Öreg csatár emlékkönyvébe
A világ egy futball-pálya,
Mi vagyunk a labda rajt,
Melyet a sors fürge lábbal
Jobbra rugdal, balra hajt.
Végre jő az utolsó gól
És a játék vége bús,
Halál ellen nincs orvosság,
Halál ellen nincs kapus.
Szerző: Mária Németh
-
Heltai Jenő
-
Heltai Jenő: Semlegesség
A vén anyó, Európa ül
A vén kemence mellett.
Ablakban áll a Marika,
A Maryke, Amerika,
Az kérdez, ez felelget.A vén anyó, Európa szól:
„Mi újság, nézz ki, lányom?”
– Jaj, csupa víz és semmi part,
A háború még egyre tart
A Csöndes-óceánon!A vén anyó, Európa szól:
„Felül ki van, leányom?”
– Kilencszáz ember vízbe ful,
És Makarov van legalul,
És nem vezet hozzá nyom.A vén anyó, Európa szól:
„De Port-Arthur, az áll még?”
– Áll még, de rajta annyi lék,
Hogy egy szitának vón elég,
Már nem erőd, csak árnyék.A vén anyó, Európa szól:
„A helyzet egyre rosszabb.
Ki annyi embert eltemet,
Kifejezem részvétemet
A cárnak, az orosznak!”„Föl fog ragyogni újra majd
Nevének híre, fénye,
Ragyogni fog majd, mint a nap…”
– A béke volna okosabb,
Tán közbelépni kéne?A vén anyó, Európa szól:
„A sok csapásért szánom,
Majd jó szerencsét ád az ég,
De közbelépni kora még,
Ráérünk arra, lányom!”– A szárazföldön dúl a harc,
Egy ország sírba szálljon? –
„Honáért hal meg annyi hős,
A béke nem oly sietős,
Ráérünk arra, lányom!”– Bosszút áll, gyilkos-véreset
Az orosz a japánon,
És mindakettő fogyni kezd,
Ez azt gyilkolja, az meg ezt…
„Csak hadd gyilkolja, lányom!”– Mi nézzük szótlan, tétlenül? –
„Dehogy! Mi tépést tépünk.
Hogy ölik egymást a fajok,
Ezért szivünk fáj, sőt sajog,
De közbe mégse lépünk.”– Már csillapul a harci zaj,
A föld, a tenger csendes…
Elvétve szól az ágyú csak… –
„Várjunk, leányom, hallgatag,
Mig síri, síri csend lesz.”– Csend van, anyó, földön, vizen,
Sehol egy árva lélek,
Minden hajó a vízbe lent
És mindenütt csend, szörnyü csend
És sehol semmi élet… –A vén anyó, Európa szól:
„Még egyszer nézz ki, lányom!”
– Mely csupa csont és csupa vér,
Hallgat a szörnyü csatatér
És néma, mint az álom! –A vén anyó, Európa szól:
„Béke a nyugovókra!
Hogy elpusztult két büszke had,
Most vár reánk nagy föladat,
Most, most ütött az óra.”„A pusztulás helyére most
Röpüljünk könnyü szárnyon…
Ott a mi gazdag szüretünk,
Most végre közbeléphetünk,
Csak el ne késsünk, lányom!”„Most béke lesz – most béke van
A csendes mandzsu tájon,
És te meg én, két jó rokon,
Megosztozunk a csontokon:
Oroszon és japánon…
Így kell csinálni, lányom!”1904
-
Heltai Jenő: Dal a lovastisztekről
Egy hír jelent meg a lapokban,
Mely lantomon bús dalt fakaszt,
Mert nálam senki, senki jobban
Nem tudja méltányolni azt.
Arról beszél a hír, a röpke,
Hogy nagy a kétségbeesés
A felsőbb, intéző körökbe,
Mert a lovastiszt oly kevés.Oh, sok dolog van a világon,
Amibül sok van, szörnyü sok,
Teszem: tavasszal rügy az ágon
És fönn az égen csillagok.
És fönn az égen sok a felhő
S a földön lenn a szenvedés,
A Váci-utcán sok a delnő…
Csak a lovastiszt oly kevés.És sok a bú egy kurta dalban,
Sok a színész s az eszkimó,
Protekció a hivatalban,
Kalabriászban ultimó.
Sok a kegyetlen drámaíró,
Az uzsorás, az árverés,
És sok a váltó, sok a zsíró…
Csak a lovastiszt oly kevés!Viszont még annyi sok dolog van,
Miből kevés van, ah, nagyon!
Kevés – megvallhatom titokban –
Egyáltalában a vagyon.
Kevés az én családi kincsem,
A fóka és elismerés,
De semmi, semmi, semmi nincsen,
Mint a lovastiszt oly kevés!Igen kevés! S e nagy csapáson
Hamar segítni kell ezért,
Az ember egy huszárt se lásson,
Csak bakatisztet vagy tüzért?
Az mind megél a gázsijábul,
Mit gondosan szivébe vés,
De mi lesz az esztétikábul,
Ha a lovastiszt oly kevés?Mi a lovastiszt? Ő közérdek,
A katonák közt – úri kaszt,
Központja minden kard-afférnek,
Legtöbb leányt s pezsgőt fogyaszt.
S amíg tünődtem eme témán,
Ah, elfogott a kétkedés:
Nem volna bölcsebb, tűrni némán,
Hogy a lovastiszt oly kevés?Forr a világ, lázong a muszka,
Sztrájkol a belga, minden ég,
Csak összmonarkiánk alussza
A legszebb álmait ma még.
Néha felébred s konstatálja,
Hogy kora még az ébredés,
S hogy nincs e földnek más hibája,
Csak a lovastiszt, az kevés.- április hó 20.
-
Heltai Jenő: A hamis játék
És újra tisztelgek ma ím
Bolondos múzsa nálad,
Az ember, tisztelt uraim,
Egy társaságos állat.
Akármi rendű és fajú,
Csoportosan jár, mint a juh
S nincs ebbe semmi kétely:
E nyájban is van métely.Ha három ember összeáll,
Ennek csodás a haszna,
Az egyik klubot proponál,
A többi megszavazza.
A három ember ott vagy itt
Legott egy klubot létesít,
Ezt hívják kaszinónak
S nincs nyitva a zsidónak.A kaszinót beszentelik,
Ez lényeges momentom,
Folyik a játék reggelig,
Vagy még tovább is, nem tom.
Mert mulatságnak csudajó
A ferbli és a makaó,
A vidám nasi-vásit
Is kedvelik a bácsik.És nemsokára hallani,
De emlegetni nem jó,
A klubba történt valami,
Ami nem úri tempó.
Hiszed komám, vagy nem hiszed,
Egy úr hamisan ferblizett,
Hites tanúk szerint itt
A banda járta mindig.Az ügy elalszik csakhamar
S egy másik kaszinóbul
Egy hétre rá egy bús magyar
Önszántábul kilódul.
S ma már – hiába – nem titok,
Hogy ez az úr is paklizott,
Kissé megkorrigálta,
Ha nem festett a kártya.Bár e rekord nagyon szerény
És túlrövid a lista,
Örvendetes egy esemény,
Hogy itt sok a sipista.
S bizony az isten tudja csak,
Hogy itt is elsők az urak,
A finom, úri kasztok
Lefőzik a parasztot.Ha egy játékban öt malac,
Egyet ha húszra kaptál:
Te korrekt gentleman maradsz,
Ha reverzálist adtál.
Hogyha be nem vág holmi kvárt,
Egy kis hamisság meg nem árt
S ha mégis rajta kapnak,
Az entre-nous maradhat.Hiszen megdönthetetlen áll,
Mint kalapon a kócsag,
Haszonra egy se spekulál,
Ez úri passzió csak.
Haszon – mi kínos, csúnya szó,
Haszonleső csak a zsidó,
A nagy úri sipisták
Pénzszomjuságtul tiszták.Önzetlenül pakliztanak
Ők minden áldott estén,
Nékik a zöld, a tök, a makk
Csak szimbolista festmény.
Ha valaki előkelő,
Hát dekadensül emel ő
És praerafaelista,
Mint légies sipista.Oh közmorál, oh közmorál,
Mi zöld vagy még manapság!
A paklizás nálunk ma már
Csak ártatlan mulatság.
S te mégis, mégis megrovod,
Ha paklizás van itt vagy ott,
Pedig, hogy az mi fajta –
Lokálja válogatja.Ma még a láthatár komor
S a paklizó, ha veszt is,
Eljön bizonnyal az a kor,
Mely szentesíti ezt is.
Oh közmorál, ne vedd zokon,
De csakhamar a klubokon
Egy tábla jelenik meg,
Fura egy tábla, hidd meg!A címfestő azt fogja szép
Betűkkel rája róni:
„A kaszinó jó hírnevét,
Óhajtjuk mi megóvni.
A paklizást ezennel itt
Egyhangulag megengedik,
Ki itt paklizni nem mer,
Nem tisztességes ember.”- április 5.
-
Pierre-Jean de Béranger: A szenátor
(Heltai Jenő fordítása)
Feleségem büszkeségem.
Rózsinak szép a szeme.
Hogy ma van egy jó barátom,
Az is az ő érdeme.
Egy szenátor nem nékünk
Mindennapos vendégünk.
Mily mesés kitüntetés!
Mily szerencse, mily öröm!
Mélyen tisztelt szenátor úr,
Köszönöm alássan, köszönöm!Úgy elhalmoz minden jóval,
Finom ember, jó barát.
Múltkor is egy miniszteri
Bálba vitte Rózsikát.
Ahol meglát, melegen
Szorongatja a kezem.
Mily mesés kitüntetés!
Mily szerencse, mily öröm!
Mélyen tisztelt szenátor úr,
Köszönöm alássan, köszönöm!Rózsikámnak udvarolgat,
De sohasem szemtelen.
Hogyha Rózsi gyöngélkedik,
Ő kártyázgat énvelem.
Újév napján ünnepel,
Nevemnapján megölel.
Mily mesés kitüntetés!
Mily szerencse, mily öröm!
Mélyen tisztelt szenátor úr,
Köszönöm alássan, köszönöm!Múltkor, ahogy otthon ültem,
Mert bezárt a zivatar,
Jóságosan biztatgatott:
„Kocsizzon ki, ha akar.
Mi a szösznek váratom
Üresen a fogatom?”
Mily mesés kitüntetés!
Mily szerencse, mily öröm!
Mélyen tisztelt szenátor úr,
Köszönöm alássan, köszönöm!Kastélyában jó pezsgővel
Leitatott a minap,
Külön ágyban kellett akkor
Aludnia Rózsinak.
Én a közös ágy helyett
Másutt kaptam jobb helyet.
Mily mesés kitüntetés!
Mily szerencse, mily öröm!
Mélyen tisztelt szenátor úr,
Köszönöm alássan, köszönöm!Kisfiamnak keresztapja
Ez a nyájas pártfogóm,
Úgy öleli, csókolgatja,
Mintha édes fia vón.
Örökségül jókora
Summát hagy a fiura.
Mily mesés kitüntetés!
Mily szerencse, mily öröm!
Mélyen tisztelt szenátor úr,
Köszönöm alássan, köszönöm!Vacsoránál ingerkedünk,
Tréfálózok véle én.
A fülébe súgom olykor:
„Általános vélemény,
Rózsikámmal ön rakat
Homlokomra szarvakat!”
Mily mesés kitüntetés!
Mily szerencse, mily öröm!
Mélyen tisztelt szenátor úr,
Köszönöm alássan, köszönöm!1955
-
Pierre Patrix: Sírversem
(Heltai Jenő fordítása)
A kő előtt, utas, pihenj meg egy kicsit.
E fölirás alatt irója nyugszik itt.
A sír szélén megállt s megírta búcsuversét,
Hogy földi hamvait e vers alá temessék.
A siratót, amely dus könnyeket fakaszt,
Ő maga mondta el, nem bizta másra azt.
De mégse várd, utas, hogy most közölje véled
Erényeit, nevét, hogy élt, miből mivé lett,
Ki volt ő és ki nem, hogyan, miért, mikor,
És véle mit veszit, amelyben élt, a kor,
Sem azt, földünk mi bús, mert mennybe szállt a lelke
És azt a nyájas Ég magához úgy ölelte,
Mint szép, új csillagot, mely büszke lánggal ég.
Nevetséges beszéd! Hazugság, zagyvalék.
Megrögzött bűnös ő, siralmas kis poéta,
Kalandok, átkozott szerelmek martaléka.
A hiuság, a vágy hitvány játékszere,
Nem bölcseség, tudás, jámborság ékszere.
Miért faragtad őt ilyennek, Istenem?
Vétkezni jól tudott, de megjavulni nem.
Utas, most menj tovább, de mondd el halk imád:
Magáért mond imát, ki érte mond imát. -
Heltai Jenő fordítása: A válogatós lány
(XVIII. századbeli francia dal)
– Anyám, mit kéne tenni?
Jó volna férjhez menni,
Ha kérnek, elmegyek,
Menyecske hadd legyek.
Anyám, anyám, menyecske hadd legyek!
Anyám, anyám, ha kérnek, elmegyek.– Leányom, kér az ács is
És kéret a kovács is,
A pék, az Alajos,
A Pál, az asztalos…
– Anyám, anyám, a Pál vagy a Lajos,
Anyám, anyám, a választás bajos.– Leányom, kér a János
És kéret a kocsmáros,
A József, a takács,
A hentes, a Tamás…
– Anyám, anyám, a József, a Tamás,
Anyám, anyám, a szívem vágya más.– Leányom, kér a molnár,
Oly régen udvarol már,
Ha molnárné leszel,
Mindig cipót eszel…
– Anyám, anyám, inkább a sírhalom!
Anyám, anyám, a malom unalom.– Leányom, kér az ispán,
És kér a szűcs, az István,
A Péter, a Dezső,
A Bálint, a Rezső…
– Anyám, anyám, a Péter, a Rezső!
Anyám, anyám, egyik se kedvező!– Anyám, nem kell a varga,
Mert ferde a két sarka,
Nem kell a lakatos,
Mert mindig kapatos,
Anyám, anyám, nem kell se szűcs, se pék.
Anyám, anyám, inkább világgá mék!– Leányom, jaj, botor vagy!
Gyöngyöm, jaj, el ne sorvadj!
Beszélj, mi fáj, mi kell?
A doktort hívjam el?
– Anyám, anyám, menyecske hadd legyek,
Anyám, anyám, ha ő kér, elmegyek. -
Heltai Jenő fordítása: Régi francia népdal
(XVII. század)
Megmostam a kezem
Kis patak vizében,
Meg is törölgettem
Meggyfa levelében.Meggyfa tetejében
A rigó rikkantott,
Rikkants, rigó, rikkants,
Te nótás kedvedben.Én meg sirdogálok
Keserű kedvemben,
Mert az én galambom
Nem szeret már engem.Mást szeret, nem engem.
Nem akar szeretni
Három rózsa miatt,
Akit mástul kaptam.Bárcsak az a rózsa
Fáján maradt volna!
Azt a rózsafát is
Ne ültették volna! -
Heltai Jenő fordítása: Régi francia népdal
(népdal-fordítás)
Szerelem kertjének
Legmagasabb fája,
Gyere édes kis angyalom,
Feküdjünk alája,
Feküdjünk alája.Legmagasabb fának
Legmagasabb ága,
Azon ringa-ringatózik
Egy dalos madárka,
Szépszavú madárka.Szépszavú madárnak
Puha, pici fészke,
Abban írva nagy bötűvel
Egy picin levélke,
Aranyos levélke.Mi van a levélbe?
Az van a levélbe:
Úgy szeretem a rózsámat,
Majd meghalok érte,
Majd meghalok érte. -
Heltai Jenő fordítása: A három holló
(Régi angol népballada)
Jegenyefa tetejében
Három holló feketében,
Feketénél feketébben.
Szólt az egyik rekedten:
„Jó pajtásom, mit eszünk ma?
Három napja nem ettem.”Zöld mezőben véres mente,
Vérbefagyva egy levente.
Három éber, jó kopója
Lábánál ül, őrzi, ójja.
Három büszke sólyma
Ott kering a feje fölött,
Védi, őrzi, ójja.Alkonyatkor, estidőbe,
Odajött a szeretője.
Jaj, de karcsú, jaj, de szőke.
Ráborult a kedves holtra,
Piros sebét megcsókolta.
Fölemelte, ölbe vette,
Puha földbe eltemette.Mire elbújt már a hold,
Már a lány is halva volt.Adjon isten minden igaz
Jó embernek jó időt,
Ilyen kutyát, ilyen sólymot,
Ilyen kedves szeretőt.1891
