https://verskucko.com

Kategória: Ady Endre

  • Ady Endre: A bánat dalai (részlet)

    Mikor megláttalak, új életre keltem,
    Kínos élet zordon múltját elfeledtem,
    Megnyílott előttem a bezárult éden,
    Újra fellobogott elhamvadt reményem.
    – Rózsaszínű felhők úszkáltak az égen.

    Ha néha hányt-vetett kétkedés hulláma,
    Boldoggá tett szemed bíztató sugára.
    Óh, hogy hittem én e csalfa, bolygó fénynek…
    …Rabszolgája lettem csapodár szívének…
    – Hittem a mosolygó, rózsaszínű égnek.

    Amikor elváltunk, szívem fénylő lángja
    Kialudt örökre sötét éjszakába’…
    Komor bánattá vált tündöklő reményem,
    Fojtogató kínná égő szenvedélyem…
    – Sötét, bús fellegek nyargaltak az égen.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Ady Endre: A lelkem Kánaáni-magvai

    Majd elmulnak ezek a remegések,
    Lesz az Életnek cukros bora,
    Majd zúgni fog kis templomban az ének,
    Havas karácsony s Úr-vacsora
    És rigmusos gyermekek jönnek.

    S tán árka lesz ennek a vád-özönnek,
    Győztesre szárad ázott szárnyam
    S eljön, hogy majd csak azt kivánjam,
    Ami beteljesedhetik
    S hogy újból és fentujjongva akarjak.

    Majd galambok lesznek a lomha varjak,
    Finom nő-testek, remegősek
    Várják vágyón, hogy lepleiktől
    Szabadítsam meg őket
    És nagyon sokan szeretnek ismét
    S én sokakat fogok nagyon szeretni.

    Szent szántásba akkor fogom majd vetni
    Lelkem Kánaán-magvait,
    Melyek ma még, jaj jaj, rohadnak.
    Dicső leszek s örülni fogok
    Mindennek és magamnak
    S a földnek, melybe áldott, bő markom
    Hitet, jövendőt, örömet hintett:

    De ha nem így lesz, az is mindegy.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Fuimus

    Nem voltam én mindig
    Ilyen csendes ember,
    Sokszor talált ébren
    A pirkadó reggel.
    Sokszor ráragyogott
    A hajnal sugára
    Egy-egy nekibúsult
    Jó kompániára.

    Eltemetni való
    Mindig akad bánat.
    Hejh! volt akkor dolga
    A boros pohárnak!
    Szomorú szíveknek
    Szép szomorú nóta
    És gyöngyöző bor volt
    A meggyógyítója.

    Könnyen jött még akkor
    S könnyű volt a bánat,
    Könnyű volt elűzni
    A boros pohárnak.
    Talán a bánat is
    Könnyen indult útra,
    Mikor az indulót
    Gyurka cigány húzta.

    Mintha más törvénye
    Volna a világnak,
    Nem olyan, mint régen.
    Nehezebb a bánat…
    Mint egy titkos erő
    Uralkodik rajtam,
    Elnémítja, mikor
    Panaszra nyíl ajkam.

    Hiába fojtanám
    Tivornyába, borba;
    Nem válik el tőlem,
    Hozzám van láncolva!
    Hejh, most a szívemről
    Nem száll el a bánat,
    Ha megiszom borát
    Az egész világnak!…

    Forrás: www.eternus.hu / Ady Endre: Fuimus

  • Ady Endre: A szememet csókold

    Inségemből hozzád
    fohászkodom sírással,
    akarod, hogy jó legyek?
    A szememet csókold,
    hadd lássam a mélyben
    az elásott kincseket.

    Álomban szegődött
    hozzánk és kék lángokkal
    lobogott a szent arany.
    Te adtad az álmot.
    Merre az arany-mély?
    Mutasd meg, hogy merre van.

    Ha meg nem találjuk,
    ha csak fázva didergünk,
    lesz-e nekünk szent napunk?
    A szememet csókold,
    hadd lássak, hadd lássak,
    mert bizony elkárhozunk.

    Forrás: Szeretem a verseket

    v

  • Ady Endre: A fehér csönd

    Karollak, vonlak s mégsem érlek el,
    Itt a fehér csönd, a fehér lepel.
    Nem volt ilyen nagy csönd még soha tán,
    Sikolts belé, mert mindjárt elveszünk,
    Állunk és várunk, csüggedt a kezünk
    A csókok és könnyek alkonyatán.

    Sikoltva, marva bukjék rám fejed
    S én tépem durván bársony-testedet.
    Nagyon is síma, illatos hajad,
    Zilálva, tépve verje arcomat.
    Fehér nyakad most nagyon is fehér,
    Vas-ujjaim közt fesse kékre vér.

    Ragadjon gyilkot fehér, kis kezed:
    Megállt az élet, nincsen több sora,
    Nincs kínja, csókja, könnye, mámora,
    Jaj, mindjárt minden, minden elveszett.

    Fehér ördög-lepel hullott miránk,
    Fehér és csöndes lesz már a világ,
    Átkozlak, téplek, marlak szilajon,
    Átkozz, tépj, marj és sikolts, akarom.
    Megöl a csend, ez a fehér lepel:
    Űzz el magadtól, vagy én űzlek el.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Jönnek jobb napok

    Jönnek majd jobb napok is
    S egyszer
    (Be jó lesz, ki megéri)
    Torkig a förtelemmel
    S emlékezve
    Megállítjuk
    A gonosz szédítőket,
    A tegnapi időket.

    És csöndesen megkérdjük:
    Milyen halált akartok,
    Buta és elnyűtt
    Régi, ostoba kardok?

    Egyszer,
    Tele emlékezettel
    Még kérdezni is merünk:
    Jönnek még jobb napok is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Torony az éjszakában

    Faluja nyár-éji csöndjéből
    Fehéren, aggódva kibámul
    A torony
    S vér-hireket vár a lángoló,
    Vénhedt világbul.

    Harangjait állatja némán
    S az Istenének, kinek háza,
    Nem üzen,
    Áll, remeg és bámul a torony
    Megbabonázva.

    Az Ég csodálatos felhői
    A Holdat rejtegetve úsznak
    S a torony
    A Holdnak köszön, e mennyei,
    Bölcs omnibusznak.

    A Hold sokféle tornyot látott,
    Sohse sietett, sohse késett
    S nem riad,
    Ha telnek e kis Föld-csillagon
    Elrendelések.

    Tán holnap már vérrel meszelten
    Fog csillogni istenes őrünk,
    A torony,
    S a harcos multnak igéje zúg:
    Halunk vagy győzünk.

    Tán holnap már a torony hősibb
    Vallását vallja vércse-multnak
    S fiai,
    A harangok, a még álmodók,
    Össze-kondulnak.

    Csak a Hold fog tovább döcögni,
    Mint majd a Föld is, ember nélkül
    S a világ
    Holdfényes torony-romok fölött
    Mégis megbékül.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Az ősz muzsikája

    Most is együtt a Csönd s a Lárma,
    Az Ősz csak bennünk változott,
    Ódon és nemes muzsikája,
    Ha van szép szív, ma is megleli.

    Színe, könnye, búja a régi,
    Nótái is a régiek,
    Tud altató szépet mesélni,
    De fölváj régi sebeket is.

    Szépek, akik ma élni mernek,
    Egy-egy feledő mosolyuk:
    Drága, élet-folytató gyermek
    S minden könnyük felébredt halott.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Az én koporsó-paripám

    Éjfélkor jön az álom-fickó,
    Kevés szavú, rossz szemű, fürge.
    Dobol egy fekete koporsón,
    Táncol bolondul a kezein
    S röhögve mondja: „Ülj le, ülj le.”

    És jön a másik, jön a többi,
    Forognak, mint az ördög-orsók.
    Csak a szemük néz mindig engem
    S akit reszketve lovagolok,
    Ezt a titokzatos koporsót.

    A bal kezemben véres kantár,
    Suhogó ostor van a jobban.
    Gyí, gyí, kergetem a koporsót.
    A fickó-had zúg, kereng, röhög
    S a szívem csak nagy néha dobban.

    És tótágast állnak a fickók,
    Sötét van és kén-lángok égnek
    S adnak, íme, újabb parancsot,
    Tréfásat, vigat és iszonyút,
    Ezek a kegyetlen legények.

    „Kacagj, amíg a hajnal eljön,
    Vágtass azzal a táltos-lóval.”
    És én kacagva nyargalászok
    Vérvevő álom-fickók között
    Paripámmal, a koporsóval.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Ady Endre: Éjimádó

    I.

    Leplét bár váltva öltse, vesse:
    Az én világom nincs már messze.
    Az én világom el fog jönni:
    Hajnaltalan csodás világ lesz,
    Az éj sohsem fog elköszönni…
    Egére nem lesz csillag hintve,
    Én leszek minden gyöngye, kincse,
    Én leszek célja, üdve, átka
    És mégis ez lesz legjobb, legszebb:
    Minden világoknak világa…

    Akkor már nem lesz semmi multam,
    Feltámadok, bár el se multam,
    Reménykedem, bár mit se várok,
    Elzúghatnak mögöttem békén
    A többi napderűs világok…

    Nem törtetek célra, titokra,
    Nem lesz szükségem asszonyokra,
    Nem keresem, aki megértett,
    Én leszek a szent különélet,
    A hazug fények megvetője,
    A nagy sötétség, szent sötétség
    Tapadó, bárgyu szeretője.

    Köröttem nem lesz semmi kétség,
    Csak nagy sötétség, szent sötétség…
    …Az éjszakában állva, fázva
    Várlak, szerelmetes világom,
    Minden világoknak világa…

    II.

    …Fény ad színt a darabka kőnek,
    Fény ad színt minden agyvelőnek.
    A fény teremtett, fény teremt
    Fejet zsibbasztó végtelent
    S egyetlen egy kis, balga órát,
    Amelyben nyíló tubarózsák
    Vad illatába olvadunk…
    A fénytől élünk s fény vagyunk…

    …Hejh, temető! Valamikor még
    Nap volt a lelkem, fény az álma
    S íme, most a nagy világosság
    Kerget belé az éjszakába…

    …Légy áldott, legvalóbb legenda
    S a szent fény, mely most visszahoz;
    Az… az! A sötét volt az első,
    Fényt sohse látott szent kaosz.
    A nincs volt az első igazság,
    Önmagátszülte szent erény,
    A tagadás az első isten
    S első hazugság volt a fény.

    Színben pompázik, hazug álmok,
    Gyötrődő gondok gondozója,
    Hogy káprázón agyamba szállott:
    Elkárhozás volt az az óra…

    Azóta nincs már semmi új fény,
    Nem érzek semmi meleget,
    Sóvárgom a nagy éjszakákba,
    Várom a barna felleget,
    Multát a színnek, fénynek, vágynak,
    Borultát a nagy éjszakának…

    III.

    Hullj, hullj az asztalomra,
    Nyárnak hulló virága,
    Vadgesztenyék virága…
    Ott a bokroknak alján
    Csiklandott lány kacajja,
    Párzó, bujálkodó vágy
    Gyalázza meg az estét,
    Az édes nyári estét…

    Majd lesz est még sötétebb,
    Lehull a nyár virága,
    A gesztenyék virága.
    Köd fekszi meg a bokrot,
    Hideg lesz majd az este
    S elmulnak a szerelmek…

    Hullj, hullj az asztalomra:
    Szeretem a virágot,
    Az elmuló virágot.
    Ilyen szép nyári estén
    Nagy oktondin kiporzik
    S lehull az asztalomra…

    Az a ficánkoló lány,
    Ott a bokroknak alján
    Fázódva jár a ködbe’,
    Ha jön sötétebb este
    S elmulnak a szerelmek…

    Nem hull majd asztalomra
    Vadgesztenyék virága
    S az őszi csöndes esten
    Én maradok meg itt csak…
    Begázolok a ködbe,
    A sötét, lomha ködbe,
    Átgázolom a bokrot,
    A száraz, árva bokrot
    S bekiáltom a csöndbe:
    Az édes, szörnyű csöndbe:
    Elmultak a virágok,
    Elmultak a leányok:
    Én itt vagyok, maradtam
    És úr vagyok a csönden.

    Forrás: Lélektől lélekig