– Tudsz játszani?
– Tudok.
– És szeretsz is?
– És szeretlek is!
Forrás: Lélektől lélekig
Kategória: Szerzők
-
Karinthy Frigyes: A költő
Rólam keresztelték el a világot,
Nekem zenélnek a Hét Csillagok,
Velem harcol az ördög, isten ellen
Hozzám sietnek a szép kisdedek.Bennem feszül a kéj, fehéren izzó,
Belőlem buggyan aztán langyosan,
Rajtam cikázik át az úr haragja,
Teherben tőlem duzzadnak a fák.Engem idéz, ki sóhajt itt e földön,
Felém rohan a parttalan dagály,
Miattam ránt kardot a büszke Bosszú
Mögöttem bűzlő véres bűnökért.Előttem köd, helyettem senki, semmi,
Köröttem fény, utánam néma csönd –
És mégis minden nélkülem lesz és volt
És semmi nem történik általam.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kosztolányi Dezső: Lányi Hedvighez
Budapest, 1909. augusztus 11.
Levél kislánykának
Először is cím:
Mégpedig így: Szeretlek. Mostan ismét úgy szeretlek, mint egy gyereket. Szeretnék mindent neked adni. Csokoládécukrokba fullasztani és fantasztikus, sárga selymeket aggatni a nyakadba. A sárga selyemruhát pedig lecsókolni, ronggyá csókolni a te szent, ezerszer szent testedről. Én meg koldusruhában járnék. Meglesném, mikor alszol el. A szemöldököd rebbenéséről tudnám meg, inni akarsz-e vagy enni? Vagy csókot akarsz-e? Egész olyan vagy, mint egy kislány. Selypítesz és kissé – gyengéden – kancsítasz. Játszol – azt mondod –, pedig nem játszol, csak élsz, az életedet éled. Gyönyörű vagy. Mind a ketten játszunk, bolondozunk, s egyszerre riadtan vesszük észre, hogy az ölünkbe hullt a boldogság. Hedda.
Aztán komolyabb hangnem; mondjuk: g-moll:
A vonat a legszebb napjaimtól ragadott el. Hat-hét nap: tenisz, futás, este a parkban és egyedüllét veled. Olyan szép volt ez, hogy mikor éltem, akkor is tudtam, hogy emlék lesz. Talán emlék volt akkor is. Ezután bizonyára ránk törnek az emberek. Ennyit már nem bírnak el. Hogy két ember ily buta örömmel örüljön egymásnak, s hogy egy fiú istennőt lásson egy felsőbb iskolai lányban és a lány istent egy újságíróban. Én vagyok-e az? Érzem, hogy én vagyok, és hangosan felkiáltok az én nagy terhes boldogságomtól.
A legkomolyabb hangnem; komor basszusokkal:
Szép, szép, áldott kedvesem. Félek attól, ami otthon történik. Írj rögtön. Mi lett veled? Hogy intézték el a mi kis ügyünket? Ha bántanak, elmegyek érted. Neked nem szabad szenvedned. Egy kellemetlen percednek sem szabad lennie. Én most csak attól tartok, hogy rájönnek az Árpi dolgára, s akkor mindkettőnk ügye komikus lesz. Kérd tehát Árpit, hogy a lehetőségig diszkréten és tapintatosan viselkedjék. Inkább veled foglalkozzék mások előtt. Charlotte-nak add át kézcsókomat.
Befejezem. Én nem vagyok szomorú. A szabadkai séjour oly gyönyörű volt, hogy a kettőnk boldogságából még mára is maradt, még a magányom is sugaras és aranyos tőled. Te csodatevő! Te érthetetlen! Te szép, szép, szép…
Csókollak:
Desiré
Forrás: Lélektől lélekig
-
Csorba Győző: Utak
I
Hordozhatatlan a magány, ha még
magaddal sem lehetsz.
Az út, az út a menedék.
Örül a lélek és a láb:
legyőzi a világ
külön-ítélő kényszerét.
Egymáshoz kapcsol az út, és egymáshoz ereszt.
Didereg az ember, a dolgok is vele;
mind fészkelődik, s útrakel.
Csak a másiknál van jó helye,
vagy ha magára talál.
Akkor megáll,
és megborzong bele,
tükörbe lát, szavára szó felel.II
Elnyelte őket a lélek, elnyelte őket a test.
Egyként nyugszik bennük a szép meg a rettenetes.
Kuszáltan összevissza, mint bomlott gombolyag,
puhán tekerőznek mélyedben a járt utak.
Megindulsz rajtuk olykor, és újra lépegetsz
föl-alá, amerre szólít a fogyó emlékezet.
Hű cinkosok ők, akikkel térbe-időbe elérsz,
de akikkel négy szoros fal dobozába is beleférsz.III
Gazdag a vándor, ha nincs is
betevő falatja.
Ballag üres tarisznyával,
az eget harapja.
Bokor alá fekszik éjjel,
s mint az álma, szépen
kivirágoznak az utak
szíve közepében.
Talpra szökken pirkadatkor,
megy-megy, birodalma
véghetetlen, mint a láza
s mint a nyugodalma.Forrás: Lélektől lélekig
-
Obersovszky Gyula: Ha lennél
Ha lennél
magamtól féltenélek
Félve
félve ölelnélek
Rád takarnám a bánatom
Szeretnélek
nagyon
nagyonHa lennél
felhoznám magam
mint tó a tükrét
boldogan
hogy lásd mi szép
a mélység adta
tiszta képHa lennél
elfelejteném hogy voltam
s hogy minden csókban
megcsalódtam
Te lennél
hitem kezdete
Hitetlenségem vége
TeHa lennél
én is lennék talán
Ablak nyílna
éj-szobám falán
Szemed lenne az ablakom
Szeretnélek
nagyon
nagyonForrás: Lélektől lélekig
-
Tóth Árpád: Egy ebről…
Egy eb lohol az utcán, mért látom most meg ezt?
És mért tűnődöm el kósza és csapzott sorsán?
Hisz reszket a világ, és forró vért ereszt
Miriád seb… Egy eb lohol az utca sarkán…Mily hang halt meg, mely valaha dalolt?
És ez az éhes és rettentő, sárga ebszem
A véghetetlen hűség szelíd, szép tükre volt,
Mért kell, hogy minden szépség odavesszen?…Nem gondolok többé reá….. igyekszem…
De…
Ó, sárga, iszonyú, züllött, bús, árva ebszem…Forrás: Lélektől lélekig
-
Nadányi Zoltán: Téli idill
Irén elájult. Eltévedt az erdőn.
Futkosni kezdett. Félt, otthon kikap.
Egyszerre szörnyen forró lett a nap,
zihált a melle, vert a szíve döngve,
forgott az erdő, ágat keresett,
hogy megfogózzék benne. Elesett,
elájult.Vékony, kékkötésű könyve
mellé esett a gyantás tobozokra.
Halántékán piros lett haja bokra.Meleg szobában ébredt. Tiszta, csendes,
fenyőszagú szobában. Sok gerendát
és sok aggancsot látott. Kint a fenyves.
Az ablakcsipkén gyémántfény dereng át.
A fejénél egy férfi könyököl.
Napbarnított arc. Nagy, kemény ököl.Irén szétnézett, mint aki nem érti.
“Elájult és behoztam” – szólt a férfi.
Irén megrémült. “Jézusmária,
maga kicsoda”? “Az erdész fia.”Csend volt. Meleg csend. Sűrű, nyugtató.
Az órainga lengett. Hullt a hó.Irén felkelt és elpirult nyakig.
Elmondta, hogy a fürdőben lakik
és szívbeteg és nem soká fog élni.
A szívességet megköszönte sokszor
és menni készült. Várja már a doktor
a szanatóriumban. És a néni.A férfi nézte, nézte. És a széket
forgatta és szeme villogva kéklett.
“Apámék a szomszéd faluba mentek,
ketten vagyunk a házban. Maga szép,
oly földöntúlian szép, mint a szentek.
És meg fog halni, ha innen kilép.
Maradjon.”Csend volt. Szívdobogtató.
Az órainga lengett. Hullt a hó.Irén reszketve hátrált. “Nem lehet!”
És messzenézett. Messze. És mosolygott.
Maga elé, soká. Mint aki boldog.
És felrezzent. Némán adott kezet.Ajtót nyitott. Megállt a küszöbön.
Lehelethalkan súgta: “Köszönöm.”S a fagyos úton elhangzott a lépte.
Forrás: Lélektől lélekig
-
Szabolcsi Erzsébet: Csend
Csordogáló csend.
Csak cseppecskék csillannak
csillagtalanul.Forrás: Lélektől lélekig
-
Lucskai Vince: emlékszem rád, emlékezz rám
mint groteszk vízköpő
omladozó falak fölött
sarokba szorítva
kínok között
száraz ajkakba harapva
dacolok zord idővel
míg vér serken
szomjam oltani
rendet vágok
minduntalan
kusza emlékek során
omladozó téglák
torán
múltba réved tekintetem
míg holdfény
surran botladozó
szarufán
mint sötét torkú
buzgárból
szétszivárog akaratom
sebeimet titkon
bús mohával
takargatom
múló évek fészke
hinti rám kőporát
őrzöm titkok
csillagjárta honát
s ha majd a homokszemek
végleg elperegtek
mélybe zuhanva
legyek büszke jele
eme helynek
halk memento
hol könnycseppek
csordogálnak
emlékszem rád
emlékezz rámForrás: Lélektől lélekig
-
Kamarás Klára: Valaki volt…
Valaki volt… aki ma nincsen…
Mint kézfogás rozsdás kilincsen,
elmúlt, leporlott mindörökre.Valaki volt,… ma nincs semerre.
Az éjszaka a szél leverte
az ágakat, miket beoltott.Valaki volt… s őt én szerettem.
Minden szavát rajongva lestem,
de nincs postás, ki tőle jönne.Valaki volt… valaki elment…
Ahogy rovom e hosszú termet,
tudom, többé már nem jön vissza.Forrás: Lélektől lélekig
