https://verskucko.com

Kategória: Ady Endre

  • Ady Endre: Dózsa György lakomáján

    Sebő pajtás, mit szól a gyomrod?
    Pajtás, ebeké a vérünk:
    Fejünk fölött varjak kárognak.
    Pajtás, meghalt a vezérünk.

    Különb volt, mint nyolcvan apátúr,
    Szentebb úr nem vala itten,
    Úgy trónolt ott, a tüzes trónon,
    Mint az egekben az Isten.

    Tréfás gyilkosok csiklandozták
    S meghalt komoly, büszke fővel.
    Háta mögött egy püspök állott
    Szentelt vízzel és füstölővel.

    Sebő pajtás, jóllaktunk egyszer,
    Holt ember varjaknak étkük.
    Pajtás, mi voltunk a rossz varjak.
    Mi éhesen széjjeltéptük.

    Gyomrunkban az élet s az átok,
    Hajh, gyomor, haj, kutya bendő,
    Ti vagytok Magyarország sírja
    S ti lesztek majd a jövendő.

    Lesz bőjtje a nagy lakomának,
    Lesz új vezér és új Dózsa,
    Sebő pajtás, ne köpködj: megvált
    Bennünket a Dózsa trónja.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A lelkeddel hálni

    Mit sarjú-hajak csiklandozva fednek,
    Szeretném megcsókolni
    Két vakszemed, a halványt,
    Két kies völgyét a te szép fejednek.

    Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni,
    Belopózni fejedbe,
    Szűz szeretnék maradni
    S valami újat lelni, kitalálni.

    Most én a Halál szárítóján lengek
    Tele gondolatokkal.
    Óh, talán testem sincs már.
    De test nélkül is vágyok és esengek.

    Csókosan s szűzen akarnék én válni
    A fejedet csókolván,
    Azt a két kies völgyet:
    Szeretnék egyszer a lelkeddel hálni.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Az asszony jussa

    Bíbor-vágyaiból a Múlt­nak
    Obeliszkként te megmaradtál:
    Mályva-színű, bús asszony-sírkő
    A síromnál.

    Tudom én, hogy magad őrzöd csak,
    Mikor az én síromat őrzöd,
    De a Halált s ami több nála,
    Megelőzöd.

    Ott fogsz pompázni tompa fénnyel
    S mikor síromhoz latrok jőnek,
    Hirdetni fogod szent, nagy jussát
    A volt nőnek.

    Hirdetni fogod: te akartad
    S mindent, mi történt, te akartál
    S hogy nálam is hatalmasabb vagy
    S a Halálnál.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Lédával a tavaszban

    Az ő testét s az enyémet is,
    Óh, tavasznak sokfajta nedve,
    Száguldjátok be vetekedve.

    Kicserélődve, fiatalon,
    Szomorú kedvvel, víg haraggal
    Legyünk mi két kárhozott angyal.

    Legyünk a Tavasz gyermekei,
    Kik arcukat vetik az Égnek,
    Kik nedvesek s mégis elégnek.

    Csönd legyen akkor az Ég alatt,
    Bomolva, szökve, válva rügybe
    Mi leszünk a Tavasznak üdve.

    Mi legyünk akkor az Ég alatt
    A legszebb két tavaszi jószág,
    Túlzás, betegség, de valóság.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Négy-öt magyar összehajol

    Itt valahol, ott valahol
    Esett, szép, szomorú fejekkel
    Négy-öt magyar összehajol
    S kicsordul gúnyos fájdalmukból
    Egy ifjú-ősi könny, magyar könny:
    Miért is?

    És utána, mint a zápor
    Jön a többi könny:
    Miért is, miért is, miért is?
    S nincs vége könnynek és miértnek.

    Fölöttük hahota köszön,
    Hahotája, akik nem értnek
    S akik sohase kérdik s kérdték:
    Miért is?

    És csöpög a könny:
    Miért is, miért is, miért is?
    És hömpölyög fönt a hahota,
    Hogy soha, soha, soha.

    Ennyi búsulással fényesen
    Nyílnék meg az Ég,
    Ahol csak Ég és okos üdvösség van.
    S itt nem elég.

    Itt nem kell csak a könny
    S itt valahol, ott valahol
    Esett, szép, szomorú fejekkel
    Négy-öt magyar összehajol.
    Miért is, miért is, miért is?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Nekünk Mohács kell

    Ha van Isten, ne könyörüljön rajta:
    Veréshez szokott fajta,
    Cigány-népek langy szívű sihederje,
    Verje csak, verje, verje.

    Ha van Isten, meg ne sajnáljon engem:
    Én magyarnak születtem.
    Szent galambja nehogy zöld ágat hozzon,
    Üssön csak, ostorozzon.

    Ha van Isten, földtől a fényes égig
    Rángasson minket végig.
    Ne legyen egy félpercnyi békességünk,
    Mert akkor végünk, végünk.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Magyar jakobinus dala

    Ujjunk begyéből vér serken ki,
    Mikor téged tapogatunk,
    Te álmos, szegény Magyarország,
    Vajon vagy-e és mink vagyunk?

    Vajon lehet-e jobbra várni?
    Szemünk és lelkünk fáj bele,
    Vajon fölébred valahára
    A szolga-népek Bábele?

    Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz
    Végül egy erős akarat?
    Hiszen magyar, oláh, szláv bánat
    Mindigre egy bánat marad.

    Hiszen gyalázatunk, keservünk
    Már ezer év óta rokon.
    Mért nem találkozunk süvöltve
    Az eszme-barrikádokon?

    Dunának, Oltnak egy a hangja,
    Morajos, halk, halotti hang.
    Árpád hazájában jaj annak,
    Aki nem úr és nem bitang.

    Mikor fogunk már összefogni?
    Mikor mondunk már egy nagyot,
    Mi, elnyomottak, összetörtek,
    Magyarok és nem-magyarok?

    Meddig lesz még úr a betyárság
    És pulya had mi, milliók?
    Magyarország népe meddig lesz
    Kalitkás seregély-fiók?

    Bús koldusok Magyarországa,
    Ma se hitünk, se kenyerünk.
    Holnap már minden a mienk lesz,
    Hogyha akarunk, ha merünk.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Álmom: az Isten

    Batyum: a legsúlyosabb Nincsen,
    Utam: a nagy Nihil, a Semmi,
    A sorsom: menni, menni, menni
    S az álmom: az Isten.

    Vele szeretnék találkozni,
    Az álmommal, nagy, bolond hitben
    S csak ennyit szólni: Isten, Isten
    S újból imádkozni.

    Nem bírom már harcom vitézül,
    Megtelek Isten-szerelemmel:
    Szeret kibékülni az ember,
    Mikor halni készül.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Szeress engem, Istenem

    Istenem földben, fűben, kőben,
    Ne bántsuk egymást mostanában:
    Sokat járok a temetőben.

    Sokat emlegetlek, citállak:
    Te vagy ma a legvalóbb Nem-Vagy,
    Ős magyar névvel: az ős-Állat.

    Szeress engem, ha tudsz szeretni,
    Szeress engem, mert, jaj, utálnak
    S olyan jó szeretettnek lenni.

    Szeress engem s ölelj át szépen,
    Mi, hajh, cudar világot élünk
    S kenyértől függ az üdvösségem.

    Úgy szeretnék szabad úr lenni,
    De éltem, sorsom ki van mérve:
    Így kell születni, így kell enni.

    Így kell csókolni s megmaradni
    És így kell nagyokat tervelni,
    Kérni és mindig adni, adni.

    Forrás: MEK

    .

  • Ady Endre: Az Úr érkezése

    Mikor elhagytak,
    Mikor a lelkem roskadozva vittem,
    Csöndesen és váratlanul
    Átölelt az Isten.

    Nem harsonával,
    Hanem jött néma, igaz öleléssel,
    Nem jött szép, tüzes nappalon
    De háborús éjjel.

    És megvakultak
    Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
    De őt, a fényest, nagyszerűt,
    Mindörökre látom.

    Forrás: MEK