https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Csorba Győző: Rendhagyó napok

    Kizökkent az idő: felemás, rendhagyó, hiteltelen.
    Átmeneti. Olyan, amikor semmi sem látszik végleges-
    nek, amikor nem is illik, nem is szokás véglegeset
    tenni. Azt mondja ilyenkor az ember: “Járok-kelek,
    beszélek, csinálom ezt-azt, de csak azért, mert élek.
    Mégis úgy, hogy szavaim és cselekedeteim se okok
    se következmények ne legyenek.”

    Üresjárat-napok, üresjárat-órák.

    Az éjjel meghalt egy fiatal férfi. Nagyon komolyan,
    nagyon véglegesen, semmiféle szokásra, illendőségre
    nem hederítve.

    S az idő, lám, nem zökkent vissza, nem igyekszik
    rendjével igazolni e szörnyű véglegességet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Jelentés

    1

    Jelentem a völgyemből, emberek:
    a mogyoró-barkáról por pereg,
    a vakondok férget nyomozva túr
    s útszéleken zöld már a pipehúr.
    Ha volna kislibám vagy kiscsibém,
    napfény ragyogna minden kis pihén,
    látnák a zöldet, mely bátran kibújt,
    s csipegetnék a zsenge pipehúrt.

    2

    Jelentem a völgyemből, emberek:
    szitál ködből a hűvös permeteg,
    remeg a szirma-hulló rózsa-sor,
    borzong a nyír s a mogyoró-bokor.
    Halkul a megmaradt madár-világ,
    de hangoskodnak fenn a vadlibák,
    s ahol szőlőt nevelt a napsugár,
    éjjel falánk vaddisznó-csorda jár.

    3

    Október. Itt a nagy halotti tor,
    a völgy, mint ossziáni táj, komor.
    A szemfedőt terítgeti a nyír,
    a kőbányában árva vércse sír.
    A Nagy-Villám ködrésen ideint,
    az útja csupa sár. Láttam Kaint:
    iszalagot vitt s kereste a fát,
    melyre felkösse bújában magát.

    4

    Ezek itt nem az “őszi hegedük”,
    ezek októbervégi orgonák.
    Orkános ős-idő üzen velük,
    földig hajolva hallgatják a fák.
    Jaj-kórus is búg, óriási kar:
    apokaliptikus zarándokok?
    Milyen felséges zene-zivatar!
    Akit szíven fog, nem sír: felzokog.

    5

    Jelentem a völgyemből, emberek:
    az erdő fái búgó hangszerek.
    Pár napja fújja egy erős tüdő:
    a viharosan hűlő ősz-idő.
    Tudom, valakit várnak fenn a fák,
    azért harsognak, mint a harsonák.
    Jön – látja már egy ormos messzi táj -:
    a jegesmedve-bundás Tél-király.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Assisi, jöjj…

    Vadjárta út ez, vadcsapás,
    moha-szegélye zúzmarás.

    Halkul a léptem. De a vad,
    az őz s a szarvas megszalad.

    Pedig kezem fegyvertelen.
    Assisi, hívlak. Jöjj velem.

    Nagyobb erőd van, több hited,
    a szarvast megszelídited.

    A farkashoz is volt szavad:
    megállt a gubbiói vad,

    mert csodát tett keresztjeled…
    Az erdőn hadd járjak veled.

    Assisi, szólj. Én hallgatok.
    Űzött és nyugtalan vagyok.

    Assisi, mellettem haladj.
    Lelkemnek békességet adj.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyurkovics Tibor: Hó – film

    Alig látlak a havon át
    csak úgy ahogy egy babonát
    amire rápereg a hó
    a dús az örökkévaló
    a hó egészen eltakar
    alig látszik a láb a haj
    örökké pergő filmen a
    leány futása és maga
    a befedő a takaró
    leereszkedő film a hó
    látni világos résein
    lehulló fényes éveim
    az éppen arra villanó
    arcodat mit befúj a hó
    látlak az ajtórácson át
    mint lépcsőházi babonát
    az örök havas udvaron
    látom a fényt a homlokon
    egy törött másodpercre csak
    látom a havas szájadat
    a lábadat a lefutót
    s a hót a hót a hót a hót
    hogy örök filmre veszi fel
    lepergő hószemcséivel
    a fogadat a fejedet
    fehéren mit a szeretet
    filmszalagjára rögzített
    alig látni hogy mennyi lett
    alig látni a havon át
    ezt az egyetlen babonát
    mit vakos szemmel nézek a
    homályos lépcsőházban a
    rácson keresztül mindig úgy
    mint aki börtönbe szorult
    és úgy tekinti a világ
    minden esőjét és havát
    mint ami nem vele hanem
    az Istennel egyenesen
    az Úrral esett volna meg
    amiközben ő bentrekedt
    s csak nézi ezt a babonát
    a havon át a havon át…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Noé bárkája felé

    Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
    A szavakat is. Egyetlen szó,
    egy tájszó se maradjon kint.
    Semmi sem fölösleges.

    Zuhoghat akár negyvenezer nap
    és negyvenezer éjjel, ha egy
    buboréknyi lelkiismeret-
    furdalás sem követi a bárkát.

    Mert leapad majd a víz.
    És fölszárad majd a sár.

    És akkor a megőrzött,
    a meglevő szóból újra-
    teremthetjük magát
    az első búzaszemet,
    ha már igével élnünk
    tovább nem lehet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Áprily Lajos: Egy nap

    Egy nap nem ébredsz fel. Kutyád,
    hogy láncra kösd, hiába várja.

    Nem érdekel többé a völgy,
    sem meteorológiája.

    Nem hallod többé, mit jelez
    a szajkó-raj, sok éber őrszem.

    Nem élvezed a drága dalt,
    melyet fütyül a csepp ökörszem.

    S mást borzongat sejtő ebed,
    ha ég felé furcsán üvöltöz…

    S az őz s a szarvas pár napig
    nem jön közel az árva völgyhöz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: A hivalkodó ember

    Csak az a fontos, ami: Én
    S minden csak ezért történik
    A Föld alatt s a Föld szinén:
    Be nagy a hivalkodó ember.

    Csak az a fontos: ki vagyok?
    S itathatják a világot
    Üres, ostoba vér-habok:
    Be nagy a hivalkodó ember.

    Csak az a fontos ami: Én,
    Halállal és Halál nélkül,
    Holott mindenki halni mén:
    Marad a hivalkodó ember.

    Mikor a világ megveszett
    S a minden-jók dögbe hullnak,
    Tudom, hogy a legnemesebb:
    Szegény, hű hivalkodó ember.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Moretti Gemma: Az első

    Mikor születtél, pici csomagként
    féltőn mindig magammal vittelek.
    Csak addig voltál egészen az enyém
    míg megtetted az első lépteket.

    Oly hamar megnőttél, vállamig érsz,
    belém karolsz ha melletted megyek.
    De egyre kevesebbet vagy velem,
    már elvisznek tőlem a reggelek.

    Iskolás vagy, „olyan sok a gondod”.
    Esténként, ha visszatérsz karomba,
    s beszélgetünk, fontoskodva mondod:
    „holnap írás, énekkar meg torna,

    és képzeld el, tízpercben mi történt:
    találtunk egy törtszárnyú verebet,
    és elcseréltem az uzsonna körtém
    szalvétáért. Szép? Odadom neked.”

    Beszélsz, beszélsz. Nézlek, gondolkodom,
    úgy megfognám a röppenő Időt.
    Hová lett már a csöpp pólyásbaba?
    De rég kinőtted első kiscipőd.

    Tegnap még engem dajkált Nagyanyád,
    ma én vezetlek az úttesten át.
    Holnap féltőn tán Te ölelsz körül,
    s ringatod – mint gyermeket – megfáradt anyád.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bella István: Szívhangok

    És elkezdődött egyszer a dobogás
    valami valótlanban valahol,
    elkezdődött az élő és csuda-holt
    világ s a világon kívüli zuhogás.

    Elkezdődött, hogy rajtam kívül éltem,
    még önmagam előtt, apám s anyám előtt.
    Fényvonalzók zurrogtatták a levegőt
    a körbeforgó kölyök-tükrök kezében.

    És elkezdődtem én is, mintha
    a naprendszer dobogna atomjaimban,
    szívhangom fény-dobaj, s a két szemem

    mintha a nap és a hold csónakja lenne,
    a halál és halhatatlanság evezne
    valami kiolthatatlan tengeren.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csorba Győző: Ars amatoria

    Fortélyos alakoskodás
    kell, hogy a végén lángoló
    meztelenséggel elfeküdjék
    odaadó

    eszközként karjaidban.

    • Tanulj, tanulj, ne a fonákját,
      a színét lásd! De tedd azért
      e szép játék szabályát!

    Mert mégse csak a test, a test…
    A bőrön, véren, rostokon
    átsüt egy másik, átsüt egy
    fénylőbb izgalom.

    Forrás: Lélektől lélekig