https://verskucko.com

Kategória: Kosztolányi Dezső

  • Kosztolányi Dezső: A rút varangyot véresen megöltük.

    A rút varangyot véresen megöltük.

    Ó iszonyú volt.
    Vad háború volt.
    A délután pokoli-sárga.
    Nyakig a vérbe és a sárba
    dolgoztunk, mint a hentesek,
    s a kövér béka elesett.
    Egész smaragd volt. Rubin a szeme,
    gyémántot izzadt, mérgekkel tele.
    A lába türkisz, a hasa zafír,
    a bőre selymek fonadéka,
    s regés kincsével elterült
    a gazdag, undok anya-béka.
    Botokkal nyomtuk le a földre,
    az egyik vágta, másik ölte,
    kivontuk a temető-partra,
    ezer porontya megsiratta,
    s az alkonyon, a pállott alkonyon
    véres szemével visszanézett.
    Kegyetlenül, meredten álltunk,
    akár a győztes hadvezérek.

    Most itt vagyunk. A tiszta kisszobában.
    Szép harc után. A szájunk mosolyog.
    Maró fogunk az undort elharapja,
    s gőggel emeljük a fejünk magasra,
    mi hóhérok, mi törpe gyilkosok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: A komédiás dala

    Mulassatok, a hinta indul,
        nézzétek e színes pokolt.
    Keblem sajog a tompa kíntul,
        de jöjjetek, ajkam mosolyg.

    Ti vagytok az úr, én a szolga,
        bohócruhába öltözöm.
    S elfojtom értetek, dacolva,
        eget-kívánó ösztönöm.

    Fejemből a vér zúgva csordul,
        de rája süveget csapok,
    s nem érezem a tarka lomtul
        az égető, nagy bánatot.

    Előre hajtok, körbe-körbe,
        a falba vágom homlokom.
    Mindent teszek, holtig gyötörve:
        imádkozom, káromkodom.

    Pusztán csak a parancsra várok,
        ti vagytok, és – nem élek én.
    Fogjátok is át a világot,
        nekem nincs semmim e tekén!

    Engem ragad vadul zilálva
        a szédülő körforgatag,
    aranyszörnyek sötét hajába
        kapaszkodom meg bágyatag.

    S ekkor nem is tudom, hogy élek,
        csak törtetek némán elől,
    elszáll szememből minden élet,
        és célt nekem szótok jelöl.

    A vad röhejben elfelejtem,
        hogy e világon létezem,
    a durva ember-rengetegben
        nem nyúl díjért mohó kezem.

    De néha, hogy a lárma halkabb,
        megráz egy furcsa hangulat,
    mert látom, itten mind mulatnak,
        csak a komédiás nem mulat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Szegények

    Te elfelejted, hogy délben mit ettél,
    kivel beszéltél tegnap, ki az ellenséged, barátod,
    mert gazdag vagy s feledékeny.

    Úgy elhagyod élményeid, mint kiolvasott
    újságaid a gyorsvonatok hálófülkéiben,
    s robogsz tovább,
    köszönve ennek, mosolyogva emerre,
    igen szórakozottan.

    De a szegények még most is tudják,
    mit mondtál te nekik öt évvel ezelőtt,
    hogy végigmentél a budai utcán,
    s megsimogattad szőke kisfiuk fejét,
    ki azóta
    ott porlad a tabáni temetőben.

    Óvják ők azt, ami élet,
    félreteszik, amit csak megérintett,
    mint azt a siralmas bádogdobozt, amelyben
    cigarettát tartottak valaha mások.
    A szegények virrasztanak,
    vigyáznak mindenre,
    élnek tehelyetted is,
    és nem felejtenek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Vigyázz

    Vigyázz.
    Ez a nagy pillanat.
    Egy ember jön feléd, bemutatkozik,
    már tárja kezét, most lát legelőször,
    rád néz,
    és elviszi majd az arcod, a hangod,
    s őrzi.

    Lélek csak az ember a többi
    emberek lelkében,
    törékeny gondolatokból faragott,
    száztitkú, halovány emlék,
    mely néha a fellegekig magasul.
    Légy méltó e testvér
    áhitatos várakozására,
    s remegjen át a tudat,
    hogy most történhet valami,
    ami még nem volt,
    mióta áll a világ,
    s Isten kezében se reszketett úgy
    sáranyagod, mint most
    az ő kezében,
    ki megteremt igazán,
    fényből, szeretetből,
    Ő a te rokonod,
    Ő, a te Urad, Istened.

    Nézz rá,
    büszkén s alázatosan is,
    mint aki megszületett és aki meghal.
    Ne félj.
    Röpítsd feléje a te életed
    s egyedülvalóságod, mely neki
    oly idegen,
    hogy beleborzong
    és megért.
    Légy őszinte, tiszta, bátor.
    Adj példát.
    Szemvillanás csak, s kész a bűn,
    és az örökre tart,
    örökre büntet,
    öngyilkos haraggal,
    és összetöri az emlékedet,
    téged.

    Ne hazudj.
    Ne halj meg.
    Élj benne.
    Ez a nagy pillanat.
    Vigyázz.

    Forrás: Kosztolányi Dezső

  • Kosztolányi Dezső: Madarak beszéde

    Hattyú

    — Hogy énekelnek mindenféle fattyúk,
    pimasz veréb, csicsörke, banka, vadtyúk,
    mi hallgatunk a zűrzavarba, hagyjuk,
    csivogjanak, legyen meg akaratjuk.
    Csodásan úszunk a csodás halálba,
    de ottan az igaz dalt megtalálva
    az égre sírunk, gőgös, néma hattyúk.

    Holló

    — Rég dalolt meg engemet már híres versében Poe Edgár
    és habár a század eljár, nem múlt el egy sora sem.
    Most is itt ülök s előre károgok, miként a dőre
    pusztulás vad hirdetője, a zord rímet keresem.
    Gyászruhámban, kárvallottan a bús rímet keresem
    s azt üvöltöm: „Sohasem!”

    Sirály

    — Dac és düh, mely felhők közül kiszáll!
    S bírál!
    Vészben-viharban vijjogó király!
    Sirály!

    Kolibri

    — Kincs voltam, el-nem-múló, fényes ékszer,
    de szárnyra keltem, élni, csélcsap ésszel.
    Bolond is vagy, ha hírrel megelégszel.
    Csókolni itten nem lehet elégszer.
    Őrjöngj, röpülj s örülj, ha lázban égsz el.

    1928

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Állatok beszéde

    Medve

    — Mindig ölelnék, mindent, a világot,
    a fát, a sziklát, a kisgyerekeket,
    vagyok a lompos és otromba jóság,
    a láncravert, esetlen szeretet…

    Vadkan

    — Zrínyi Miklósnak aljas gyilkosa.
    Röfögve száz alakot öltök,
    s amint elbántam a dicső magyarral,
    ármánykodással vagy kemény agyarral
    irtok a földön mindenféle költőt.

    Víziló

    — Csak azt tudom, hogy lenni, enni jó!
    Leírni szörnypofám nincs semmi szó!
    Iszonyú száj, hús-poklokhoz nyíló!
    Négyszögletes tömb, kétezer kiló!
    Grammban kimondva ép két millió!
    Egyiptom álma! Roppant vízió!
    Lidércnyomás! Húszmázsás víziló!

    Nyúl

    — Bátor vadász, ki átlövöd acéllal
    alázatos és tiszta szívemet,
    tiszteld az én százszor-szent gyávaságom,
    ki meghalok, az életért zokogva,
    mint az egyéves, síró kisgyerek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Fák beszéde

    Pálma

    — Versben beszélek, és verssel köszöntsék
    nagy, mozdulatlan legyezőimet
    s nagy csöndemet is. Én vagyok a Fönség.

    Hárs

    — Szülőhazádban a vén udvaron
    hová gurultak labdáid, szegény?
    Hová repült a sárkányod vajon,
    s kedved, hited az életed felén,
    És merre szálltak, merre tűntek el
    viháncoló, víg gyermektársaid?
    Ezt kérdezed, de senki sem felel,
    csupán mi zúgunk, régi hársak itt.

    Nyírfa

    — Héjam fehér, mint a papír.
    Megbabonázza azt, ki ír,
    és hogyha elrontott a hír,
    nevem álmodba visszasír.
    Izen neked a nyír.

    Almafa

    — Bő, zöld szoknyában, széles terebéllyel
    mesékről álmodom, ha jő az éjjel.
    A lombjaim közt almák aranya.
    Mindig csak adnék, én, örök anya.

    Eperfa

    — Itt lakmároztál egykor, az eperfán,
    jaj, hogy szerettél. Majd ha por leszel,
    egy nyári szellő még felém seper tán.

    Nyárfa

    — Mily szép nevem van. Hallod? Nyárfa, nyárfa.
    Karcsún, fehéren állok a határba.
    Úgy reszketek és sírok, mint egy árva.
    S minden széllel zenélek, mint a hárfa…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Induló a költőkhöz

    Ez itt az élet, hámor és kohó –
    világ költői, ide jöjjetek,
    testvéri szemmel, örökös merészek,
    nézzétek itt az ősi lényeget.
    Látjátok-e, a zöld asztal szövetjén,
    ott ugrik a véletlen, mint a nyúl,
    és kavarognak a színek veszetten,
    mint álmainkba, határtalanul.
    Rémítve jönnek szörnyű figurák,
    a feketék, a dörgő pirosak.
    Ez itt az élet karneváli tánca,
    borzongató és édes iszonyat,
    költőszívünk sok kendőzött alakja,
    a képzeletünk lángoló salakja
    olvadva, sisteregve, feketén.
    Ó élet, élet, roppant költemény,
    most láthatunk mezítlenül, ragyogva – –

    Mi kéj.
    Mi őrjítő, mi szédítő – –
    Mi mély.

    Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) / Kosztolányi Dezső összes versei

  • Kosztolányi Dezső – Ha negyven éves…

    Ha negyvenéves elmúltál, egy éjjel,
    egyszer fölébredsz és aztán sokáig
    nem bírsz aludni. Nézed a szobádat
    ott a sötétben. Lassan eltűnődöl
    ezen-azon. Fekszel, nyitott szemekkel,
    mint majd a sírban. Ez a forduló az,
    mikor az életed új útra tér.
    Csodálkozol, hogy föld és csillagok közt
    éltél. Eszedbe jut egy semmiség is.
    Babrálsz vele. Megunod és elejted.
    Olykor egy-egy zajt hallasz künn az utcán.
    Minden zajról tudod, hogy mit jelent.
    Még bús se vagy. Csak józan és figyelmes.
    Majdnem nyugodt. Egyszerre fölsóhajtasz.
    A fal felé fordulsz. Megint elalszol.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső – Csendes, tiszta vers

    Nincs semmim… Így megyek magamban –
    tip-top – szelíden, csendesen,
    s ha éjjel bántanak a rablók,
    kitárom két üres kezem.

    A rablók sírnak velem együtt.
    Olyan-olyan szegény vagyok,
    mint kisded első fürdetőjén
    és mint a teknőn a halott.

    De tart a föld s ez az enyém még,
    s feszül az ég fejem felett,
    s kitárom az örök egeknek
    örök-mezítelen testemet.

    Forrás: Lélektől lélekig