https://verskucko.com

Kategória: Ady Endre

  • Ady Endre: Sípja régi babonának

    (Bujdosó magyar énekli)
    Kernstok Károlynak, baráti szeretettel

    Csak magamban sírom sorsod,
    Vérem népe, magyar népem,
    Sátor-sarkon bort nyakalva
    Koldus-vásár közepében,
    Már menőben bús világgá,
    Fáradt lábbal útrakészen.

    Körös-körül kavarognak
    Béna árnyak, rongyos árnyak,
    Nótát sipol a fülembe
    Sípja régi babonának,
    Édes népem, szól a sípszó,
    Sohse lesz jól, sohse látlak.

    Szól a sípszó: átkozott nép,
    Ne hagyja az Úr veretlen,
    Uralkodást magán nem tűr
    S szabadságra érdemetlen,
    Ha bosszút áll, gyáva, lankadt
    S ha kegyet ád, rossz, kegyetlen.

    Üzenhettek már utánam
    Kézsmárk hegye, Majtény síkja,
    Határ-szélén botot vágok,
    Vérem többé sohse issza
    Veszett népem veszett földje:
    Sohse nézek többet vissza.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Hunn, új legenda

    Hatvany Lajosnak küldöm szeretettel
    és hálával azért, mert szeret, bánt és félt.

    Minek a tanács, jóslat, aggodalmak?:
    Gesztusaim élnek, míg meg nem halnak
    S életemnek csak nézői a maiak.
    Messziről és messzire megy ez élet
    S csak: élet ez, summája ezrekének,
    Örök, magyar határ-pör, meg nem szakadott.
    S életük ez a mérsékelt csodáknak,
    Mikben mégis ős állandóság vágtat,
    Hunn, új legenda, mely zsarnokin életik.
    Másolja ám el életét a gyönge,
    Fúrja magát elélten a göröngybe,
    Voltom, se végem nem lehet enyhe szabály.
    Ha ki király, Sorsának a királya,
    Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja,
    Hogy tempóz Arany s Petőfi hogy istenül.
    Nekem beszédes költő-példák némák,
    Sem a betelt s kikerített poémák,
    Sem a mutatványos fátum nem kenyerem.
    Bennem a szándék sok százados szándék,
    Magyar bevárás, Úrverte ajándék
    S lelkem: példázat, dac-fajok úri daca.
    Zsinatokat doboltam, hogyha tetszett
    S parancsoltam élükre seregeknek
    Hangos Dózsát s szapora Jacques Bonhomme-ot.
    Százféle bajnok mássá sohse váltan,
    Ütő legény, aki az ütést álltam:
    Így állva, várva vagyok egészen magyar.
    Vagyok egy ágban szabadulás, béklyó,
    Protestáló hit s küldetéses vétó:
    Eb ura fakó, Ugocsa non coronat.
    Ki voltam öreg grammás-diák korban,
    Égnek lendülten s százszor megbotoltan,
    Külön jussom: vénen is diák lehetek.
    Kalapom, szűröm, szivem förgetegben,
    Nézik a vihart, hogy ki bírja szebben
    S visszapattog róluk jég, vád és szidalom.
    Külön alkuja lehet a Halállal,
    Akit, amikor milliókat vállal,
    Nem bámitott az Élet sok, új kapuja.
    A tolakodó Gráciát ellöktem,
    Én nem bűvésznek, de mindennek jöttem,
    A Minden kellett s megillet a Semmisem.
    Én voltam Úr, a Vers csak cifra szolga,
    Hulltommal hullni: ez a szolga dolga,
    Ha a Nagyúr sírja szolgákat követel.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A tűz csiholója

    Csak akkor születtek nagy dolgok,
    Ha bátrak voltak, akik mertek
    S ha százszor tudtak bátrak lenni,
    Százszor bátrak és viharvertek.

    Az első emberi bátorság
    Áldassék: a Tűz csiholója,
    Aki az ismeretlen lángra
    Úgy nézett, mint jogos adóra.

    Mint egy Isten, hóban vacogva
    Fogadta szent munkája bérét:
    Még ma is minden bátor ember
    Csörgedezteti az ő vérét.

    Ez a világ nem testálódott
    Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
    Legkülömb ember, aki bátor
    S csak egy külömb van, aki: bátrabb.

    S aki mást akar, mint mi most van,
    Kényes bőrét gyáván nem óvja:
    Mint ős-ősére ütött Isten:
    A fölséges Tűz csiholója.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Rohanunk a forradalomba

    Garami Ernőnek küldöm.

    Utólszor raktak katonákat,
    Pandúrt s vérebeket nyakunkba:
    Végig-kacag vidám testünkön
    Győzedelmes tervünk: a Munka.

    Mi megmunkáltuk, hajh, jól a lelkek,
    Rabságok, sebek, búk és keservek
    Izzadtságos, rossz magyar földjét
    S ha most támadunk, le nem vernek.

    A csúf Halált itt vetették el
    Soha-soha ki-nem-kelésre
    És ma mégis a Duna-tájon
    Legbujább a harag vetése.

    S itt liheg a Halál virradatban,
    Mint szabadulás hite a rabban,
    Ez a legkülömb élet-sejtő
    Ma nálunk jár-kél legvigabban.

    Néztek bármerre, sorsot láttok
    És isteni robbantó kedvet,
    Élettel-kináltak aggódnak
    S buta haldoklók lelkesednek.

    Nép készül az ó selejtes bűnre
    S mielőtt a régi mód letűnne,
    Már összefogva az új itt áll
    Glóriásan és fölkészülve.

    Minden a Sorsé, szeressétek,
    Őt is, a vad, geszti bolondot,
    A gyujtogató, csóvás embert,
    Úrnak, magyarnak egyként rongyot.

    Mert ő is az Idők kiküldöttje,
    S gyujtogat, hogy hadd hamvadjon össze
    Hunnia úri trágyadombja,
    Ez a világnak nem közösse.

    Bécs, babona, gróf-gőg, irigység,
    Keletiség, zsandár, alázat,
    Egy Isten se tudná lefogni
    Ereinkben ma már a lázat.

    Ma még tán egymást összetévesztjük,
    Holnap egy leszünk, észre se vesszük,
    Ölés s tisztítás vágya gyúlt itt,
    Tegyünk a tűzre, ébresztgessük.

    Hallgassátok az esték zümjét
    S friss sóhaját a reggeleknek:
    Budapestnek futós utcáin
    S falvak csöndjén dühök remegnek.

    Süpped a föld, ha súlyosat hágunk,
    Olyat látunk, amit sohse láttunk:
    Oldódik a nyári melegben
    Fagyos, keserves magyar átkunk.

    Eljött hát végre a pusztánkba
    Isten szent küldöttje: a Sátán.
    Szüzek voltunk a forradalmak
    Magas, piros, hős nászi-ágyán.

    De bőrünk alól kisüt lobogva
    Már vérünk, e bús, mindeddig lomha.
    Csönd van, mintha nem is rezzennénk
    S rohanunk a forradalomba.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Öreg legény szerelme

    Tizennyolc évednek csodáját,
    Aranyos, szép lyány-ifjuságod,
    Titkaid és a várt titkokat
    Ajkaiddal miért kinálod?

    Fájó fejemet simogatva
    Nézz bele nagy, fáradt szemembe,
    Ma szeretlek és diákosan
    Megfrissült a csókjaim kedve.

    Ma megbódulok friss testedtől,
    Mint tubarózsa illatától,
    Ma szeretlek és fájdalmasan
    Rejtenélek el a világtól.

    De ha holnap ifjabbat látsz majd,
    Erősebbet, szebbet, delibbet,
    Te, forró, kedves, kivánkozó,
    Megmaradsz-e hűnek, szelídnek?

    Én nem hívlak, Te akarsz jönni,
    Ma még könnyű, szokott a bánat,
    Tán nem ölne meg a bucsuzás,
    Ma még irgalommal kívánlak.

    Ma még futhatsz s itt hagyhatsz bátran
    Imát s átkot összerebegve:
    Jaj, a te szép, gyönyörű nyakad
    Ne kerüljön fojtó kezembe.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: A ló kérdez

    Nagy Endrének: a magyar Parlamentnek

    Lovamra patkót senki nem veret,
    Be szerencse, hogy senki sem szeret:
    Kocogok, lógok követlen uton
    S hogy merre megyek, nem nagyon tudom.
    S a rossz uton, mert minden ellovan,
    Felüti néha fejét a lovam
    És megkérdi, míg szép feje kigyúl:
    Hát mi lesz ebből, tekintetes úr?

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Beszélgetés a boszorkánnyal

    I.
    (Édes boszorkányom,
    Láttál angyalt holtan?)
    »Láttam szép magamat,
    Mikor még nem voltam.«

    (A Holdat a Nappal
    Láttad összebujni?)
    »Láttam fehér szivet
    Pirosra fakulni.«

    (Láttál napnyugatról
    Napot kelni este?)
    »Láttam Ujév napját
    Szilvesztert keresve.«

    (Leszitálni láttál
    Égből eső-márványt?)
    »Láttam az egeken
    Fekete szivárványt.«

    (Láttál már busongást
    Csali, büszke kedvvel?)
    »Láttam már sírgödröt
    Tele szerelemmel.«

    (Láttál visszafordult
    Óramutatókat?)
    »Láttam perzselését
    Sohse-kapott csóknak.«

    (Láttál már tengeren
    Fogant őserdőket?)
    »Láttam, ki sohse lesz,
    A holnapi nődet.«

    (És bolondot láttál,
    Ki szerethet téged?)
    »Láttam a szivedet,
    Szivemen van s véged.«

    II.
    (Édes boszorkányom
    Szivemre be ráhullsz)
    »El foglak árulni,
    Mert te is elárulsz.«

    (Telve van a kedvem
    A te szép valóddal)
    »Kedvetlenségemet
    Űzöm unott csókkal.«

    (Szép asszonyságodban
    Megmaradok szépen)
    »Megakadt a szemem
    Egy külömb legényen.«

    (Egek csillagához
    Nem hasonlitnálak)
    »Jaj, be rossz a Földön,
    Jaj, be rossz itt nálad.«

    (Légy az én hűséges,
    Drága feleségem)
    »Feleséged vagyok
    S elhagytalak régen.«

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Elbocsátó, szép üzenet

    Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
    Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
    Ha hitted, hogy még mindig tartalak
    S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.

    Százszor-sújtottan dobom, ím, feléd
    Feledésemnek gazdag úr-palástját.
    Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
    Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
    Egyenlőtlen harc nagy szégyeniért,
    Alázásodért, nem tudom, miért,
    Szóval már téged, csak téged sajnállak.

    Milyen régen és titkosan így volt már:
    Sorsod szépítni hányszor adatott
    Ámító kegyből, szépek szépiért
    Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
    Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
    Átadtam néked szépen ál-hitét
    Csókoknak, kik mással csattantanak
    S szerelmeket, kiket mással szerettem:
    És köszönök ma annyi ölelést,
    Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
    Amennyit férfi megköszönni tud,
    Mikor egy unott, régi csókon lép át.

    És milyen régen nem kutattalak
    Fövényes múltban, zavaros jelenben
    S már jövőd kicsiny s asszonyos rab-útján
    Milyen régen elbúcsúztattalak.
    Milyen régen csupán azt keresem,
    Hogy szép énemből valamid maradjon,
    Én csodás, verses rádfogásaimból
    S biztasd magad árván, szerelmesen,
    Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
    Nem bírt magának mindent vallani
    S ráaggatott díszeiből egy nőre.

    Büszke mellemről, ki nagy, telhetetlen,
    Akartam látni szép hullásodat
    S nem elhagyott némber kis bosszuját,
    Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
    Nem kevés, szegény magad csúfolását,
    Hisz rajtad van krőzusságom nyoma
    S hozzám tartozni lehetett hited,
    Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
    Kinek én úgy adtam az ölelést,
    Hogy neki is öröme teljék benne,
    Ki előttem kis kérdőjel vala
    S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

    Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
    Rég-pihenő imakönyvből kihullva,
    Vagy futkározva rongyig-cipeled
    Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
    S, mely végre méltó nőjéért rebeg,
    Magamimádó önmagam imáját?
    Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
    Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
    S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
    Általam vagy, mert meg én láttalak
    S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Tiltakozni és akarni

    Hajh, megmaradni nagy betegnek,
    Sírba-rugandó idegennek,
    De élni, de élni.

    Barbárból, úrból nyűvé válni,
    Igaziból lenni akármi,
    De élni, de élni.

    Nem bánni immár semmit-semmit
    S nótáink bár rossz kölykök zengik,
    De élni, de élni.

    Ijesztgessenek a Jövővel,
    Ijedjek meg lehajtott fővel,
    De élni, de élni.

    És gunnyasztva és meghajolva,
    Mintha tavasz sohse lett volna,
    De élni, de élni.

    De tiltakozni és akarni,
    De, jaj, még most, most meg nem halni,
    De élni, de élni.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Rövid, kis búcsúzó

    Vége: gát-verseny volt ez egy kicsit
    S töretlen nyakkal másztam ki belőle,
    Holott magamra bíztam a lovam
    S magamat pedig egy idegen nőre,
    Aki Te vagy, egykor-test Margita,
    Egy éjszakám és minden órám vágya,
    Kit ha látnál, hogy bennem hogy megszépült,
    Elfáradnál a nagy dicsekedéstül.

    Be megnőttél útközben, Margita:
    Hozzád szegődött mindene egy kornak,
    Tenger, tömeg-sors, bérc, csók és titok,
    Mit nagy fantaszták kínnal ostromolnak
    S vitted magaddal asszony-társidat
    S minden strófában a Minden Te voltál
    S lévén e furcsa, kusza ének őre,
    Mikor már untam, Te mondtad: előre.

    Be szép is ez a nagy szerettetés,
    Holott esetleg tudni se kell róla,
    Egy régi, rövid vágynak tengerén
    Megtrónoltál, mint örök Auróra.
    Hajh, hajh, sok minden nem akarta úgy,
    Hogy külről is egész legyen ez ének,
    Siettetett vád, új vágy, vén betegség
    S nem akartam, hogy Te versed ne tessék.

    Mert Te vagy az én minden asszonyom,
    Azaz Te vagy az asszony, aki nincsen,
    Kit pótolni próbál nekünk ezer:
    Ölelésben, álomban, tettben, rímben.
    Akarom, ha a dal végére járt,
    Akarom, hogy légy, ha nem is vagy lévő
    S vedd magadra én zilált hivőségem
    Egy mindent betelítő csak-egy nőben.

    Mivel tehetném forróbbá a szám,
    Telibbé szívem, e kórral dobbantót,
    Karolóbbá, ki átölelhető
    S ihatóbbá az édes mámor-kancsót?
    Valami szépet egy tán-senkinek,
    Szerelmeset, jót üzenni szeretnék,
    Csak hálából, mert Érted vagyok kedves,
    Csalárdul is hű, csókhoz, szerelemhez.

    Köszöntöm benned minden asszonyom,
    Akik voltak s kik valaha lehetnek,
    Köszöntöm fél, de nagy bátorságomat
    S ez énekét százféle szerelemnek
    És magamtól távozó önmagam
    S Beléd-álmodt szerelmeimnek lázát,
    Köszöntöm és köszönöm, mert nem árva,
    Ki csak egy éjen vágyott Margitára.

    Forrás: MEK