https://verskucko.com

Címke: Dsida Jenő

  • Dsida Jenő: Megint csupa kérdés

    Hát nem volt boldogabb az ősi Semmi
    az új semminél, mely valaminek tudja magát?
    Miért kellett bágyadt mosolygásainknak
    önmagukra ébredniök az élet ágyán?

    Miért döngetünk véres ököllel, eszeveszetten
    olyan kapút, melynek csak egyik pántja
    sok ezer fekete mérföld?
    Téli estéken keservesen énekelve,
    őseink és dédunokáink hajából
    miért fonjuk az élet hosszú kötelét?

    Miért faljuk fel egymást
    akkor is, ha nem vagyunk éhesek,
    s miért pattan fel gőggel a gerincünk,
    ha végigütnek rajta?

    S miért nem akarunk lefeküdni ősszel
    hullott levelek közé, mint aszott szemét
    a seprű alá?
    Nagy kerek szemmel is mért nézünk vakon
    a forgószelek tátongó sodrába?

    S miért lát kicsivel többet az ember,
    ha csöndesen ül egy percig… így…
    s behúnyja a szemét?…

    Forrás: Index.hu – Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő – Itt van a szép karácsony

    Itt van a szép, víg karácsony,
    Élünk dión, friss kalácson:
    mennyi fínom csemege!
    Kicsi szíved remeg-e?

    Karácsonyfa minden ága
    csillog-villog: csupa drága,
    szép mennyei üzenet:
    Kis Jézuska született.

    Jó gyermekek mind örülnek,
    kályha mellett körben ülnek,
    aranymese, áhitat
    minden szívet átitat.

    Pásztorjátszók be-bejönnek
    és kántálva ráköszönnek
    a családra. Fura nép,
    de énekük csudaszép.

    Tiszta öröm tüze átég
    a szemeken, a harangjáték
    szól, éjféli üzenet:
    Kis Jézuska született!

    1929

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Dsida Jenő: Sietni kellett

    Ma találkoztam az öreg Mikulással.
    Sürgős dolgom volt, nem tudtam megállni,
    amikor elébem toppant. Gyönyörű téli
    szürkület volt, gyönge hideg, vattásan, puhán
    esett a hó és az öreg torzonborz szakálla is
    csupa hó volt. De, mondom, nagyon siettem
    amint már évek óta sietek, és mindnyájan
    sietünk, és nem tudtam megállni.
    Kicsi krampuszokkal volt teleaggatva,
    kiknek nyelvöltögetésein olyan jóízű, édes
    gyermek-borzadállyal kacagtam valamikor.
    Jancsi és Juliska, Bóbitás Piroska mind
    nála voltak, hátára akasztva csüngött
    kicsi fekete hintalovam, mélyen
    valaha vészes csatákba nyargaltam az
    esteledő gyermekszobából s nyakában most
    is csilingelt a kicsi ezüst csengő,
    finoman, messziről, mint az édes anyám
    hangja. De újra ismétlem, sietni, sietni
    kellett és nem tudtam megállni.
    Az öreg megfordult, álldogált az úton,
    orrát vörösre csípte a hideg,
    szintelen szeméből könny szivárgott,
    s kesztyűtlen, reszkető, ráncos kezével
    vidáman integetett utánam.

  • Dsida Jenő – Arany és kék szavakkal

    Miképen boltíves,
    pókhálós vén terem
    zugában álmodó
    középkori barát,
    ki lemosdotta rég
    a földi vágy sarát
    s már félig fent lebeg
    a tiszta étheren, –
    ül roppant asztalánál,
    mely könyvekkel teli
    s a nagybetűk közébe
    kis képecskéket ékel,
    Madonnát fest örökké
    arannyal s égi kékkel,
    mígnem szelíd mosollyal
    lelkét kileheli:

    úgy szeretnélek én is
    lámpásom esteli,
    halavány fénye mellett
    megörökítni, drága,
    arany és kék szavakkal
    csak Téged festeni,
    míg ujjam el nem szárad,
    mint romló fának ága
    s le nem lankad fejem
    a béke isteni
    ölébe, én Szerelmem,
    világ legszebb Virága.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Templomablak

    Szent-Iványi Sándornak

    Kik csak az uccán
    járnak-kelnek
    szépséget rajta
    nem igen lelnek,
    kíváncsi szemmel
    rá nem tapadnak:
    csak egy karika,
    szürke karika,
    ólomkarika,
    vén templomablak.

    Rácsa rozsdás,
    kerete málló,
    emitt moh lepi,
    amott pókháló, –
    sütheti napfény,
    sötét örökre,
    mint világtalan,
    bús világtalan,
    agg világtalan
    húnyt szeme-gödre.

    De ki belép
    a tág, iromba,
    boltozatos,
    hűvös templomba
    s belülről pillant
    ablakára,
    megdöbbenten áll,
    megkövülten áll,
    elbűvölten áll: –
    Nézz a csodára! –

    Színek zengése!
    Fények zúgása!
    Mártír mosolya!
    Szűz vallomása!
    Kék, ami békül,
    piros, mi lázad!
    Magasba ragad,
    a mennybe ragad
    lángtünemény
    és tűzkáprázat!

    Ó, titkok titka:
    a földön ittlent
    belülről nézzen
    mindenki mindent,
    szemet és szívet
    és harcot és békét! –
    Áldja meg az Úr,
    áldja meg az Úr
    a belülről látók
    fényességét!

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Meghitt beszélgetés a verandán

    Csodálatosan békés délután.
    Benne van teljes életünk.
    Ülünk egymással szemben,
    beszélgetünk.

    Egyszerű és jó vagyok,
    mint világ fölött lebegő
    madár. Te átlátszó vagy,
    tiszta, mint a levegő,

    mint üvegkorsónk friss vize,
    melyen átcsillan a nap.
    Én szomjas vagyok
    s te nem tagadod meg tőlem magadat.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Vallomás

    Élek, mint szigeten.
    Mindennap térdre kell
    hullanom. Kívüled
    semmi sem érdekel.
    Kihűlhet már a nap,
    lehullhat már a hold,
    e zengő túlvilág
    magába szív, felold.

    Édes illatai,
    különös fényei
    vannak. És szigorú
    boldog törvényei.
    Mit máshol ketyegő
    kis óra méreget,
    itt melled dobaja
    méri az éveket

    s ha szólasz, mindegyik
    puhán, révedezőn
    ejtett igéd ezüst
    virág lesz kék mezőn
    és sóhajod a szél,
    mely fürtjeimbe kap
    és arcod itt a hold
    és arcod itt a nap.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Légyott

    A kis szobában
    csillagok hevertek
    sepretlenül,
    mint limlom és szemét
    s a toronyórák
    egyre-másra vertek.
    Akkor lehunyta
    nagy, sötét szemét.

    Haja bozótja
    lassan kúszni kezdett
    és körbeszőtte –
    fonta a falat.
    Szíve, kit bomlott
    keble kieresztett,
    darázsként szállt
    a mennyezet alatt.

    A száj fölött
    ibolyalángok gyúltak.
    Kezéhez értem,
    nyirkos ujjai
    halk zizzenéssel
    sorra földre hulltak,
    mint hervadt szirmok
    szoktak hullani.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Tavalyi szerelem

    Emléke visszacsillog
    s olykor arcomra tűz,
    arcomra, mely fakó
    s elmúlt évekbe néz.
    Fényes volt, mint a csillag,
    forró volt, mint a tűz,
    fehér volt, mint a hó
    s édes volt, mint a méz.

    Még néha visszacsillog,
    de már nem bánt, nem űz,
    enyhén simogató,
    mint hűs, testvéri kéz:
    Lehullott, mint a csillag,
    elhamvadt, mint a tűz,
    elolvadt, mint a hó
    s megromlott, mint a méz.

    Forrás: arcanum.com/hu

  • Dsida Jenő – Út a Kálváriára

    Reszkető, enyhe fény sugárzik.
    Egy felhő lassudan megyen.
    A lélek fáj, a fény sugárzik.
    Valaki ballag a hegyen,
    hűs homlokáról fény sugárzik
    s szemét lehúnyja – úgy legyen!

    Elszállt szerelem illatától
    kövér és fűszeres a lég.
    Halott szerelem illatából
    soha, de sohasem elég.
    Bomló szerelem illatából
    sejti a szív, hogy itt a vég.

    A seb szép csöndesen begyógyult,
    – ó, angyalok, bús, kék szeme –
    a seb már nem sajog, begyógyult,
    – ó, halkan búgó, mély zene! –
    a seb már régesrég begyógyult
    és mintha mégis vérzene.

    Valaki lépked, felfelé tart.
    Bozót közt víg madársereg.
    Valaki lassan felfelé tart.
    Tövisről vérharmat csepeg.
    Valaki fel, a csúcs felé tart,
    hogy önmagát feszítse meg.

    Forrás: arcanum.com/hu