Kinek számolunk el a végén,
letéve testünket, mint egy batyut?
Ki veszi kezébe tűnődve
és szánakozva kihűlt agyunk?
Ki készít leltárt és kinek jegyzi fel?
A végtelen türelem, mely összerakta,
miért volt s miért van, hogy ugyanúgy
szétszedi sejtjeinket darabokra?
Forrás: Lélektől lélekig
Én hozzám is beköszöntött
Az első víg napsugár.
Kíváncsi tán, hogy mit csinál
Ez a fakó, bús madár.
Fényt derít a szürkeségbe,
Csillog, villog, csalogat –
Úgy szeretné földeríteni
Búbánatos arcomat.
Maradj csak kint, jó napsugár,
Hirdesd másnak a tavaszt –
Bús szívembe ragyogásod
Jókedvet már nem fakaszt.
Elkomorul a kis sugár,
Rezeg, rezeg kínosan –
És a függöny nyílásán át
Szomorúan eloson.
Aztán újra rám borul a
Fojtó, árnyas szürkeség –
És a tavaszt úgy várom már,
Mint aggastyán a mesét…
Forrás: Lélektől lélekig
Tudnál-e csendesen hozzám bújni,
Esténként kedvesen átölelni,
Hallgatni a madarak énekét,
S megcsodálni a fényt s a naplementét?
Tudnál-e esőben is nevetni,
Egy szúrós fenyőfát megölelni,
Élvezni a pillangók táncát,
S átélni két ember valós nászát?
Tudnál-e táncolni a gyönyörtől,
Könnyezve sírni az örömtől,
S kitárni felém a szívedet,
hogy megsimogathassam a lelkedet?
Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.
Tudnál-e egy szempárból olvasni,
S benne a csillagot meglátni,
Egy érintéseddel átadni,
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?
Tudnál-e koldusnak kenyeret adni,
Alamizsnát, ha kell elfogadni,
Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni,
S a földet ajkaddal érinteni?
Tudnál-e virágot nem letépni,
Színét és illatát megérezni,
Szirmait boldogan megcsókolni,
S beteg állatot megsimogatni?
Mondj igent, s akkor talán a boldogság egyszer majd rád talál
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.
Tudnál-e dalt hallani viharban,
Melegedni szivárvány sugárban,
Meghallani csendben a szív szavát,
S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?
Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek,
Nem sírni akkor, ha elfelednek,
Köszönni, ha nem köszönnek,
S tanulni abból, ha megköveznek?
Tudnál-e sötétben fényt keresni,
Szavak és tárgyak nélkül szeretni,
Legyőzni izzó tűz parazsát,
Szeretni engem, Istent, és bárki mást?
Mondj igent, s akkor talán, a boldogság egyszer majd rád talál
Életed gyönyör lesz, s csodás újjászületés a halál.
Forrás: Lélektől lélekig
Szeretnék felhők közt szállni veled,
Érintve téged, s a fodrozó eget.
Éjszakánként figyelnék veled a Holdra,
Ahogy csillagokat terel az égboltra.
Szeretném táplálni szerelmedet,
Ahogy a föld élteti a tengereket.
Karodban szeretnék megsemmisülni,
A vad gyötrelemmel egyesülni.
Forrás: Lélektől lélekig
Jött, jött, mint a hegy mögött
Mikor felkél a nap és a
haldokló földre hinti
az éltet adó sugarat…
…
A völgyben egy pacsirta szól,
Tarka lepke bontja szárnyait,
Széltől hajló fa sóhaja hallik,
Napfény óvja a bájait.
A rét vibrál, fényben izzik,
A nap már fenn magasba’ jár,
A tisztáson egy vadvirág
Kis bogárnak nektárt kínál.
Megtörni látszik már a fény
S tó tükrén egy kis sugár
Remegve félve érinti
Hullámok táncoló hadát.
Végtelenbe bukó korong
A szirttel még kacérkodik.
Egy pillantást vet a tájra
Majd csendesen alábukik.
S lám, amott ezüst fényével
Kimérten-lassan, délcegen,
Rejtelmes fényt hintve a tájra
A telihold is megjelent.
Millió csillag várja már,
Fényével mindegyik üzen,
Várnak árván, megszeppenve,
Hol késik már az égi jel.
A Hold még unottan ballag,
Be-benéz egy felhő mögé,
Egy csillagot is megérint,
S az reszketve sápad belé.
Nap és a Hold: mint boldog szerelmes
Az égi utat járja szüntelen,
Fényük sosem érinti egymást
Az Érzés mégis végtelen…
Forrás: Lélektől lélekig
Veszteni? nyerni?
— ne, soha! csak játszani
szeretnék. Mindig.
Forrás: Lélektől lélekig
Hányszor maradtam
életben! – ne szomorkodj,
ha fáradtnak látsz.
Forrás: Lélektől lélekig
Egy alexandriai kávéház teraszán
Kiáltsd utána, vagy súgd a fülébe
annak, ki távozik (vagy csupán távolodik)
útra készül, vagy haldoklik — mindenképpen
kiáltsd ki, vagy suttogd el: csak egyetlen jó tettét.
Egyetlen jó tette ugyan kinek ne volna?
Helyénvaló, mindenek felett helyénvaló így tenned:
nem, mint ha kikre tartozik, mint ha kiket érint,
nem tudnák — ám ő, éppen ő, az Ismeretlentől
nyűgözve és remegve, mégis boldogan ocsúdhat, hallván;
és beléfogódzhat az elszakadás pillanatának
szédítő szakadéka fölé kilépve; beleburkolódzhat
az elszakadás mozdulatának dermesztő fagyától ütve
— — a többi úgyis: csönd.
Kiáltsd, vagy suttogd:
egyetlen jó tettét ajándékozd a Nincstelennek, rémült Elindulónak.
Erre persze készülni kell. Meg kell keresni s e l ő l t a r t a n i
kiről s kiről – legalább egy – ilyen történetet.
— Ez még időtöltésnek sem érdektelen.
Forrás: Lélektől lélekig
én soha másban
nem csalódom, csak saját
ítéletemben
Forrás: Lélektől lélekig
