https://verskucko.com

Kategória: Lesznai Anna

  • Lesznai Anna: Szilveszter hídján

    Hej, lángol a rőzse, dalos kandalló,
    hamvadó rőzse, daloló palló.
    Évből az évbe karcsún hidalló
    Szilveszter hídja: most általléplek.

    Mit vigyek magammal az eredő évbe?
    Mit vonjak magammal a révülő révbe?
    Mit lökjek a lángba, mit ejtsek az éjbe?
    Hej, haj.

    Hej, haj! vigyem a batyum, vigyem a nótám?
    Vigyem a házam, vigyem a szolgám?
    Vigyem az ősöm, vigyem a párom?
    Mit vigyek által az ingó határon?
    Hej, haj.

    Elverve a terhem, elszórva a nóta
    a házam is zárom, szabad a szolga.
    Ősök örökje, örökös párom
    nem viszlek által az ingó határon.

    Nem viszlek át téged se, te kérdő, te kedves,
    köntösöm széle könnyedtől nedves.
    Hej tulipiros örvény, tulipiros árok!
    Túlnan a hónap, hol szivem jót kap:
    Szilveszter hídján egyedül járok!
    Hej, haj!

    Ki szól utánam, ki int haraggal,
    hangosan halló harangos hanggal?
    …Istent se viszem által a hídon:
    vagy megelőzött, vagy őt se hívom.

    Lépteim mezők, szemeim percek,
    fürtöm hevében aratás serceg,
    ujjam újhodás, ajkam ajándék,
    két karom szándék, térdeim halmok,
    melleim delelők, csípőim alkonyok,
    rokolyám tenger, lélegzetem szél,
    homlokom csillag, szívem szivárvány!
    Egyedül megyek át Szilveszter hídján.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Rémület

    Elsőfű fiatal csikó
    lépdel virágos réteken
    akár a lányka kényesen
    lép át kacér kis vétkeken.

    Tompora felett göndör fürtöt
    épp most hányt a buja akác
    az orgona is orgonál
    nászos határ amerre látsz.

    A busa fejű kis csikó
    szeme felszippantja a rétet
    szomjas tekintete latolja
    a szétterített legelőket
    orrcimpája remegve csalja
    ide a messzi égi kéket.

    Dajkája emlőjét feledve
    szimatolja mi jó van itt?
    Elrúgja vékony lábait
    testében ősi füvek nedve
    buzog fel, nyújtózik, örül
    habozva kering még kicsit
    kövérhasú kancák körül.

    Felágaskodik hirtelen
    övé a vágytelt végtelen.

    De mi történt? Megtorpan, reszket
    s mint aki drága kincset vesztett
    most veszi észre… keble dobban
    remegve áll a felvert porban
    dehogy mozdulna többet el
    feszült inakkal vesztegel.

    Most riadt meg először életében
    a halál fürdik téveteg szemében.

    Fellegek árnya vagy akácfa ága
    szórta a rémet boldog iramára:
    itt van s áthághatatlan nagyra nőtt!
    Ezentúl mindig látni fogja Őt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Szerelmes vers

    Hiába, hiába mondom: “Lesznai Anna
    több szerelmes verset nem ír”,
    minden papír bűvölve titkos írással,
    s ha örömmel vagy sírással rácsöppen kezem,
    felgyullad rajta a te képed mása.
    Néha haragszom hogy az egész mindenség
    számomra egy csók gyűrűjébe szorult,
    hisz valaha tágléptű, bátor vándor voltam,
    utam mindenik fája más-más színnel borult rám.
    De lám, sorsom seregei mind hozzád boldogultak,
    mint a szentek kik az Úr arcát pillantva megvakultak.
    Büntetés ez – vagy megváltó csoda,
    nem tudom – de tudom, te viszel el oda
    hová az egy-utam elküldetett.
    Mert kezem és kezed közt nincs hézag ha érintesz,
    én mindig tudom mit akarsz ha intesz,
    mert eleven élet, nem holt határ jár köztünk.
    Két boldog meteor olyan édesded összeütköztünk
    hogy egybeolvadván, helyreütöttük az ős bűnt,
    az elszakadást.
    Igaz – nem mást – csak szegény magunkat tüzeltük egybe,
    de ki tudhassa, az ilyen kis szerelmi zsarátnok melegén
    nem ége-e el egy nagy rőzse ősi átok!
    S itt is, ott is, fűben, fában, csillagban, szívben
    felcsillannak boldog barátok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Ittfeledt holmi

    Aznap is így lesz: bezárul az ajtó
    – utánad nézni már ma sem merek –
    de aznap nem várlak haza ebéddel,
    jó puha ágyat néked nem vetek.

    Lelkem abroszán elfakul a rózsa,
    örömet sose tálalhat neked,
    nem leszel kisfiam, se kedvesem,
    nem leszek többé anyád, kedvesed.

    Üres a szoba, már nem mi szobánk,
    ittfeledt szegény tárgyak visszasírnak.
    Bánatos testem hova csukjam el?
    Rozoga lábú napok el nem bírnak.

    Mi lesz velünk – kitől kérdezhetem?
    Kívüled nincsen kitől kérdenem.
    Hol sírhassak, ha nem a térdeden,
    ki gyógyítson, ha te leszel sebem!

    Neszt hallottam… talánha hazatértél!
    Üldöző hangok kísértgetve járnak…

    …Egy pár sámfa, gyűrt keszkenő, egy plajbász
    egy törött senki-semmi hazavárnak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Gergely Tibornak

    [1918 után]

    Drága jó Gergem, édes jó Gergem, ma egész nap rátarti voltam. Leveleztem, írtam, filozófiai smoncákat délután Salvendynél. Nem akartam neked ismét írni: mert tőled vártam volna második levelem előtt hírt – és mert nem tudtam pontosan, mit írjak – és mert nem akartalak érzelmi iratokkal terhelni. De este a felolvasáson (Götz, Lili közt ülve) Raguza képedet néztem két órán keresztül: percenkint szebb lett, és benne volt, hallatlan festői szépségen keresztül raguzai boldogságom emléke. Akkor így megújhodtam: hogy dupla örömem tellett benned és abban, hogy bennem milyen újjászületési képesség van. –

    Ma, távol tőled térben – oly élesen szép lett a kép, hogy fájt. Fájva jöttem ki belőle. – Valami élesen éreztem ismét, hogy különb vagy nálam mint művész (ami jó! és jóleső!) – és túl fogsz tán nőni szívemen is. (Kevésbé jóleső.)

    – Tehát mégis érzelmiek! –

    – Édesem, elutazás előtt olyan szépen néztél rám: de tudod, illetve tudnunk kell: hogy az a nézés nem kötelez semmire. – Állom, amit ősszel mondtam, ha néha elfeledtem is: Berlin után mondod nekem, hogy minden a régiben van-e, vagy sem. Négy hét rövid idő – de hosszú, ha egyedül van az ember, és ráér szembenézni önnön lelkével, egy nehéz meleg asszonyanyukai közelség nélkül. –

    Este anyáddal bepaszpartúztuk a Hagenbund holmit – a tiéd mind jól néz ki – csak az ökrösszekér rámája csúf. Nem rontja a rajzot – csak mint iparművészeti remek csúf ráma. Enyémek: a „Dorfplatz” szép, a „Szoba” ma nem elégít ki. Szeretnék délutánonként aktot rajzolni. Nagyon csalódott vagyok, hogy távozásod óta nem írtam verset. Úgy látszik, mégis „nem vagyunk veszekedő hangulatban!” – Szeretnék állatokat is rajzolni, de Breughelek is kellenek még, a tánckép most nem tetszik. Holnap sok futkosást szándékoznék: Hagenbund, Sherb – és Idát kéne megnézni. Shön ma lemondott – reumás szegény jó barát. Ha hétfőig nem jön fel, szeretném keresni. Oly jó fiú.

    Nem írok ma többet. Gondolatban veled. Nagyon várok, adja a jó Isten, jó hírt.
    Egyébként hála a jó Istennek, Isten áldáskákkal eléggé rendben ölelünk!

    Amálod!
    A jó Isten velünk!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Halk kérés

    Szerelmesem, ma el ne hagyj.
    Fáradt ma csókot ringató karom;
    És mellyel sebes szívem takarom,
    Hogy meg ne lássad sok szavad nyomát,
    Bágyadt kezem ma ölembe hanyatlott.

    Szerelmesem, csak ma ne menj.
    Elült a vágyam és hívón utánad
    Nem nyithatom ma ellankadt pillámat.
    Könnyharmat nélkül kemény lesz az út,
    Mely kedvesedtől elvezessen téged.

    Kérlellek, mint kérne anyád:
    “Szebb időben tartsad utazásod,
    Ne indulj ma – sötét az éj – látod.
    Szívem mécsén ma fogytán az olaj.
    Nem vethet fényt távozó utadra!

    Nem lelnél vissza, ha majd visszavágyol.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Dédanyám

    Ösmeretlen temetőben sok idő járt el feletted.
    Emléket sem hagytál reám – dédanyám, rég elfeledtek.
    Merre laktál, milyen voltál? Csak azt tudom én terólad,
    Hogy éltedet hegyek mögött, fehérfalú házban róttad!

    Talán boltosasszony voltál, nyirkos, sötét, kicsiny boltban
    Éldegéltél liszt közt, bors közt, pántlikák közt, füstben, porban.
    Házatokban, mint rendesen, korcsma is volt a bolt mellett,
    Két kezednek, szorgos kéznek bizony sürögnie kellett,
    Kenyeret kért a sok gyermek, altattad a legkisebbet.
    Bölcs számítás a kis boltban, a korcsmában víg szó kellett.

    Élted így telt, sok nehéz nap, munka közt és gondban éltél.
    Álmaid tán nem is voltak, szerelemre rá sem értél.
    Terólad nem regél senki, örökséget rám nem hagytál
    Egyebet, mint a sok álmot, amiket elmulasztottál.

    Sötét, nyirkos, kicsiny boltban, a szívednek rejtekében
    Édes öntudatlan álmok összegyűltek csendben, szépen.
    Illatos szerelmi vágyat, amely tán lelkedbe’ támadt,
    Elzártad az ünneplőddel – “jó lesz majd az unokámnak”.

    És én, késő unokája ösmeretlen dédanyámnak,
    Örökségül örököltem régi álmot, régi vágyat;
    Rég elfeledt tavaszoknak rózsafája nyit szivemben,
    Ösmeretlen dédanyáknak ifjúsága ébred bennem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Lesznai Anna: Szerelmes varázs

    Mondják, sebek fennen sírnak:
    Ám mi ketten
    Réges-régen
    Szembe nézünk
    Egymást látjuk.

    Mondják, utcák ágaskodnak:
    Egymást látjuk
    Szűz sötétben
    Tudom, intesz,
    Izzó érrel
    Összeérünk.

    Mondják, mi is elszakadjunk:
    Összeérünk,
    Kezed alatt
    Szívem dobban.
    Bizton búvó
    Keblem felett
    Sejtem szárnyad.

    Mondom, tudd meg, mind hiába:
    Szárnyad sejtem
    Nyugtod rejtem
    Feles feled,
    Szemem horgát
    Nem felejtem
    El nem ejtem.

    Mondjuk ketten: mind hiába:
    El nem ejtjük
    Szemünk horgát
    Feles szívünk
    Szárnyak hordják.
    Összeérünk
    Egy a vérünk
    Szűz sötétben
    Öröklétben
    Egymást látjuk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Imádság

    Istenem, nem hallod jól az imádságom!
    Vágyódás, óhajtás elhervadjon bennem
    Mi szívemben duzzad, lohadjon le lágyan,
    Lelkem hadd pihenjen, testem hadd pihenjen.

    Kértelek, hogy puhán hullass az ölembe
    Apró örömöket s ízes boldogságot,
    Melyet feloszthatnék, jusson is, maradjon,
    Mint karácsony esti bőséges kalácsot.

    Annyi vágyat kértem, teljék csókra, dalra.
    Könnyű szárnyú szívem kóborlásra termett,
    És te küldtél nékem nagy, nehéz csudákat,
    Sziklakőbe vágott oszthatlan szerelmet.

    Olyan kényességgel verted meg a szívem,
    Fáj, ha messzi kertben új tavaszok érnek,
    Piros vérem serked, mikor kelyhe pattan
    A rózsaszín ajkú zsenge gesztenyének.

    Perzselnek az esték, hajszolnak a percek,
    Szörnyű ajándékod alig-alig tartom…
    Meggörnyed a vállam, félek, hogy elégek,
    …Tévedtem Istenem, játszani akartam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lesznai Anna: Egyszerű dal

    Hogy engem lássál nézd meg, kedves, a kertet,
    A lombosat, árnyasat, rejtőst a domb ölén.
    Bizony, mert én is lombos, rejtős vagyok.

    Ha engem szólítsz, kedves, szólítsd a szellőt
    A sietőt, suhogót, susogott titkok tudóját,
    Mert bennem is vagyon sok suttogott kérdésre válasz.

    Ha testem kívánod, úgy simítsd az illatos földet,
    Ő alszik és hűvös, de viselős izzó kehellyel.
    Aluszom én is, bennem is nyílnak virágok.

    Ha ölelni óhajtsz, úgy öleljed hársaim törzsét.
    Erősek, szívósak, égnek, tülekedők.
    Köztük megállok, hajamban játszik a nap.

    Ha bírni akarsz, úgy hintsd be maggal mezőnket,
    Mert azé a föld, ki terméssel áldja meg őt.
    Ki holnapom hordja, én is azé leszek.

    Ha ismerni vágyol, úgy némán messzire nézzél,
    Mert tágas a völgy, a szélén hegyek hevernek.
    Tágas a lelkem, de valahol otthon vagyok.

    Ha szeretni szeretnél, úgy tárd ki szomjas karod,
    Borulj a fűbe a nyilazó napfény alatt,
    Ott játszik csókom minden sugár nyomán.

    Ha jó akarsz lenni hozzám, simogasd meg ebünket
    Mert hű ő szegény, és nem tudja megmondani, mi fáj.
    Jaj, tudni szólni szemérmes szívnek nehéz.

    Ha el akarsz hagyni, házunk kapuját tedd be,
    Léptednek nyomán arannyal porzik az út.
    Örökké nyílik a kert, de viszont sohase látod.

    Forrás: Lélektől lélekig