https://verskucko.com

Kategória: Bella István

  • Bella István: Köztem és köztem

    1.

    Mintha kihaltak volna az évszakok,
    megdermedt zöldben fürödnek a fák.
    Egyszerre nyár, ősz és tél vagyok.
    Megkövült idő. Haláltalan világ.
    Nem merek élni. Lélegezni sem.
    Azt hiszem néha, nem is ver szívem,
    csak mímeli, hogy van, s mert fél, dobog.
    Rettenetes nehéz az idebenn.
    Hát élek, félek, alakoskodok.

    2.

    Köztem és köztem ott áll a világ,
    mint a tükör arcom és mása közt.
    Ha rá mosolygok, ő rám: sírni ránt.
    Örömet búra, bút örömre föst.
    Telet játszom: hajamat behavaztam,
    de velem szemben a tükörben tavasz van:
    hó hullatja szirmát, vagy meggyfa-ág
    Tejútja leng, az Androméda-füst
    ködöl, görgeti fényét sár, virág.

    3.

    De jó is, hogy nem lehet ugyanaz
    soha, ami magamagának látszik.
    Hogy halandóban halhatatlan havaz,
    hogy a mindenben esendő-én halálzik.
    De ha majd szájam elé tesznek orvul,
    s mosolyom dermedő jéggé csikordul,
    mint gyermek, ha befagyott ablaküvegre áhít
    ráírni egy szót, ródd sóhajomra azt
    az egyet, Tükör, ami belülről átvilágít.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Aki ivott az ég vízéből

    Aki ivott az ég vízéből,
    felhőt evett kenyér helyett,
    önmagát vette feleségül,
    s egész világot éhezett,

    Aki csillagokra térdelt
    ha a folyókban térdepelt,
    arcát kimosta a szégyen,
    kavicsként kifehéredett,

    Lassan az időből kiszédül,
    magával ragadja az út,
    inni a mindenség vízéből,
    s betelni múlhatatlanul.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Líra

    Visszhang vagyok,
    – csak akkor szólok vissza,
    ha megszólítotok,

    szívhang vagyok,
    – csak azt dobogom vissza,
    amit ti mondotok,

    hangszív vagyok,
    – hangom a Föld beissza,
    s ha leszek, a ti hangotok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Hallasz-e engem?

    Miért tündöklenek a téli ágak?
    – Az ónlemez levegő megfényesül,
    ágak tükrében te futsz ruhátlan,
    gyümölcsöt eszel meztelenül.

    Bezárt házak: rügyek csüggnek a fákon,
    te laksz mindben és te nyitsz ablakot,
    s te hajolsz ki mindből fehérruhásan,
    a levegő zúgását hallgatod.

    Hallasz-e engem? Mint a fű, olyan csöndben
    növök körötted, meg is halhatok –
    Azt is hihetnéd, ha nagyobbat zökken
    szívem: kavics sír, félős fény vacog.

    Látsz-e még engem? Gyökereidben alszom.
    Tél fed, de lélegzetem átüti
    a föld kérgét is, a hóba jeleket rajzol.

    Olvasd el betűit.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Szergej Jeszenyin

    Mit mondanak róla, kik azt hiszik,
    hogy csak odébbállt, s most egy új csapszékben,
    új barátokkal zöld tengert iszik,
    a sárga ég kotyog a kabátzsebében?
    Mit mondanak, kik szerették, a nők,
    kik úgy dajkálták, édes gyermeküknek
    fogadták volna, talált egy szeretőt,
    kivel a világ végéig feküdhet?
    S mit mond a kés? A vasszög, honnan leszedték?
    A vérrel írt vers? A szederjes arcú esték?
    Mesebeszéd csak? Nem igaz mégsem?
    S a falu mit szól? Hümmög, visszajön,
    csak álldogál még előbb odakünn,
    rendbeszedi magát a sötétben?

    • S egy ujj a ravaszon, a jövő hátterében.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Ádvent, 1948.

    Apám s anyámmal szeretnék lenni újból,
    meg nagypapával és nagymamával!
    … A három cédrus fölött fölsüt az új hold.
    Szívemben is jótékony félhomály van.

    A kis vaskályha dolgozik veszettül:
    úgy meg van tömve szénporral, majd szétdurran.
    Tűzgyíkok futkorásznak az oldalán keresztül,
    születnek s meg is halnak azon nyomban.

    A nagyanyámék ágya előtt keresztben
    álló díványon fekszem a jó melegben,
    azt figyelem, a fény az árnyakat hogy űzi.

    Csak hadiözvegy anyám alszik jégveremben,
    a nagyszobában, amit most nincs pénzünk fűteni.
    Fekszik, mint üres ágy, vagy sír eldőlt keresztje.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Vagyok

    Kell,
    hogy legyen egy szem,
    akiben
    megláthatom magam.

    Kell,
    hogy legyen egy kéz,
    akivel
    ketten vagyok magam.

    Kell,
    hogy legyen egy száj,
    akinek
    elmondhatom: vagyok.

    Kell,
    hogy legyen egy szó,
    akiért
    élek, nem én vagyok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Elégiák

    És bebugyolált engem az isten illatos levegőbe,
    füvet teremtett, madarat, gyönge állatot, hogy játsszak,
    teremtett virágokat – tőlük tanuljam a nevetést,
    elrendelte a tüzeket, szenvedjek, szerelmesedjek.
    Mielőtt megszülettem, egyetlen anyaméh volt a világ.

    Este van, csutkalovaim kiitták a délután fényes pocsolyáit,
    s belenyargaltak a tűzbe, a sparherd kormos mezőibe,
    ez vizet forralt, piros kenyeret hozott hátán a másik,
    a harmadik csak lehajolt hozzám, tüzet evett tenyeremből, melegített.
    Fölnőttem mint megrögzött labda, elpattan tőlem a szabadság.

    Már fénylik a csönd, édesem, este van, bontsd fel az ágyat,
    a gyűrött szántókat simítsd el, rázd fel a rétet,
    igazítsd el a kemény, dagadó dombokat, és a csikorgó,
    vassodronyos éj peremén ülj le, és szólj rám:
    Ez itt a világ széle, te bolond, nézz rám, s hazatalálsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Paralellák

    Bolyai mondá: a végtelenben találkoznak;
    de mióta a végtelen te vagy, magam is tudom,
    ha párhuzamosaimmal – a napot, a holdat –
    átkarollak,
    s ujjaimat – a világ végén valahol –
    a derekadon
    összekulcsolom

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

  • Bella István: Dal

    Egyszer majd elmegyek hozzád
    megmelegítem az ágyad
    mellemmel búvok melledhez
    s nem jövök el soha többé

    Forrás: Lélektől lélekig