https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Kosztolányi Dezső: Húsvét

    Már kék selyembe pompázik az égbolt,
    tócsákba fürdenek alant a fák,
    a földön itt-ott van csak még fehér folt,
    a légen édes szellő szárnyal át.
    Pöttön fiúcskák nagyhasú üvegbe
    viszik a zavaros szagos vizet,
    a lány piros tojást tesz el merengve,
    a boltokat emberraj tölti meg.
    S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,
    megrészegül az illaton a föld,
    s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt –
    kelet felől egy sírnak mélyiből,
    elrúgva a követ, fényes sebekkel
    száll, száll magasba, föl az isten-ember.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Kaffka Margit: Társaságban

    – “Jó estét asszonyom! A bálon
    Hiányzott, mondhatom!”
    – “Nem gondoltam, hogy itt találom,
    De – örülök nagyon!”
    – “Egy zugból oly régóta nézem.
    A férje nincsen itt?”
    – “Az uram? Igen – a vidéken
    Valahol utazik!
    De… holnap délre visszavárom!”
    – “Ki hitte valaha…
    Hogy megszépült a lagunákon!”
    – “Milyen gyerek maga!”
    – “Az öreg urat láttam tegnap,
    Haragszik még reám?”
    – “Dehogy! Mióta férjhez adtak,
    Jobbkedvű az apám!”
    – “És mióta nem jártam arra
    Mi újság a tanyán?”
    – “Ottkinn? Csak a lugastól balra
    Kidőlt a körtefám.”
    – “A virágos? hisz nincs egy éve,
    Hogy ott ültem veled!”
    – “Valami titkos betegsége
    Már akkor lehetett.”
    1902.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Kaffka Margit: Köszöntés

    Jó estét emlékek. Adj Isten, álmok!…
    Kékszemű ködben tünedeznek, szállnak
    Foszlányai a sugárteli délnek, –
    Lengő, testetlen árnyak már, – nem élnek.
    Rég volt, – hogy száraz szemmel, lázban égve,
    Némán dobáltam a kályha tüzébe
    – Hogy zizegtek, hogy hullt a pernye rájok! –
    Régi levelet, elszáradt virágot.
    S ma – ócska holmi közt, – adj Isten álmok!
    Egy ittfeledt írásra rátalálok…
    Elrejtem gyorsan, senki meg ne lássa!…
    Mégis – csak nem küldhetem a padlásra?
    1903.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Benedek Elek: Ördög a kályhában

    Nagyapó! Nagyapó! Édes nagyapókám!
    Mi bajod, galambom, édes kis fiókám?
    Jaj, lelkem nagyapó, sok földet bejártam,
    De még soha olyat, mit a konyhán láttam!
    Mit láttál, mit láttál, édes kis fiókám?
    Ördögöt-bördögöt, édes nagyapókám!
    Láttam a két szemét, huh, de hogy szikrázott!
    Úgy megijedtem, hogy a hideg kirázott.
    A szeme szikrázott, a foga csikorgott,
    Drom, drom, dromdoromdrom, jaj de szörnyen morgott!
    Fogát csikorgatta, száját tátogatta.
    Óh, lelkem nagyapó, te csak nevetsz rajta.
    Pedig rajtam kívül látta Sári, Mári,
    Hogyha ez sem elég: Katóka meg Klári.
    Sári, Mári, Klári, Évike, Katóka –
    No még most sem hiszed, édes nagyapóka?
    Mondá nagyapóka: ezer milljom átok!
    Mégse tréfa dolog, ha ennyin láttátok,
    S nagy bajusza alá mosolygását rejtve,
    Szép lassan elindul, konyhát útba ejtve.
    Évikével kezén elől nagyapóka,
    Aztán Sári, Mári, Kalári, Katóka.
    (Be kár, hogy nagyapó vállán nincsen mente,
    negyvennyolcban se volt ilyen regimentje!)
    Megy nagyapó bátran, előre, előre!
    Ilyen bátran ment ő a csatamezőre.
    Kemence ajtaját kinyitja botjával,
    S eltűnik az ördög szemével, szájával.
    Mindahányan vannak, nevetnek a mókán,
    S egy szívvel kiáltják: Édes nagyapókám!

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Gárdonyi Géza: A cica

    A cica szép kis fehér állat,
    de boszant engem szűntelen.
    Én csupa illem vagyok nálad:
    ő rád ugrik, a szemtelen.
    Én a kezed se merem fogni,
    fülét ő kebledhez feni,
    s amire nem mernék gondolni:
    bajszát orcádhoz dörzsöli.
    Én szólok mint az Illem-könyve;
    ő meg szép nyakadhoz dőlve
    mormolgat, mint egy vén szerelmes.
    S amíg a méreg engem csikland,
    szemed reám édesen pillant,
    és mondod: „A Micó… úgy-e kedves?”

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Kosztolányi Dezső: Miért?

    Ti kérditek, miért vagyok?
    Miért kelek fel újra?
    Hogy lássam, mint a kósza szél
    a lányok aranyos, finom haját
    könnyes arcukba fújja.
    Hogy várjam azt, ki eljövend,
    egy lány, vagy nem tudom ki,
    oly jó álmodni tétlenül,
    s szeles időben szürke ég alatt
    dalolva kóborolni.
    Hogy imádjam, szegény hivő,
    mi fájó s halhatatlan.
    Hogy elsirassam csendesen
    a zokogó szeptemberi esőt
    egy bús, haldokló dalban.

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Weöres Sándor: Tíz lépcső

    Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
    Nyújdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
    Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
    Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
    Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
    Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
    Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
    Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
    Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
    Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

    Forrás: —

  • Somlyó Zoltán: Szerelmes vers

    Válts utat: arra jöjj, amerre én!
    Bozótos sziklaszakadék peremén!
    Nem én: a szigorú sors mondja ezt,
    mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.

    Születtél – s utamba vetett a por.
    Most már a szél is karomba sodor.
    Férfi csak így tehet, hogyha erős!
    Így tesz majd az utód. Így tett az ős.

    A kar mind bezárul: arra való!
    Ha jő a férfi, az asszonyfaló!
    Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
    Rejtsd el a szívembe szégyenedet.

    Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
    ha elejtlek a sziklaszakadék peremén…

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Vörösmarty Mihály: A klastrom

    Zár-lakot óhajtál? a lány szive zár-lak; apácák
    Benne az érzelmek s szűz fejedelmök erény.
    Ódd e szent sereget, s rejtsd hűn kebeledbe, míg eljő,
    Akinek oltárát tisztelik, – a szerelem.

    1. május–június

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Gyóni Géza: Irigység

    Irígylem a szellőt, mely hajával játszik,
    Irígylem a lombot, mely fölé hajol,
    Irígylem kertjének színes kis virágit
    S amit fehér keze érint valahol.

    Irígylem a sugárt, mely felkölti reggel,
    A felhőt, mely után sóváran tekintett,
    Irígylem a bokrot, hol megpihent egyszer,
    Irígylem – s megáldom mégis százszor mindet…

    Forrás: Versek mindenkinek