https://verskucko.com

Szerző: Mária Németh

  • Szabó Katalin – Néha kell…

    Néha kell, hogy érezd,
    milyen az megalázva.
    Mikor ijedten keresed lelked hátsó ajtaját,
    hol a benned megbúvó rosszindulat
    mint titkos szeretőd oson el.
    Mikor aznapi revüd final show-jaként
    öltöd fel hazug mosolyodat.

    Néha kell, hogy érezd,
    milyen pőrén állni.
    Mikor sietve kapnád magad elé,
    takarni gyarló testedet,
    életed legnagyszerűbb jelmezét,
    a tökéletesen hímzett, csillogó
    színpadi lelkedet.

    Néha kell, hogy érezd,
    milyen az vértől lüktetve fájni,
    mikor ijedten kapkodsz
    minden feléd dobott szó után,
    hogy megtaláld, mi sebedre tapasz lehet,
    de nem akarsz semmiért, semmiért fizetni.
    Pedig egy nyíltan kimondott „Bocsánat!”
    az ára csupán ennyi.

    Néha kell, hogy érezd,
    milyen az, a mélybe zuhanni,
    mikor hamis angyalszárnyaid úgy hullanak rólad,
    ahogy Ikarosz ragasztott tolla a naptól megolvadt.
    Mikor érzed, milyen, ha nincs talaj a lábad alatt,
    hogy lejáratott trükkel igazold mennyei mivoltodat.
    Hogy érezd egyszer a valódi zuhanást,
    hol a mélyben lent,
    feszített pokróccal várt rád egykor
    egy igazi jóbarát.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

    Szabó Katalin, önismeret, bukás, bűnbánat, megalázottság, barátság, felelősség

  • Pilinszky János – A tékozló fiú keresése

    Itt lakott kétségtelenül.
    Látod? Látom,
    a mi fiúnk.

    Ülj az ablakba, nézd a házakat,
    aztán a szobát, falakat,
    a jégveremnél hidegebb
    éléskamrát, mosdóhelyet.

    Most pedig induljunk haza.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Kiss Benedek – Gyertya vagy lámpa?

    A gyertyában
    leginkább
    az a szép,
    hogy lángját nem lehet
    lejjebb-csavarni.
    Feljebb sem.
    Ahogy tud, ég.
    S tudjuk, ebbe
    bele fog halni.

    A lámpa más.
    A lámpa
    máshogy ég:
    lángja lélekként tud
    felmagasodni.
    Vagy pislákol koldúsmód.
    Ez emberi tét.
    Isten lecsavarja,
    aki talmi.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – A mérföldkövek titka

    Fekete-fakó mese.
    Két ember indult egymás felé
    messziről.
    Régen.

    Vaksötét az éjszaka,
    füleikben ólom siketül;
    azóta
    mennek.

    Gyöngyös-hideg alagút.
    Nedves kőfal tenyérre tapad.
    Keresik
    egymást.

    Inuk roggyant s fájva fáj,
    rekedt hangjuk, ha kiáltanak,
    elgurul
    tompán.

    Némák a mérföldkövek.
    Titkon, amit mindük észrevett,
    kajánul
    rejtik:

    Csalódnak a vándorok.
    Keresztezték egymást balgatag
    útjaik
    régen.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Simon Lajos – Esti napló

    Ma délután, egész délután
    szerelmes verset írtam volna,
    de holdvilág-hasú törökbasát rajzolgató lányom,
    mint zsarnok hatalom, elvette a tollam,
    s papírom is, mint börtönőr a fogoly tárgyait,
    így hát kényszerülök
    a líra aranyos csúcsairól
    leszállni a köznapi völgybe,
    s kamaszként lángoló arccal,
    ádámcsutkám mögött elfúló torokkal
    vallani,
    már az elődök száján is elkopott
    szóval.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Somlyó György – Teiresziász

    Az kell nekem most, ami nem lehet.

    Te borulj rám, mint tengerre a hegy.
    S míg téged a teremtés kínja tölt,
    én nyújtózzam el termőn, mint a völgy,
    kinyílva lágyan én bújjak alád,
    hogy élve temessen belém a vágy,
    így lássam kéjben-széttört arcodat,
    ahogy az ég villám közt meghasad,
    s ujjongva gyászoljalak részegen
    e mindig boldog-végű vészeken,
    hol biztosabb élet minden halál
    s minden elszórt perc új talajt talál,
    és feltör engem, eltölt, és kikel,
    teljes gyümölcs: a héj, a hús, a mag,
    a mindentudóvá-nőtt pillanat
    érett csudája: a hármas Iker.

    A csillagtermő éji hárs alatt
    így révedett Teiresziász, a vak,
    egy női test felett, egy test alatt
    vettetve, sors alatt és sors felett,
    így mondta ki, mi ki nem mondható:
    – Ó, lenni az, mi lenni nem lehet!

    Ó, tudni azt, ami nem tudható!

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Farkas István – Identitás

    Épp oly hamu és
    por vagyok, mint a világ:
    ide tartozom.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Baranyi Ferenc: Tanítás a szerelemről

    Pethes Máriának

    Bolygók robbanhatnak szét,
    összekuszálódhat
    a világmindenség évmilliárdos rendje,
    de a „primo amore”
    – az elsődleges, az ősszerelem –
    lebegni fog az elnéptelenedett világűrben is,
    mint az Úr lelke a vizek felett.

    És ha moccanó életet észlel
    bárhol az univerzumban:
    azonnal beleköltözik,
    mert a halhatatlan szerelem
    csakis halandók izzó tavaszában
    hajthat virágot, csodaszépet.

    Ám ehhez az kell,
    hogy újra halandók legyünk,
    nem pedig gépek.

    Így vetve véget rosszkedvünk telének.

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Pierre de Ronsard – Ölelj meg, kedvesem…

    Ölelj meg, kedvesem, csókolj, szorongass,
    lehelj belém, tüzesítsd át e testet,
    adj még ezer csókot és még tízezret;
    a szerelem nem számol s mindig szomjas.

    Csókolj, míg ajkad illatos és nedves,
    ne kíméld, úgyis megfakul maholnap,
    s az Alvilág sápadt ködébe olvad,
    hol porrá válik, többé sem lesz.

    Szorítsd körém öled piros rózsáját,
    amíg mézédes, szédült vonaglásunk,
    a kis halál, mindkettőnk lényén átjár;

    s ha vágyam maghal, hamarost feltámad;
    csókolj tovább, hogy ismét nekivágjunk
    a kurta napnak s rövid éjszakának.

    Ford. Faludy György

    Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig

  • Simon István – Vers újévre

    Tizenkettőt üt az öreg óra –
    nézz rá, mint egy makacs kis Botondra.
    Sétálója az ő rezes bárdja,
    vele sújt az idő kapujára.

    Be is szakad az ó-év alatta,
    csengve hullik millió darabra.
    Vagy csak a hó szállong kertjeinkre,
    s fagyos ágon hangicsál a cinke?

    Egy év megint elrepült felettünk.
    Egy évvel csak öregebbek lettünk.
    Ügyes idő: úgy tudja csinálni,
    hogy a hajon, az arcon se látni.

    Ismerted a jókedvű kovácsot,
    sokáig de egyformának látszott,
    s ma, hogyha a boltból kifelé megy,
    nem ölelgeti a menyecskéket.

    Ő nem érzi, te vetted csak észre,
    hogy az idő lassan kicserélte.
    Te őrajta, ő meg talán máson
    kapja rajt az időt a lopáson.

    Száll az élet csengős ifjúsága,
    fordulókon nézel csak utána.
    Holnap már a ragyogó újévben
    cimbalmoznak lábaid a jégen.

    Munka után fáradtan lefekszel,
    ágyad szélén gubbaszt a szilveszter.
    S arra gondolsz, milyen is lesz holnap
    nekivágni újra a dolognak.

    S nézed még a szemedet lesütve,
    félálomban, ahogy föl a szürke
    mennyezetre dobálgatják játszi
    fényüket a tűzhely karikái.

    1952.

    Forrás: Szeretem a verseket