Szerző: Mária Németh

Bús mogorván ül Petike,
Ha ha ha!
Péter és bú! a mennykőbe,
Mi baja?
Anyja kémli hű szemekkel –
Jó öreg!
Azt gondolja, fiacskája
Tán beteg.

„Kell galuska, Peti fiam,
Eszel-e?”
„Dehogy eszem, dehogy eszem,
Ki vele.”

„Kell bor, édes szép fiacskám,
Iszol-e?”
„Dehogy iszom, dehogy iszom,
El vele.”

„Kell-e sarkantyú csizmádra,
Petikém!
Kalpagodra toll s mentédre
Rókaprém?”

„Mit nekem toll, mit nekem prém,
Sarkantyú!
Ha szívemben, mint a róka,
Rág a bú!”

„Kell-e könyv, a szomszéd könyve,
Biblia?”
„Mit nekem könyv, a beszéd mind
Szó fia.
Egy barátom van nekem csak,
A halál;
Az, tudom, hogy innen-onnan
Lekaszál.”

„Az egekre! Peti fiam,
Meg ne halj:
Annyi benned a sóhajtás,
Mint a raj.
Átidézzem tán Juliskát?
Láthatnád?”

Szól mogorván Péter úrfi:
„Hol van hát?”

Ármány-adta Péterkéje!
Még mi nem volt a bibéje!
Sem kalapja, sem mentéje,
Sem a sarkantyú zenéje,
Nem kell neki róka mája,
Sem a szomszéd bibliája;
Nem kell neki bor, galuska,
De bezzeg kell a Juliska,
Bár negédes és hamiska,
De vidor, szép és piroska.
Sem ehetnék, sem ihatnék,
Csak Julcsával nyájaskodnék.

„Ej Petikém, szép fiam, hát
Ez a baj!
Gondom lesz rá, hogy nagyot nőj
S meg ne halj.
Most takarodj iskolába,
Rossz fiú!
Meg ne lássam, hogy pityergesz.
Félre bú!
Iskolában a Juliskát
Elfeledd:
Isten éltet, tíz év múlva elvehesd”

Forrás: Szeretem a verseket