    kék egével, napsugárral
    a tavasz ha megjelen.

    Kedves ábránd langy fuvalma
    vonul át a lelkemen.
    Szép világ van, azt regéli,
    messze, túl a tengeren.

    S hallgatom, bár ismerem jól,
    milyen az a szebb haza.
    Halkan intek: Voltam én már,
    voltam én ott valaha!

    Az a súgár, az az illat
    nem idegen énnekem;
    ha sivár az élet útja:
    gyönyörűnek képzelem!

    Forrás: magyar-versek.hu