https://verskucko.com

Kategória: Gárdonyi Géza

  • Gárdonyi Géza: Egyezés

    Minden keréknek más a fordulása
    s minden embernek más a kereke.
    Ma is zúg még a babiloni lárma:
    bomlott óra a világ élete!

    De mink kettecskén ugye tulipánom:
    nem disputálunk semmin a világon.
    Amit te mondasz, szép lelked zenéje,
    s az én lelkem, miként az erdő mélye,
    visszhangzik rá híven figyelmesen.
    S amit én mondok, azt te, kedvesem,
    mosolyogva, bólintva hallgatod,
    legfeljebb ha a szóban akadok,
    szép selyemszálként fűzöd a beszédbe,
    ami csak lánynak juthat az eszébe.
    Mi néked kedves, kedves nékem is,
    mi néked ízlik, ízlik nékem is;
    ha te nevetsz, én is vidám vagyok;
    ha te bús vagy, én is csak búsulok;
    s ha én susogva szíved kérdezem,
    csókkal felelsz rá, én szép kedvesem.

    Forrás: Gárdonyi Géza

  • Gárdonyi Géza: Pro rege…

    A múltban

    Iksz királyt megsérté az Ipszilon császár,
    T. i. azt mondta róla: szamár.
    S Iksz király fellobban: „Harcra, harcra népem!”
    Küzdjetek, és ha kell, haljatok meg értem!

    S két ország meggyulladt, s vágtak, lövöldöztek,
    vérben fürdöttek, és gyászszal törülköztek.

    A jövőben

    Iksz királyt megsérté az Ipszilon császár,
    T. i. azt mondta róla: szamár.
    S Iksz király fellobban: „Harcra, harcra népem!”
    Küzdjetek, és ha kell, haljatok meg értem!

    A nép vállat von rá: „Békében maradunk,
    mert ha te szamár vagy, mink bizony nem vagyunk!”

    Forrás: Gárdonyi Géza

  • Gárdonyi Géza: Az utolsó álom

    Az Isten művész-keze évről-évre
    virágot sző a mezők szőnyegébe:
    s minden fűszálnak szép virága nő.
    Az ember: fűszál. A virág: a nő.

    Oh csak én éltem hosszú bőnyaramban
    virágtalanul árva-egymagamban.
    Körülöttem boldog madárkák daloltak;
    virágok, füvek egymáshoz hajoltak.

    S ím ősz jöttével mikor már a nap
    nem küld virág-nyitó sugarakat,
    mikor már a dér fehérlik a fákon,
    megjelenik az én rég várt virágom!
    Egy fehér szegfű: egy fehér leány.
    És égi szemmel, némán néz reám.
    És én is nézem mély szívdobogással,
    álmot gyanító szent csodálkozással.
    – Nekem nyíltál-e?
    Felelj: – Neked
    az Isten megszánt, – melléd ültetett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza: Ének a holdhoz

    (Kingyesi emlék)

    Köszöntlek, halvány szép fehér királynő,
    Köszöntlek, szelíd nyájas holdvilágom!
    Tiéd a föld, a rét, a tó, az erdő,
    Tiéd az árny, a csöndesség, az álom.
    Mikor az égnek kéklő magasságán
    Leomlik finom, ezüst fátyolod,
    Tündöklő kedves isten-arcod látván,
    A mindenségnek szíve földobog.

    Új fényre lángol a csillag az égen.
    A fák egymásnak súgják a neved.
    S a vadgalamb az erdő kebelében
    Hozzád a ringó lombról fölnevet.
    A mezők, erdők milliárd virága
    Feléd fordítja illatos fejét;
    A gyönyörben, hogy lát, reszket a nyárfa,
    S a nádak ezre meghajlong feléd.

    A tó tenéked tükröt tart remegve,
    S te leemelve aranykoronád,
    Kibontod – reá jósággal nevetve –
    Sugárzó hajad lengő sátorát.
    A fűz a parton rádmélázva áll.
    A sás térdelve hajlik le eléd.
    A fülemüle a hársfa-lombra száll,
    S elkezdi hozzád édes énekét.

    Mi szép is vagy te! Mindenki szeret,
    Mindenki csupán mosolyogni lát.
    Békéangyalként jársz a föld felett,
    Fehér királynő, kedves holdvilág!
    Én is szeretlek! Mért? Nem tudom én!
    Boldog félálom mámorával nézlek,
    Az én szívem is tükröd, Égi Fény!
    Te kedves jóság! te tiszta igézet!

    … Mikor belépsz a felhő-palotádba,
    Az éj beborul: minden bús, setét.
    A mezők, erdők millió virága
    A fűbe hajtja harmatos fejét.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza – Fiamnak

    Mint a magasban lengő sasmadár,
    úgy kóvályog fölöttünk a halál:
    hol itt, hol ott egy lelket elragad.
    Csupán a test marad.

    Ha engem látsz majd némán, hidegen,
    és szólítasz és nem nyitom szemem,
    az égre nézz: én immár arra lengek.
    Csupán a testem az, mit eltemettek.

    Elhagylak. De ha sírva szólsz nekem,
    leszállok hozzád, édes gyermekem,
    s mint éji szellő a virágokat,
    megcsókolom harmatos arcodat.

    S ha majd te is a testet vetkezed,
    a végső órán melletted leszek,
    s míg a harang kong gyászos fájdalommal,
    én átölelve viszlek fel magammal!

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár

  • Gárdonyi Géza – Göngy volna

    – Gyöngy volna, de inkább gyémántnak vélhető.
    Nem gyémánt mégse: fénylőbb drágakő.
    Fénylőbb és tisztább, s gyémántnál keményebb.
    Mázsás pöröllyel sújts rá: belemélyed.
    Méreg nem fogja. Tűzben meg nem ég.
    Örök? valami ez a kicsiség.
    – Örök? Mi örök a nagy ég alatt?
    – A gondolat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza: Írás a Bibliába

    (Az Újszövetség könyve elé)

    Ez a könyv a könyvek könyve,
    Szegény ember drágagyöngye.
    Égi harmat lankadtaknak,
    Világosság földi vaknak.
    Bölcsességnek arany útja:
    Boldog, aki rátalál!
    Szomjas lelkek forrás-kútja,
    Hol pohárral Krisztus áll.

    Ez a könyv az örök törvény,
    Királyon lánc, rabon napfény,
    Tévelygőnek hívó harang,
    Roskadónak testvéri hang.
    Elhagyottnak galambbúgás,
    Viharvertnek ereszet,
    Haldoklónak angyalsúgás:
    „Ne félj: fogd a kezemet”

    Gyermeknek is: „Mily szép rege”,
    Bölcsnek: „Rejtelmek tengere!”
    Fal, – s túl rajta élő hangok,
    Köd, s benn zengő hárfák, lantok.
    Templomok közt legszebb templom:
    Csak megnyitom s benn vagyok.
    Ablakán a Paradicsom
    Rózsáira láthatok.

    Minden fakul, minden romlik,
    Márványvár is összeomlik.
    Bíborleplek ronggyá málnak,
    Dicsőségek füstbe szállnak.
    Csak ez a könyv nem tér porba,
    Mintha volna élő lelke!…
    Ez a könyv a Mózes bokra:
    Isten szíve dobog benne.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gárdonyi Géza – A kutya meg a nyúl

    Valamikor réges-régen,
    a világnak kezdetén,
    minden állat békességben
    éldegélt a földtekén.
    Ki volt akkor nagyobb úr,
    mint a kutya, meg a nyúl!

    Erdőn, mezőn együtt jártak,
    együtt éltek, együtt háltak:
    megosztották, amit fogtak,
    szóval: jóbarátok voltak.

    Egyszer, hogy a tél beállott,
    és a földre sok hó szállott,
    azt mondja a füles nyúl:
    – Rakjunk tüzet, kutya úr!

    – Rakjunk tüzet, aki lelke:
    ne reszkessünk a hidegbe!
    Nosza hamar gallyat szednek,
    tüzet raktak, melegszenek,
    melengetik bundájokat,
    általfázott irhájokat.

    Hej, de jó a meleg, télen,
    a havas zord erdőszélen!
    Azt mondja a vidám nyúl:
    – Játsszunk egyet, kutya úr!
    – Mit játsszunk? – Tán lakodalmat!
    – Jól van: játsszunk lakodalmat:
    cincogjunk meg brummogjunk,
    ugrándozzunk, táncoljunk.

    Felszökken hát a víg nyúl.
    Szembe véle kutya úr,
    ugrándoznak, bokáznak,
    keringélnek, cicáznak,
    s hogy a táncot szebben járják,
    egymást hopp, hopp!

    Hanem íme mi történik!
    Az állatok így regélik:
    ahogy ottan ugrándoznak,
    nevetgélnek, bolondoznak,
    meglökte a kutyát a nyúl,
    s tűzbe ugrott a kutya úr.

    – Vaú! – üvölt a kutya:
    Mit csináltál, te buta!

    S hogy így rája kurjantott,
    a farkába kaffantott.

    A nyúl, uccu, vesd el magad!
    farka nélkül tova szalad.

    Nem kergeti a kutya:
    leégett a papucsa!

    Azóta csepp a nyúl farka,
    s meztelen a kutya talpa,
    s azóta van, hogy a nyúl
    fut, ha jön a kutya úr.

    Forrás: magyar népmesei feldolgozás – Gárdonyi Géza

  • Gárdonyi Géza – A cica

    A cica szép kis fehér állat,
    de boszant engem szüntelen.
    Én csupa illem vagyok nálad:
    ő rád ugrik, a szemtelen.

    Én a kezed se merem fogni,
    fülét ő kebledhez feni,
    s amire nem mernék gondolni:
    bajszát orcádhoz dörzsöli.

    Én szólok, mint az Illem-könyve;
    ő meg szép nyakadhoz dőlve
    mormolgat, mint egy vén szerelmes.
    S amíg a méreg engem csikland,
    szemed reám édesen pillant,
    és mondod: „A Micó… ugye kedves?”

    Forrás: www.eternus.hu – Gárdonyi Géza versei

  • Gárdonyi Géza – Fel nagy örömre!

    Fel nagy örömre! Ma született,
    Aki után a föld epedett.
    Mária karján égi a fény,
    Isteni Kisded, Szűznek ölén.

    Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,
    Nézd csak örömmel Istenedet.
    Nem ragyogó fény közt nyugoszik,
    Bársonyos ágya nincs neki itt.

    Csak ez a szalma, koldusi hely,
    Rá meleget a marha lehel.
    Egyszerű pásztor, térdeden állj!
    Mert ez az égi s földi Király.

    Glória zeng Betlehem mezején,
    Éjt elűzi mennyei fény;
    Angyali rendek hirdetik Őt,
    Az egyedül szent Üdvözítőt.

    Egyszerű pásztor, arcra borulj,
    Lélekben éledj és megújulj!

    Forrás: Szeretem a verseket